Vb 2018: kitették az olasz válogatott keretéből a támadót

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.10.07. 12:01
Lecserélésére adott reakciója miatt kikerült az olasz labdarúgó-válogatott keretéből Graziano Pelle, aki így nem játszhat a Macedónia elleni világbajnoki selejtezőn.

A Kínában légióskodó Graziano Pellét az 59. percben cserélte le Giampiero Ventura a spanyolok ellen 1–1-re végződő összecsapáson. Az olasz támadó láthatóan nem örült a döntésnek, amit oly módon tudtára is adott a szövetségi kapitánynak, hogy nem fogott kezet vele. a spanyolok ellen 1–1-re végződő összecsapáson. Az olasz támadó láthatóan nem örült a döntésnek, amit oly módon tudtára is adott a szövetségi kapitánynak, hogy nem fogott kezet vele.

Pelle később ugyan elnézést kért tettéért, az Olasz Labdarúgó-szövetség (FIGC) azonban a szakvezetővel együtt tiszteletlen viselkedésre hivatkozva úgy határozott, hogy a futballista kikerül a válogatott keretéből, így nem léphet pályára a macedónok elleni vb-selejtezőn.

„A nemzeti csapat tagjának lenni megkövetel bizonyos dolgokat, mint például a személyzet, a csapattársak és a szurkolók iránti tisztelet. A játékos pénteken visszatér a klubcsapatához” – olvasható a FIGC közleményében.

Pelle két éve mutatkozott be a válogatottban, és 20 mérkőzésén 9 gólt szerzett.

VB 2018, SELEJTEZŐ
EURÓPAI ZÓNA, 2. FORDULÓ, G-CSOPORT
Olaszország–Spanyolország 1–1 (De Rossi 82. – 11-esből, ill. Vitolo 55.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik