FFT: labdarúgó-vb – kilenc dolog, amit nem fogunk elfelejteni

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.07.16. 16:25
null
Luka Modriccsal történelmet írt Horvátország (Fotó: AFP)
A 2018-as oroszországi labdarúgó-világbajnokságon is voltak olyan játékosok, meccsek, történetek és gólok, akiket és amelyeket nagy valószínűséggel megőriz majd a sportág emlékezete, de legalábbis a szurkolók nem egykönnyen felejtik el. A FourFourTwo munkatársa összeállította a saját listáját.

 

A 2018-as világbajnokság előtt az újságokban közkedvelt statisztikai adat volt, hogy a legutóbbi négy vb-n három alkalommal a címvédő nem élte túl a csoportkört sem: így járt 2002-ben Franciaország, 2010-ben Olaszország és 2014-ben Spanyolország. De senki sem gondolta volna, hogy a precíz németek is követik majd őket Oroszországban.

Hiszen a Mannschaft 2002-ben például úgy jutott el a döntőig, hogy története egyik legrosszabb csapatával állt ki. 2018-ban tehát mindenki azt gondolta, a futballisták csak megoldják valahogy, ráadásul a keretüket egyáltalán nem lehetett rossznak nevezni. Aztán kiderült, hogy a 2014-ben világbajnok nationalelf sem immúnis a címvédők átkával szemben.

A teljes gyűjtést elolvashatják a FourFourTwo honlapján, ide kattintva!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik