Eb 2020: négy német kihagyta az edzést, Müller nem játszik ellenünk

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2021.06.21. 13:53
null
Thomas Müller kihagyja a szerdai mérkőzést (Fotó: AFP)
A Német Labdarúgó-szövetség (DFB) tájékoztatása szerint Mats Hummels, Thomas Müller, Ilkay Gündogan és Lukas Klostermann sem vett részt a válogatott hétfő délelőtti edzésén.

 

A kvartett tagjai közül Hummels térdsérüléssel küzd, Gündogannak a vádlijával akadt gondja, míg Klostermann korábban, a szerdai edzésen szenvedett combizomsérülést, amely miatt még legalább egy hétig nem számíthat rá Joachim Löw szövetségi kapitány – a többiek esetében egyelőre nem lehet tudni, hogy pályára léphetnek-e a Magyarország elleni csoportmérkőzésen.

Az viszont a Sport Bild szerint eldőlt, hogy Müller kihagyja a szerdai mérkőzést: a Bayern München támadójának nincs rendben a térde, és kétséges, hogy a nyolcaddöntőre felépül-e – már amennyiben a németek kiharcolják a továbbjutást.


A társaktól elkülönítve tréningezett a Real Madridban futballozó Toni Kroos, aki a németek eddigi mindkét Eb-meccsét végigjátszotta, viszont a portugálok ellen gólt szerző Robin Gosens és a sérüléséből felépülő Jonas Hofmann is a csapattal edzett.

A magyar válogatott szerdán 21 órától mérkőzik meg a németekkel Münchenben.

EURÓPA-BAJNOKSÁG
CSOPORTKÖR, 3. FORDULÓ
JÚNIUS 23., SZERDA

F-CSOPORT
21.00:
Portugália–Franciaország, Budapest (Tv: Duna Tv) – élőben az NSO-n!
21.00: Németország–MAGYARORSZÁG, München (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

A NÉMET KERET
KAPUSOK: 12 – Bernd Leno (Arsenal – Anglia), 1 – Manuel Neuer (Bayern München), 22 – Kevin Trapp (Eintracht Frankfurt)
VÉDŐK: 4 – Matthias Ginter (Mönchengladbach), 20 – Robin Gosens (Atalanta – Olaszország), 26 – Christian Günter (Freiburg), 3 – Marcel Halstenberg (RB Leipzig), 5 – Mats Hummels (Borussia Dortmund), 16 – Lukas Klostermann (RB Leipzig), 24 – Robin Koch (Leeds United – Anglia), 2 – Antonio Rüdiger (Chelsea – Anglia), 15 – Niklas Süle (Bayern München)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: 23 – Emre Can (Borussia Dortmund), 10 – Serge Gnabry (Bayern München), 18 – Leon Goretzka (Bayern München), 21 – Ilkay Gündogan (Manchester City – Anglia), 7 – Kai Havertz (Chelsea – Anglia), 13 – Jonas Hofmann (Mönchengladbach), 6 – Joshua Kimmich (Bayern München), 8 – Toni Kroos (Real Madrid – Spanyolország)
TÁMADÓK: 14 – Jamal Musiala (Bayern München), 25 – Thomas Müller (Bayern München), 17 – Florian Neuhaus (Mönchengladbach), 19 – Leroy Sané (Bayern München), 9 – Kevin Volland (Monaco – Franciaország), 11 – Timo Werner (Chelsea – Anglia)
SZÖVETSÉGI KAPITÁNY: Joachim Löw

A MAGYAR KERET
KAPUSOK: 22 – Bogdán Ádám
(Ferencváros), 12 – Dibusz Dénes (Ferencváros), 1 – Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország)
VÉDŐK:
26 – Bolla Bendegúz (Mol Fehérvár), 21 – Botka Endre (Ferencváros), 5 – Fiola Attila (Mol Fehérvár), 3 – Kecskés Ákos (Lugano – Svájc), 2 – Lang Ádám (Omonia – Ciprus), 14 – Lovrencsics Gergő (Ferencváros), 6 – Willi Orbán(RB Leipzig – Németország), 4 – Szalai Attila (Fenerbahce – Törökország)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: 10 – Cseri Tamás (Mezőkövesd), 11 – Holender Filip(Partizan Beograd – Szerbia), 15 – Kleinheisler László (NK Osijek – Horvátország), 8 – Nagy Ádám (Bristol City – Anglia), 7 – Loic Nego(Mol Fehérvár), 13 – Schäfer András (DAC – Szlovákia), 18 – Sigér Dávid (Ferencváros)
TÁMADÓK: 25 – Hahn János (Paksi FC), 23 – Nikolics Nemanja (Mol Fehérvár), 20 – Sallai Roland (Freiburg – Németország), 24 – Schön Szabolcs (FC Dallas – Egyesült Államok), 9 – Szalai Ádám (Mainz – Németország), 19 – Varga Kevin (Kasimpasa – Törökország), 17 – Varga Roland (MTK Budapest)
SZÖVETSÉGI KAPITÁNY: Marco Rossi (olasz)

AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Franciaország 2 1 1 2–1 +1 4
2. Németország 2 1 1 4–3 +1 3
3. Portugália 2 1 1 5–4 +1 3
4. MAGYARORSZÁG2111–4–31
EURÓPA-BAJNOKSÁG
AZ F-CSOPORT (BUDAPEST, MÜNCHEN) PROGRAMJA
Június 15., kedd, 18.00
Budapest
Magyarország–Portugália 0–3
Június 15., kedd, 21.00
München
Franciaország–Németország 1–0
Június 19., szombat, 15.00
Budapest
Magyarország–Franciaország 1–1
Június 19., szombat, 18.00
München
Portugália–Németország 2–4
Június 23., szerda, 21.00
Budapest
Portugália–Franciaország
Június 23., szerda, 21.00
München
Németország–Magyarország
További csoportok, helyszínek, menetrend – EB-ADATBANK!

A Nemzeti Sportot a helyszínről tudósítja: Babják Bence, Kocsmár-Tóth István (szöveg) Árvai Károly (fotó).

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik