Olaszország: ismét válogatott lehet a vb-győztes legenda – sajtóhír

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2019.09.25. 12:08
null
De Rossi legutóbb majd két éve lépett pályára hazája válogatottjában (Fotó: AFP)
Lapértesülés szerint a nyáron a Boca Juniorshoz szerződő Daniele De Rossi meghívót kap az olasz válogatott októberi mérkőzéseire.

 

Mint ismert, a 36 éves középpályás a nyáron elhagyta nevelőegyesületét, az AS Romát, s Argentínába igazolt. A Boca Juniorsban eddig három bajnoki mérkőzésen lépett pályára, szűk egy hete combizomsérüléssel bajlódik.

A La Gazetta dello Sport úgy tudja, Roberto Mancini szövetségi kapitány számít De Rossira a közelgő Európa-bajnoki selejtezőkön. A J-csoportot hibátlan mérleggel vezető Olaszország október 12-én Görögországot fogadja a római Stadio Olimpicóban, ahol De Rossi több száz mérkőzést játszott a Roma színeiben. A squadra azzurra három nappal később Liechtenstein vendége lesz. Az olaszok akár már a görögök elleni találkozón jegyet válthatnak a 2020-as Eb-re.

A 2006-ban világbajnoki aranyérmes, 117-szeres válogatott De Rossi legutóbb 2017-ben játszott címeres mezben, amikor világbajnoki pótselejtezőn Olaszország – Gian Piero Venturával a kispadon – 1–0-ra kikapott Svédországtól (majd a gól nélküli visszavágó nyomán lemaradt a 2018-as vb-ről).

A J-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Olaszország 6 6 18–3 +15 18
2. Finnország 6 4 2 8–4 +4 12
3. Örményország 6 3 3 12–11 +1 9
4. Bosznia-Hercegovina 6 2 1 3 12–11 +1 7
5. Görögország 6 1 2 3 7–10 –3 5
6. Liechtenstein 6 1 5 1–19 –18 1

Október 12., szombat
18.00: Bosznia-Hercegovina–Finnország
20.45: Olaszország–Görögország
20.45: Liechtenstein–Örményország
Október 15., kedd

20.45: Finnország–Örményország
20.45: Görögország–Bosznia-Hercegovina
20.45: Liechtenstein–Olaszország
November 15., péntek
18.00: Örményország–Görögország
18.00: Finnország–Liechtenstein
20.45: Bosznia-Hercegovina–Olaszország
November 18., hétfő
20.45: Görögország–Finnország
20.45: Olaszország–Örményország
20.45: Liechtenstein–Bosznia-Hercegovina

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik