Vb 2018: Ne áltassuk magunkat, ennyit tudunk – Lewandowski

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.25. 10:53
null
Csapatához hasonlóan Robert Lewandowskinak sem sikerült jól ez a vb (Fotó: AFP)
Lengyelországban igencsak (ön)kritikus a hangulat a labdarúgó-válogatott pocsék vb-szereplése miatt. A lengyel nemzeti csapat Szenegáltól 2–1-es, Kolumbiától 3–0-s vereséget szenvedett, így csoportja első kiemeltjeként két mérkőzés után a kiesők közé került – a mutatott játék alapján teljesen megérdemelten. Lengyelország az első európai válogatott, mely két forduló után lemondhat továbbjutási álmairól – kezdődik az okok keresése.

A lengyelek legnagyobb sztárja, Robert Lewandowski – aki maga sem csinált túl sokat a tornán – nyíltankijelentette a Kolumbia elleni vereséget követően, csapata egyszerűen nem elég jó ezen a szinten.

„Lehet, hogy ez volt a legtöbb, amit kihozhattunk. Legyünk őszinték, nem egy apróságon múlt a vereség. Ne áltassuk magunkat, harcoltunk, megpróbáltuk a legjobbat kihozni magunkból, de jelenleg ennél többre nem voltunk képesek, ennyit tudunk. Egyedül voltam elöl, küzdöttünk, hajtottunk, én is megtettem mindent, ami lehetséges, de a harc nem elég ahhoz, hogy meccseket nyerjünk a világbajnokságon. Minőség is kellene, az pedig nem volt elegendő. Öt éve nem találkoztunk ilyen erős ellenféllel, még Németország sem volt ilyen jó az Eb-n. A kolumbiaiakat legalább a negyeddöntőbe várom”magyarázta Lewandowski.

„Én képtelen vagyok a semmiből gólokat teremteni. Ketten, hárman lógtak rajtam. Nem vagyok képes elküldeni öt embert, majd a kapust, és gólt szerezni. Teljesen tehetetlenek voltunk Kolumbia ellen. És iszonyatosan bosszant minket az, hogy elrontottuk az első mérkőzést” – tette hozzá.

A lengyel szakértők a csapat folyamatos „barkácsolását” róják fel Adam Nawalka szövetségi kapitánynak, valamint kérdéseket vetnek fel a csapat felkészültségével kapcsolatban. A vélemény egybehangzó: Lengyelországnak még az erőnléte sem volt százszázalékos, márpedig enélkül szemernyi esély sincs egy ilyen szintű tornán.

„Szeretnék választ kapni arra, hogyan voltak a játékosok felkészítve a világbajnokságra. Fizikálisan drámai volt a helyzet. Tizennyolc fős stáb van a nemzeti csapat körül, szeretném hallani a magyarázataikat, különösen Remigiusz Rzepka erőnléti szakembertől. Nem tudom, milyen munkát végeztek, de pocsékul néztek ki a játékosok, nem volt erejük, mintha kihúzták volna a dugót, és elillant volna minden energia belőlük. A legjobb példa erre Lukasz Piszczek volt, akitől megszokhattuk, hogy elképesztő ereje van, erre lehajtott fejjel futott, mintha valaki hátba vágta volna egy baseballütővel. Sajnos ámítottuk magunkat. Nawalka olyan srácokat vitt el a tornára, akiknek a többsége nem játszik rendszeresen a klubjában. És ennek ellenére azt hittük, olyan tornánk lesz, mint az Eb Franciaországban. Kiderült, ez nem lehetséges. Várom Adam Nawalkától is, hogy kiálljon, és azt mondja: én is elkövettem hibákat. Várom Robert Lewandowskitól, hogy csapatkapitányként magyarázattal szolgáljon a történtekre. Az ő hozzáállása is csalódást keltő, nem lehet mindig azzal felmentést keresni, hogy nem volt megfelelő a kiszolgálás, nem jöttek a passzok. A felkészülési rendszeren nagyon sok múlik, profi és megbízható elemzést várunk el”mondta a 62-szeres lengyel válogatott, szakértőként dolgozó egykori Schalke-védő, Tomasz Hajto.

„Megpróbáltunk minden rendelkezésünkre álló erőt felhasználni, hogy támadjunk, de nem volt folyamatos a játékunk, nem voltunk hatékonyak. Ellenfelünk sokkal jobb volt minőségben, labdabirtoklásban. A második félidőben egyre inkább megpróbáltunk támadni, de egyértelmű volt a kockázat – nagyobb területek nyíltak meg mögöttünk, és a kolumbiaiak ezt remekül kihasználták" – vonta meg a mérleget Adam Nawalka szövetségi kapitány.

Elképzelhető, hogy a következő napok (vagy a világbajnokság utáni időszak) sem lesznek nyugodtak a lengyel csapat háza táján, ugyanis fölröppentek a vb-kudarc után a szinte szokásosnak is nevezhető pletykák csapaton belüli klikkesedésről és széthúzásról, nem elég profi hozzáállásról és torna előtti konfliktusokról – konkrétum egyelőre nincs, és könnyen lehet, hogy egy ideig nem is lesz.

A lengyeleknek marad a harc a becsületpontokért: a 3. fordulóban a továbbjutásért küzdő, négypontos Japánnal mérkőzik meg a gárda. Japán már egy pontszerzéssel is biztos továbbjutó, a lengyelek egy győzelemmel a kolumbiai-szenegáli duónak tennének nagy szívességet.

FIFA VILÁGBAJNOKSÁG 2018, OROSZORSZÁG
CSOPORTKÖR, H-CSOPORT, 2. FORDULÓ
LENGYELORSZÁG–KOLUMBIA 0–3 (0–1)

Kazany, Kazany Aréna, 42 873 néző. Vezette: Ramos (mexikói)
LENGYELORSZÁG:
Szczesny – Piszczek, Bednarek, Pazdan (Glik, 80.) – Bereszynski (Teodorczyk, 72.), Krychowiak, Zielinski, Góralski, Rybus – Lewandowski, Kownacki (Grosicki, 57.). Szövetségi kapitány: Adam Nawalka
KOLUMBIA:
Ospina – Arias, Mina, D. Sánchez, Mojica – Aguilar (Uribe, 31.), Barrios – Juan Cuadrado, Quintero (Lerma, 73.), James Rodríguez – Falcao (Bacca, 78.). Szövetségi kapitány: José Pékerman
Gólszerző: Mina (40.), Falcao (70.), Juan Cuadrado (75.)
Sárga lap: Bednarek (61.), Góralski (85.)

A H-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Japán 2 1 1 4–3 +1 4
2. Szenegál 2 1 1 4–3 +1 4
3. Kolumbia 2 1 1 4–2 +2 3
4. Lengyelország 2 2 1–5 –4 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik