Eb 2020: változás a horvát keretben, kidőlt a Fiorentina támadója

POLGÁR LÁSZLÓ (Zágráb)POLGÁR LÁSZLÓ (Zágráb)
Vágólapra másolva!
2019.03.11. 18:43
null
Marko Pjaca biztosan nem játszik ellenünk (Fotó: AFP)
A magyarokkal egy Eb-selejtezőcsoportban szereplő vb-ezüstérmes horvát labdarúgó-válogatott keretében máris változás történt, hiszen szombaton Marko Pjaca, a Fiorentina csatára térdszalagszakadást szenvedett edzés közben, így a szövetségi kapitány, Zlatko Dalic a tartalékok közül Bruno Petkovicot hívta be együttesébe az Azerbajdzsán és a Magyarország elleni mérkőzés előtt.

 

A 24 esztendős labdarúgó eddig jószerivel az ismeretlenségben futballozott, hiszen ugyan 2012-től már Olaszországban szerepelt, csak ebben az idényben, a Dinamo Zagreb remek Európa-liga-szereplésének köszönhetően robbant be a köztudatba. Nenad Bjelica, a zágrábiak eszéki származású vezetőedzője „hozta vissza” tavaly nyáron a horvát bajnokságba, a Bolognától kölcsönkapott Petkovic eddig nyolc gólt jegyzett a Dinamónál csak a bajnokságban, kettőt pedig az Európa-ligában – utóbbi sorozatban a kiszolgálás terén is jeleskedik.

„Vallom, nekem az a feladatom, hogy a lehető legjobb teljesítményt nyújtsam, s ha itt az ideje, a szövetségi kapitány bizonyára fontolóra veszi, hogy behívjon a keretbe is – fogalmazott a remek felépítésű Petkovic a válogatottbeli lehetőségeiről. – Remek közegbe kerültem azzal, hogy a Dinamót választottam, a nemzetközi mezőnyben is rutint szerezhetek, ami mindenképpen jó lehet még a további pályám szempontjából.”

Kitért az olaszországi évekre, kalandokra is, s nem tagadta, igencsak éles a kontraszt a talján évek, illetve a jelenlegi időszaka között azzal, hogy játékoskarrierje hirtelen a figyelem középpontjába került.

„Azért elég éles a váltás a között, hogy az elmúlt idényben még a Verona színeiben ugyancsak kölcsönjátékosként a kiesést sem sikerült elkerülni a Serie A-ból, most pedig a portugál rekordbajnok Benfica ellen győztes gólt szerezhettem az Európa-liga kieséses szakaszában – felelte szenvtelen mosollyal a támadó. – Persze, az El-ben még nagy feladat vár ránk, hiszen a lisszaboni visszavágó kegyetlen nehéz lesz, de azt hiszem, mostani szereplésünk nem a véletlen műve. Utána viszont következhetnek a válogatott napjai, mindamellett hadd jegyezzem meg, roppantul sajnálom, hogy Marko Pjaca sérülést szenvedett.”

Azért sem véletlen, ha már sajnálatosan így alakult, hogy Dalic behívta a keretbe Petkovicot, centereket tekintve ugyanis nem állnak túl jól a nemzeti csapatnál. Mario Mandzukic válogatottól történő visszavonulása után Nikola Kalinicot, az Atlético csatárát például be sem hívta a kapitány, hiszen folyamatos szereplés híján van, Ante Rebic ugyancsak térdsérüléssel bajlódik, Andrej Kramaric mellett pedig nem árt, ha van egy másik középen is bevethető játékosa. Ráadásul nem utolsósorban Petkovic a kiszolgálásban is maradandót alkothat, elég, ha csupán arra a gólra gondolunk, amelyet csapata, a Dinamo Zagreb a Viktoria Plzen ellen szerzett a 3–0-s El-meccsükön – azt később a játéknap találatának is választották.

A 24+3 FŐS HORVÁT KERET
KAPUSOK:
Lovre Kalinic (Aston Villa), Dominik Livakovic (Dinamo Zagreb), Simon Sluga (HNK Rijeka)
VÉDŐK: Domagoj Vida (Besiktas), Dejan Lovren (Liverpool), Tin Jedvaj (Bayer Leverkusen), Duje Caleta-Car (Olympique Marseille), Antonio Milic (Anderlecht), Borna Barisic (Rangers FC), Marin Leovac (Dinamo Zagreb)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Luka Modric (Real Madrid), Ivan Rakitic (Barcelona), Mateo Kovacic (Chelsea), Milan Badelj (Lazio), Marcelo Brozovic (Internazionale), Marko Rog (Sevilla), Mario Pasalic (Atalanta), Filip Bradaric (Cagliari)
TÁMADÓK: Ivan Perisic (Internazionale), Andrej Kramaric (Hoffenheim), Ante Rebic (Eintracht Frankfurt), Nikola Vlasic (CSZKA Moszkva), Josip Brekalo (Wolfsburg), Bruno Petkovic (Dinamo Zagreb)
TARTALÉKOK: Karlo Bartolec (Nordsjaelland), Marin Pongracic (RB Salzburg), Josip Posavec (Hajduk)

EB 2020, SELEJTEZŐ, MENETREND
E-CSOPORT

Horvátország
Wales
Szlovákia
MAGYARORSZÁG
Azerbajdzsán

Március 21., csütörtök
20.45: Horvátország–Azerbajdzsán
20.45: Szlovákia–Magyarország
Március 24., vasárnap
15.00: Wales–Szlovákia
18.00: Magyarország–Horvátország
Június 8., szombat
15.00: Horvátország–Wales
18.00: Azerbajdzsán–Magyarország
Június 11., kedd
18.00: Azerbajdzsán–Szlovákia
20.45: Magyarország–Wales
Szeptember 6., péntek
20.45: Szlovákia–Horvátország
20.45: Wales–Azerbajdzsán
Szeptember 9., hétfő
18.00: Azerbajdzsán–Horvátország
20.45: Magyarország–Szlovákia
Október 10., csütörtök
20.45: Horvátország–Magyarország
20.45: Szlovákia–Wales
Október 13., vasárnap
18.00: Magyarország–Azerbajdzsán
20.45: Wales–Horvátország
November 16., szombat
18.00: Azerbajdzsán–Wales
20.45: Horvátország–Szlovákia
November 19., kedd
20.45: Szlovákia–Azerbajdzsán
20.45: Wales–Magyarország

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik