Meho Kodrót most alig egy hónap után menesztették (Fotó: Getty Images)

Meho Kodro augusztus 3-án tért vissza a bosnyák válogatotthoz, melyet 2008 januárja és májusa között már irányított egy rövid ideig – de szintén csak két meccs erejéig –, ám most még annyit sem maradt, mint 15 évvel ezelőtt.

A játékosként az FC Barcelonában is szereplő, edzőként a Real Sociedad utánpótlása után az FK Sarajevót, a svájci Servette-et és Lausanne-t is irányító Meho Kodro vezetésével a bosnyák válogatott két Európa-bajnoki selejtezőt vívott a J-csoportban: előbb Lichtensteint hazai pályán verte meg 2–1-re, majd Izlandon kapott ki 1–0-ra.

A szeptemberi meccsekre a Székesfehérváron játszó fiát, Kenant is beválogató Kodro újabb válogatott megbízatása bizonyult tiszavirág életűnek, hiszen a Bosnyák Labdarúgó-szövetség szeptember 21-én menesztette is.





Kevesebb mint egy évvel a 2024-es németországi Európa-bajnokság előtt nem Kodro az egyetlen, aki a közelmúltban távozott egy válogatott kispadjáról, hiszen a német válogatottól távozott Hans-Dieter Flick akinek helyét Julian Nagelsmann veheti át –, a lengyeleknél a portugál Fernanto Santost Michal Probierz váltotta, míg Törökországban Vincenzo Montellát nevezték ki a menesztett Stefan Kuntz helyére.