Videó: amikor a portugálok aranylabdását sokkolta Jimmy Jump

Vágólapra másolva!
2021.06.18. 07:35
null
Egy idő után már unalmas a meccsre rohangálás, bővíteni kell a repertoárt... (Fotó: AFP)
Javában tart a labdarúgó Európa-bajnokság, amelyen a magyar válogatott első meccsén, a portugálok elleni találkozón egy szurkoló is bement a pályára – nem először fordult elő, hogy a portugálok Eb-meccsén hívatlan vendég is pályára lépett.


A spanyol „berohanóművész”, Jaume Marquet i Cot, azaz Jimmy Jump megannyi sporteseményre berohant már, hogy egoizmusát vagy politikai céljait szolgálja, netán a megélhetését. Egyik nagy célpontja Luís Figo volt, szegény portugál az FC Barcelonától a Real Madridhoz igazolása után kapott hideget-meleget, kígyót-békát, de még disznófejet is, majd a 2004-es Eb-n pechjére Jimmy Jump is kiszemelte őt magának: a görögök elleni döntőben berohant a pályára, a szélsőhöz vágott egy katalán zászlót, majd bevetődött a görögök kapujába.

Udvariasan, finoman kikísérték őt a biztonságiak, a még 2000-ben klubot váltó Figo szemmel láthatóan sokkot kapott, de mi volt ez ahhoz képest, amikor nem sokra rá kiderült, hogy hazai pályán elveszítették a döntőt a sokkal esélytelenebb görögök ellen?

Figo 2005-ben az Interhez igazolt, onnan is vonult vissza, míg Jimmy Jump a nagy ugrását a 2010-es vb-n mutatta be, azóta szerencsére keveset hallani róla. Mindent elmond átgondolt filozófiájáról a saját maga által fabrikált jelmondat: „Ugrásom a kincsem, a hírnév a szabadságom, az erő és a szél az én igazságom, az egyetlen támogatóm: Jimmy Jump”.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik