US Open: nem lesz korlátozás, végig telt ház előtt játszhatnak

MTI/R. P.MTI/R. P.
Vágólapra másolva!
2021.06.17. 10:32
null
Telt ház lesz a US Openen (Fotó: AFP)
Nem lesz nézőtéri korlátozás a kedvező koronavírus-járvány mutatók miatt, így az amerikai nyílt bajnokság két hetében végig telt ház előtt játszhatnak majd a teniszezők.

A New York-i US Open idén augusztus 30-án kezdődik és szeptember 12-ig tart, a jegyértékesítés júliusban indul. A tavalyi tornára nem engedtek be szurkolókat a pandémia miatt, azonban most, hogy az állam lakosságának 70 százaléka megkapta legalább az első oltását, további korlátozásokat szüntetnek meg.

A tavaly év eleji Australian Open óta ez lesz az első Grand Slam-torna, amely teljes kapacitással várja a nézőket. A 2019-es US Openre több mint 700 ezren látogattak ki a két hét alatt.

Az idei Roland Garrosra az első héten 5000, később pedig 13 ezer szurkolót engedtek be naponta, ám a döntőn így is csak ötezren lehettek jelen. A június 28-án rajtoló wimbledoni tornára eleinte fél házat engedélyeznek, majd az utolsó két napra, amikor a női és férfi egyes döntőt rendezik, már nem lesz létszámstop.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik