Célszerű, egyszerű, ebbe nőttek bele: ezért lett elődöntős Anglia

Vágólapra másolva!
2018.07.08. 10:32
null
Sárga mezőben nyílik egy piros virág (Fotó: AFP)
Az angol labdarúgó-válogatott Harry Maguire és Dele Alli fejes góljával 2–0-ra legyőzte Svédországot az oroszországi világbajnokság negyeddöntőjében, így 1966 és 1990 után harmadszor került be a legjobb négy közé. Megnézzük, hogyan juthatott el ilyen messzire Gareth Southgate egycsillagos csapata.


1966 és 1990 után újra az elődöntőig jutott világbajnokságon az angolok válogatottja, köszönhetően annak is, amit már a legelső, a tunéziaiak elleni csoportmérkőzésük után megénekeltünk: ultramodern felállásban kezdtek, három védővel (akik közül egy jobbhátvéd söprögetett), visszavont, gólerős középcsatárral (Harry Kane) és egy csapnivalóan futballozó csatárral (Raheem Sterling az angolok válasza Gabriel Jesusra), valamint a jobb szélről meglepően hatékonyan szervezkedő meglepetésemberrel, Kieran Trippierrel; de amikor a végén szorult a kapca, akkor sutba dobták a taktikai flikflakokat, a lapos, okos passzolgatást, és ahhoz fogtak, amibe belenőttek – a szélről magas labdákkal keresték a megtermett támadókat és az előrefutó, colos védőket.

A felállás és az osztályzatok (Whoscored)
A felállás és az osztályzatok (Whoscored)


Éppen ez a taktika, amit mára ledobott magáról a svéd csapat,
nézzük csak meg Ola Toivonen és Marcus Berg helyezkedését, a hőtérképük inkább mutatott támadó középpályást, mint támadó kettőst, de nem itt úszott el a svédek viking hajója, hanem ott, hogy a középpályán egyrészt a klasszikus szélső Viktor Claesson gyengén, a karmester, az angol klubok sora által csábított Emil Forsberg meg csapnivalóan futballozott, ráadásul utóbbi a sorsdöntő gólban is ludas volt.

Gareth Southgate kapitány dicséretet érdemel azért, hogy egyrészt hagyta együttesét letérni az előre kijelölt útról, másrészt mert képes volt otthon hagyni a selejtezőket végigvédő Joe Hartot, és egyes számú kapussá a tapasztalatlan, nemzetközi színtéren gyakorlatilag ismeretlen Jordan Pickfordot megtenni, sok szakértő tanácsa ellenére is.

Nos, az Everton játékosa a nyolcaddöntő egyik hőse volt, a negyeddöntőben meg bejelentkezett a vb legjobb kapusának járó címre: a Gordon Bankst idéző hatalmas védése Berg fejesénél, a David Seaman reflexeit is elhomályosító ziccerfogása Claesson közeli lövésnél és a Peter Shiltont idéző jó tempójú, nyugalmas munkavégzése is erre predesztinálja.

A két csapat hőtérképe, balra a svédek
A két csapat hőtérképe, balra a svédek


Harry herceg” gólja hozta meg a vezetést az angoloknak, de nem Kane-é, a „nagy” Harry ugyanis teljesen elbújt a mezőnyben, majd a szintén nem kicsi Dele Alli (a védő 194, a középpályás 188 centiméter magas) fejelt gólt, egy szöglet, illetve egy lágyan középre ívelt labda után, aláhúzva azt, amit már az első csoportmérkőzésük után írtunk róluk: vissza a gyökerekhez!

Olyannyira, hogy már csak a Miroslav Klose-féle 2002-es német csapat szerzett több fejes gólt egy világbajnokságon, mint ez az angol gárda, amely eddig ötször mattolta fejjel az ellenfeleket Oroszországban, mindegyik riválisnál többször. Harry Kane után John Stones kétszer volt eredményes ilyen módon korábban – és góljainak hetvenhárom százalékát szöglet vagy szabadrúgás után szerezte Anglia!

Mint a régi szép időkben...

A kapura lövések
A kapura lövések


Vegyük észre azt is, hogy ugyan nem sziporkáznak a háromoroszlánosok, de a Premier League-et elözönlő légiósok miatt nagy merítési lehetősége nincs Southgate-nek: kapusa egy középcsapatból jött, Maguire a két évvel ezelőtti Európa-bajnokságon még nem a válogatottat, hanem a stadionbeli szurkolótábort erősítette a második vonalbeli Hull City játékosaként (de ott sem volt alapember), a pár sérüléssel bajlódó John Stones 18 bajnokival a háta mögött érkezett a tornára, Kyle Walker jobbhátvéd a Manchester Cityben, ha éppen nem szorítja őt onnan a kispadra Danilo, és nem mondhatni, hogy a Manchester United a Jesse Lingard, Ashley Young kettős körül forogna, vagy hogy a tottenhames különítmény elhalmozná a klubházat trófeákkal.

Raheem Sterlinget mindennél jobban minősíti a 42 válogatott mérkőzésén elért kettő gólja,a vb-selejtezőkön is csak két gólpasszt jegyzett, tíz Eb- és vb-meccsén pedig nulla kanadai pontot...

Passzolnak egymáshoz... (fifa.com)
Passzolnak egymáshoz... (fifa.com)


Jordan Henderson nélkülözhetetlen a nemzeti csapatból, a Liverpoolból már nem annyira
, hiszen csak 27 PL-mérkőzést kapott ott a legutóbbi szezonban (karácsony körül a sérülése miatt kihagyott négy hetet), középső középpályásnak ráadásul a minap a nyakára vitték a Fabinho, Naby Keita párost; a három csere közül az egyik most a húszéves támadó, Marcus Rashford volt, a másik kettő pedig két vízhordó, Erik Dier és Fabian Delph.

Innen nézve sokkal inkább jogos a kritika az egymilliárd eurót érő keretből gazdálkodó Didier Deschamps-ot illetően, de Southgate nem az eredménycentrikusság miatt játszat egyszerű futballt az övéivel, hanem egyszerűen azért, mert az egy szem Kane-en kívül nincs más világklasszisa.

A Maguire- és Pickford-fanok kedvéért tegyük gyorsan hozzá: egyelőre – és azt is, hogy egyáltalán nem baj az, ha nem végletekig kifacsart, szellemileg-fizikailag kiégett játékosokkal a fedélzeten érkeznek egy torna végjátékába.

A FIFA hőtérképe, érdemes Kane és Sterling adatait összevetni svéd kollégákéival
A FIFA hőtérképe, érdemes Kane és Sterling adatait összevetni svéd kollégákéival


E=M·C
²? JÓ, JÓ, FIAM, DE SZERETNÉM LÁTNI A LEVEZETÉST IS!

ÓMEN. Jordan Henderson nem kapott ki az utóbbi harminc válogatott mérkőzésén, ez angol rekord.

ANGLIAI CSATA. Harry Maguire 33 légi párbajt nyert ezen a vébén, ennél többet csak a nagy orosz birodalmi lépegető, Artyom Dzjuba. A svédek ellen Maguire passzainak 85 százaléka jó helyre ment, hatszor tisztázott a kapuja előtt, két gólhelyzetet teremtett a társainak, és két veszélyeztetéséből egy gól lett.

DICSŐ ŐSÖK CIPŐJÉBEN. Öt angol játékos szerzett gólt ezen a vb-n (Kane, Stones, Lingard, Maguire, Alli), ez világbajnoki rekordjuk.

KECSEGTETŐ. Említettük, öt fejes góljuk a csúcs ezen a tornán, de a 11 szerzett góljuk meg a saját vb-rekord beérése, ezelőtt csak 1966-ban voltak ilyen eredményesek. Akkor világbajnokok lettek.

Járatták a labdát, de a legjobb csatárral összejátszani többet Kane (11tegen11)
Járatták a labdát, de a legjobb csatárral összejátszani többet Kane (11tegen11)


SOK HŰHÓ SEMMIÉRT. Sterling már az első óra futball után eljutott a tíz, 16-oson belüli labdaérintéshez, ami mostani vb-csúcs angol részről, de nagyjából minek. Ő a büntetőterületen belülről, Kane meg azon kívülről nem veszélyeztetett.

JELLEMZŐ. Régóta alapember, ez volt a 28. válogatottsága, de még így is minden idők második legfiatalabb angol vb-gólszerzője Alli a maga 22 évével és 87 napjával. A rekorder a 18 éves és 180 napos Michael Owen, 1998-ból. A pályára lépők közül csak Young töltötte be a harmincat, az egész keretből meg csak ő, Gary Cahill és Jamie Vardy érte el a harmadik X-et.

JELLEMZŐ II. A 24 éves és 122 napos Pickford minden idők legfiatalabb angol kapusa lett, aki megúszott gól nélkül egy vb-mérkőzést.

HAGYOMÁNY. Angol sajátosság, naná: a háromoroszlánosok 22 világbajnoki mérkőzésen vezettek a szünetben, és csak egyszer kaptak ki ilyen állásról, a nyugatnémetek ellen, egy eltaktikázott 1970-es mérkőzésen.

Forsbergnek nagyon kicsi a pontja (11tegen11)
Forsbergnek nagyon kicsi a pontja (11tegen11)


VB-REKORD! Az angolok nyolcszor voltak eredményesek szöglet vagy szabadrúgás után, ez az eddigi vb-csúcs beállítása: 1966-ben a portugálok jutottak el idáig, éppen Angliában.

MEGSZOKÁS. A svédek angoloktól kapott utóbbi 11 góljából hatot fejeltek a britek, és mindig más (Sol Campbell, Steven Gerrard, Gareth Barry, Andy Carroll, Maguire, Alli).

HATÉKONYSÁG. A svédek ellen kétszer találták el az angolok a kapu felületét, mindkettő gólba torkollott, összességében ezen a vb-n az utóbbi 13 ilyen próbálkozásukból 10-et követett középkezdés!

SOK HŰHÓ ALIG VALAMIÉRT. Az angolok 12-szer lőttek a kapura, ám csak kétszer a kapu felületére, a svédeknél ellenben a hét lövésből/fejesből három is védésre kényszerítette a kapust, nem mellékesen az egy szem svéd blokkolásra hat angol blokk jutott!

MODERNITÁS. VAR. A pénteki két negyeddöntőn összesen egy lesre futás volt, azt a brazilok követték el, az angolok szombaton ehhez képest ebben a versenyben kettő egyre kikaptak a svédektől. A sárga lapos különszámot dettó elbukták, de nem lett eltiltottjuk, miközben a tíz svéd szabálytalanságra hét angol lökés, felrúgás, belemenés jutott összesen. A hatvanas-hetvenes években egy egy tízperces szakaszra lett volna igaz...

MEZŐNYMUNKA. Nem vitték túlzásba: sem az angolok (80 százalékos arányban), sem a svédek (74 százalékban) nem passzoltak túl pontosan, olyan is lett ez a meccs.




FIFA-VILÁGBAJNOKSÁG 2018, OROSZORSZÁG

NEGYEDDÖNTŐ
SVÉDORSZÁG–ANGLIA 0–2
(0–1)
Szamara
, Szamara Aréna,39 991néző.V:Björn Kuipers (holland)
Svédország:R. Olsen – Krafth (P. Jansson, 85.), Lindelöf, Granqvist, Augustinsson – Claesson, Seb. Larsson, Ekdal, Forsberg (M. Olsson, 65.) – M. Berg, Toivonen (Guidetti, 65.).Szövetségi kapitány:Janne Andersson
Anglia:Pickford – Walker, Stones, Maguire – Trippier, Lingard, Henderson (Dier, 85.), Alli (Delph, 77.), Young – Sterling (Rashford, 91.), Kane.Szövetségi kapitány:Gareth Southgate
Gólszerző:Maguire (30.), Alli (59.)
Sárga lap:Guidetti (88.), Seb. Larsson (94.), ill., Maguire (87.)

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN ITT OLVASHAT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik