Eb 2020: Továbbjutottunk, de senki sem tudja, hogyan – német reakciók

Vágólapra másolva!
2021.06.23. 23:58
null
Nem volt egyszerű dolguk a németeknek a mieink ellen (Fotó: Szabó Miklós)
Miután a magyar labdarúgó-válogatott bravúros 2–2-es döntetlent ért el Németország otthonában, ellenfelünk hazájában komoly kritikákat fogalmaztak meg csapatukkal szemben. Így értékelték az eseményeket az ország vezető médiumaiban.
Löw: Nagyon nehéz dolgunk volt
„A magyarok szervezetten védekeznek, kevés helyet hagyva, nagyszerűek a párharcokban, és ezért szükség volt a megfelelő mentalitásra és a csapatszellemre egészen a végéig. Ahogy készültünk, az Eb egyik legnehezebb mérkőzését játszottuk, és kétszer hátrányba kerülve nagyon nehéz dolgunk volt” – idézi Joachim Löw német szövetségi kapitányt az MLSZ Twitter oldala.

 

„Köszönjük a dzsókernek, Goretzkának!” – kezdi a mérkőzésről szóló cikkét a Sky Sport német kiadása a német második gól szerzőjére utalva. A portál „idegtépő, rázós” találkozónak írja le a 2–2-re végződő csatát.

„Németország játékából hiányzott az ötletesség” – véli a neves német sportportál, a Kicker szerzője, aki szerint a mérkőzés után Joachim Löw szövetségi kapitánynak van oka az örömre, hiszen a döntetlennek köszönhetően egy mérkőzésre még biztosan leülhet a válogatott kispadjára.

Kimmich: Lényeg, hogy továbbmentünk
„Magyarország nagyon összeszokottan és remekül játszott. Nem voltunk jó problémamegoldók a pályán, de nagyszerű volt, hogy összetartottunk. A végén csak az volt a lényeg, hogy továbbmentünk. Ez egy remek példa lesz számunkra a későbbiekre.”

Az ország legolvasottabb lapja, a Bild egyenesen azon értetlenkedik, hogy egyáltalán hogyan sikerült a német válogatottnak a pontszerzés.

„Továbbjutottunk, de senki sem tudja, hogyan” – írják a mérkőzésről beszámoló cikkükben, amelynek szerzője úgy véli: „Németország egy hajszálnyira volt történelmének következő nagy blamájától” – utalva a német válogatott 2018-as korai vb-búcsújára.

Goretzka: Nagyon bízunk magunkban
„Hiba volt egy-egy után rögtön gólt kapni. Soha nem történhet meg ilyen máskor velünk, ha bármit is el akarunk érni ezen a tornán. De nem csalódtunk magunkban, nagyon bízunk magunkban.”

A német válogatott a nyolcaddöntőben a Wembleyben, Anglia vendégeként lép majd pályára. A német közszolgálati televízió helyszíni tudósítója így látja Németország esélyeit a magyarok elleni mérkőzés tükrében.

„Ha így teljesítünk a következőkben, mint ma, semmi esélyünk sincs. Bár Anglia sem volt kimagasló az eddigi meccsein. Még minden nyitott. Ezen az Eb-n minden lehetséges. Jó játékot mindenesetre nem láttunk a mai nap.”

EURÓPA-BAJNOKSÁG
F-CSOPORT, 3. FORDULÓ
NÉMETORSZÁG–MAGYARORSZÁG 2–2 (0–1)
München, Allianz Aréna, 12 413 néző. Vezette: Karaszjov (orosz)
Németország: Neuer – Ginter (Volland, 82.), Hummels, Rüdiger – Kimmich, Gündogan (Goretzka, 58.), Kroos, Gosens (Musiala, 82.) – Havertz (Werner, 68.), Sané – Gnabry (Th. Müller, 68.). Szövetségi kapitány: Joachim Löw
Magyarország: Gulácsi – Nego, Botka, Orbán, Szalai A., Fiola (Nikolics, 88.) – Kleinheisler (Lovrencsics G., 88.), Nagy Á., Schäfer – Sallai R. (Schön, 75.), Szalai Á. (Varga K., 82.). Szövetségi kapitány: Marco Rossi
Gólszerző: Havertz (66.), Goretzka (84.), ill. Szalai Á. (11.), Schäfer (68.)

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJÁT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

A csoport másik mérkőzésén
Portugália–Franciaország 2–2 (C. Ronaldo 31., 60. – mind a kettő 11-esből, ill. Benzema 45+2., 47. – az elsőt 11-esből)

AZ F-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Franciaország 3 1 2 4–3 +1 5
2. Németország 3 1 1 1 6–5 +1 4
3. Portugália 3 1 1 1 7–6 +1 4
4. MAGYARORSZÁG 3 2 1 3–6 –3 2
EURÓPA-BAJNOKSÁG, AZ EGYENES KIESÉSES SZAKASZ
NYOLCADDÖNTŐ
Június 26., szombat, 18.00
Amszterdam
Wales–Dánia (38. mérk.)
Június 26., szombat, 21.00
London
Olaszország–Ausztria (37. mérk.)
Június 27., vasárnap, 18.00
Budapest
Hollandia–Csehország (40. mérk.)
Június 27., vasárnap, 21.00
Sevilla
Belgium–Portugália (39. mérk.)
Június 28., hétfő, 18.00
Koppenhága
Horvátország–Spanyolország (42. mérk.)
Június 28., hétfő, 21.00
Bukarest
Franciaország–Svájc (41. mérk.)
Június 29., kedd, 18.00
London
Anglia–Németország (44. mérk.)
Június 29., kedd, 21.00
Glasgow
Svédország–Ukrajna (43. mérk.)
NEGYEDDÖNTŐ
Július 2., péntek, 18.00
Szentpétervár
41. mérk. győztese–42. mérk. győztese (45. mérk.)
Július 2., péntek, 21.00
München
39. mérk. győztese–37. mérk. győztese (46. mérk.)
Július 3., szombat, 18.00
Baki
40. mérk. győztese–38. mérk. győztese (47. mérk.)
Július 3., szombat, 21.00
Róma
43. mérk. győztese–44. mérk. győztese (48. mérk.)
ELŐDÖNTŐ
Július 6., kedd, 21.00
London
46. mérk. győztese–45. mérk. győztese
Július 7., szerda, 21.00
London
48. mérk. győztese–47. mérk. győztese
DÖNTŐ
Július 11., vasárnap, 21.00
London
az elődöntő győztesei

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik