Eb 2024: „Nem adhatjuk fel, javítani akarunk Magyarország ellen”

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2023.03.26. 10:23
null
Kiril Deszpodov nagyon csalódott volt a pénteki vereség után (Fotó: AFP, archív)
Váratlan, 1–0-s vereséget szenvedett pénteken Razgradban Bulgária Montenegrótól, rögtön fontos pontokat bukva az Eb-selejtező G-csoportjában, így hétfőn győzelmi kényszerrel lép pályára Magyarország ellen – a meccs után Kiril Deszpodov csapatkapitány és Mladen Krsztajics szövetségi kapitány is arról beszélt, javítaniuk kell.

 

 

Nem így tervezték a bolgárok. A rendkívül kiegyenlített, Magyarországot is fölvonultató G-csoportban minden hazai mérkőzésnek kiemelt jelentősége van, ám Montenegró ellen ennél rosszabbul nem is kezdhették volna a sorozatot. A mérkőzés első félidejében előbb Ilija Gruev, majd Nikola Krsztovics vezető gólja után Georgi Ruszev puskázott el óriási helyzetet.

„Elrontottuk a lehetőségeinket, a mon­tenegróiak pedig kihasználták   – kezdte a Gong sportlapnak adott nyilatkozatát Kiril Deszpodov, a bolgárok csapatkapitánya. – Összességében győzelmet érdemeltünk volna, ez így rettenetes kezdés. Nem adhatjuk fel az első mérkőzés után, már hétfőn javítani akarunk Magyarország ellen. Nem dőlünk a kardunkba egy vereség miatt, hiszen nem játszottunk rosszul, ám megfizettünk a ki nem kényszerített hibákért, az ellenfél pedig jól védekezett, nem találtunk réseket.”

Mladen Krsztajics szövetségi kapitány sem volt borúlátó a mérkőzést követő sajtótájékoztatón. A szakember bízik fiatal csapatában, és szeretné már hétfőn megmutatni, mire képes együttese.

„Aggódtunk, hogy mire megyünk a fiatal csapatunkkal, de uraltuk a mérkőzést. Viszont sokkal jobb helyzetkihasználásra van szükség. Láttam, hogy a játékosok győzni akarnak, míg a montenegróiak türelmesen várták a hibáinkat, és megérdemelték a sikert. Ettől függetlenül emelt fővel járhatunk, már hétfőn újra lehetőségünk lesz megmutatni, mit tudunk” –    mondta Mladen Krsztajics.

Sztefan Szavics, Montenegró csapatkapitánya és egyik legismertebb játékosa a találkozó után nyilatkozva kiemelte, Razgradban nagy lépést tettek Eb-álmaik felé.

„Higgyék el, ezen a pályán senki sem nyer könnyen, ezért is fontos, hogy három ponttal kezdtük a sorozatot. Nagy győzelem volt, boldog vagyok, hogy a kilencvenedik percben a gólvonalról mentettem meg a csapatot a góltól.”      


EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
G-CSOPORT, 1. FORDULÓ

BULGÁRIA–MONTENEGRÓ 0–1 (0–0)

Razgrad,Huvepharma Aréna.Vezette: Aghayev (azeri)
BULGÁRIA:
Naumov – Sztojanov, Hrisztov, Antov, Petrov (Karabeljov, 59.) – Krasztev (Kirilov, 77.), Jordanov (Ruszev, 85.), Gruev, I. Iliev (N. Iliev, 59.) – Deszpodov, Delev (Petkov, 85.)
MONTENEGRÓ: Mijatovics – Veszovics, Szavics, Vujacsics, Radunovics – Bakics (Jovetics, a szünetben), Scsekics, Szavicsevics – Marusics (Mugosa, 83.), Krsztovics (Oszmajics, 72.), Hakszabanovics (Jovovics, a szünetben; Loncsar, 80.)
Gólszerző:
Krsztovics (70.)

 

A G-CSOPORT MÁRCIUSI PROGRAMJA, EDDIGI EREDMÉNYEI
Március 24., péntek

Bulgária–Montenegró 0–1 (0–0)
Razgrad. G: Krsztovics (70.)
Szerbia–Litvánia 2–0 (1–0)
Belgrád. G:Tadics (16.), Vlahovics (53.)
Szabadnapos: Magyarország

Március 27., hétfő
Magyarország–Bulgária
Montenegró–Szerbia
Szabadnapos: Litvánia

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik