Videó: amikor Mezey debütált, és Nyilasiék meglepték az Európa-bajnok NSZK-t

P. Gy.P. Gy.
Vágólapra másolva!
2021.05.26. 07:20
Nem egészen négy hét múlva, június 23-án 21 órától Münchenben a négyszeres világbajnok Németország ellen játssza záró csoporttalálkozóját az Európa-bajnokságon a magyar labdarúgó-válogatott. A Nemzeti Sport Online-on tovább hangolódunk az év legnagyobb futballeseményére. „Amikor” sorozatunkban ezúttal azt az 1983-as budapesti találkozót elevenítjük fel, amikor az NSZK csapata aktuális Európa-bajnokként és vb-ezüstérmesként érkezett a Népstadionba, mégsem tudott győztesen távozni.

Miután a magyar labdarúgó-válogatott 1983 tavaszán az Európa-bajnoki selejtezőben zsinórban három vereséget szenvedett, Anglia, Görögország, majd Dánia ellen, Mészöly Kálmán lemondott a szövetségi kapitányi posztról. (Ekkor még csak sejteni lehetett, hogy a csoportban végül csak a pont nélkül záró Luxemburgot sikerül megelőzni.)

Mészöly helyére Mezey Györgyöt nevezték ki, aki addig a segítője volt, és addig a Los Angeles-i nyári játékokon való részvételért harcoló olimpiai válogatottat irányította, de attól a pozíciójától sem vált meg. Az új szakvezető az A-válogatott kispadján, hivatalos mérkőzésen 1983 szeptemberében, az NSZK csapata ellen debütált, amely Európa-bajnoki címvédőként, egyben vb-ezüstérmesként érkezett Budapestre.

A Népstadionba kettős mérkőzést szerveztek, előbb az olimpiai válogatott vívott a szovjetek ellen olimpiai selejtezőt, majd ezután következett a nagyválogatott felkészülési meccse a nyugatnémetek ellen, akiknél a kapus Harald Schumacher, a hátvéd Karlheinz Förster és Hans-Peter Briegel, a középpályás Hansi Müller és – csereként – a későbbi magyar kapitány, Lothar Matthäus is szerepelt az 1980-ban Európa-bajnok gárdából, de pályára lépett a később világbajnoki címet nyerőRudi Völler és Pierre Littbarski is.

Mezey helyzetét nehezítette, hogy egymás után két magyar válogatottat kellett irányítania a Népstadion kispadjáról, az „olimpiásokra" pedig természetesen nem számíthatott a felnőtteknél. Ráadásul az előmérkőzésen az olimpiai válogatott egy késői góllal 1–0-ra kikapott a szovjetektől.

A rossz előjelek ellenére a megfiatalított és két újonccal – a vasasos Farkas Tiborral és a pécsi Róth Antallal – felálló magyar válogatott jó játékkal remekül helyállt. Nyilasi Tibor fejesével a félidőben a mieink vezettek, és bár az akkor még fiatal Völler egyenlített (1–1), ezután a magyar csapatnak is volt még lehetősége a győzelem megszerzésére.

Nem véletlenül nyilatkozta a meccs után Jupp Derwall, a németek szövetségi kapitánya, hogy őszintén meglepte a magyar válogatott energikus, nagyszerű játéka, amihez csak gratulálni tud.

Másik két mostani csoportellenfelével – a portugálokkal és a franciákkal – ellentétben a németeket ezt követően kétszer is sikerült legyőznie a magyar válogatottnak, de ezekről a sikerekről majd később szólunk...

A MÉRKŐZÉS HOSSZABB, 15 PERCES ÖSSZEFOGLALÓJÁT ITT NÉZHETIK MEG.

EB 2020, AZ F-CSOPORT (BUDAPEST, MÜNCHEN)
Június 15., kedd, 18.00
Budapest
Magyarország–Portugália
Június 15., kedd, 21.00
München
Franciaország–Németország
Június 19., szombat, 15.00
Budapest
Magyarország–Franciaország
Június 19., szombat, 18.00
München
Portugália–Németország
Június 23., szerda, 21.00
Budapest
Portugália–Franciaország
Június 23., szerda, 21.00
München
Németország–Magyarország
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik