Eb 2020: Nem bírta a tempót, mert Olaszországban játszik – Müller

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2021.06.20. 12:16
null
Robin Gosens a sajtótájékoztatón szúrt vissza Thomas Müller szellemes megjegyzésére (Fotó: AFP)
Robin Gosenst választották meg a meccs emberének a Portugália–Németország Európa-bajnoki mérkőzésen, amelyen góllal és gólpasszal vette ki a részét a németek 4–2-es győzelméből, ám vélhetően elfáradt, így a 62. percben lecserélték. A meccs utáni sajtótájékoztatón vicces jelenet játszódott le, ugyanis az egyik riporter szembesítette az Atalanta játékosát Thomas Müller szellemes megjegyzésével, mely szerint Gosenst azért kellett hamarabb lecserélni, mert az olasz bajnokságban (Serie A) nem olyan feszített a tempó.

A Portugália–Németország találkozót követő sajtótájékoztatón az egyik riporter hívta fel Robin Gosens figyelmét Thomas Müller megjegyzésére.

„Müller azt mondta, nem csodálja, hogy mindössze hatvan perc után le kellett Önt cserélni, mivel a Serie A-ban futballozik. Mit válaszolna erre?” – kérdezte a riporter az Atalanta játékosát.

Gosens először visszakérdezett, mert nem értette, hogy ki mondhatta ezt, majd válaszolt.

„Igen, egyből a mérkőzés után megkérdezte, hogy lehet az, hogy csak hatvan percig bírom a pályán, mire én azt válaszoltam, hogy jobb hatvan percig jól játszani, mint kilencven percig rosszul” – szúrt vissza válogatottbeli csapattársának Robin Gosens.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik