Eb 2020: nagyot fordult a világ a németekkel Réthy Béla szerint

B. Z.B. Z.
Vágólapra másolva!
2021.06.10. 08:40
null
Nem ő közvetíti a német–magyart (Fotó: Getty Images)
Réthy Béla, a ZDF kommentátora szerint jelentősen javult a hangulat a német táborban, ő maga és a közvélemény is úgy látja, egyre jobb szellemben készült a csapat az Eb-re.

„Ha két héttel ezelőtt keresnek, jóval pesszimistábban nyilatkoztam volna, de mostanra látványosan javult a hangulat a csapat háza táján – válaszolta lapunknak a már a dán–finn csoportmeccsre Koppenhága felé tartó Réthy Béla, a német közszolgálati ZDF televíziós csatorna legendás, magyar származású kommentátora, akit válogatottunk egyik csoportellenfele, a német együttes Eb-esélyeiről kérdeztünk. – A futballszurkolók egyik legszerethetőbb tulajdonsága, hogy gyorsan tudnak felejteni. Miután az ősszel a spanyoloktól hat nullára kikapott a csapat, majd márciusban vereséget szenvedett Észak-Macedóniától, senki sem hitt a válogatottban, néhány hete még én is úgy gondoltam, legfeljebb a nyolc közé juthat el Joachim Löw együttese. Most azonban egyre többen kezdünk reménykedni a jobb szereplésben. Ezt a reményt persze nem Lettország hét egyes legyőzése táplálja – bár hozzáteszem, a mai futballban minden ellenfél felállt védelmét nehéz feltörni és eleve roppant nehéz hét gólt szerezni –, sokkal inkább az, hogy látom az edzéseken, a sajtótájékoztatókon, sokkal oldottabbak a játékosok és a szövetségi kapitány is.”

A kommentátor szerint egyértelműen jót tett az atmoszférának, hogy Mats Hummels és Thomas Müller visszatérhetett a válogatottba.

„Sokkal kreatívabb lett a csapat támadójátéka, Müller belépésével jelentősen nőtt támadásban az opciók száma, és több variációs lehetősége lett a kapitánynak. Hummels igazi vezér hátul, remekül kommunikál, összefogja a védelmet. És persze az önbizalmat most az is növeli, hogy német játékos, Kai Havertz döntötte el a Bajnokok Ligája fináléját. Évek óta mindenki mondta róla, mennyire tehetséges, de valahogy meglapult a sarokban, nagyon kellett, hogy kilépjen a napfényre, duzzad az önbizalomtól. Az oroszországi világbajnokság előtt is megvolt az önbizalom, de akkor azt lehetett érezni, túlságosan is nagy, most más a csapat szellemisége, sokkal egészségesebb.”

Sajnálja, hogy a június 23-i német–magyar meccsen nem lehet ott Münchenben (aznap a szlovák–spanyol meccset kommentálja Sevillából) az 1956-os menekült magyar szülők gyermekeként 1956 decemberében Bécsben született Réthy Béla, hiszen mindkét csapat sorsát a szívén viseli.

„Egyáltalán nem zárom ki, hogy mindkét csapatnak fontos lesz még az a meccs. A favorit persze a német csapat, de a magyart sem tartom esélytelennek a továbbjutásra. Marco Rossi együttese remek erőnléti állapotban van, az ilyen ellenfeleket sohasem szerették a németek. Talán a portugálok ellen van a legnagyobb esélye a magyaroknak a bravúrra, mert bár nagy nevek vannak a portugáloknál, de a sztárjaik nem képesek arra a teljesítményre, mint klubcsapatukban – el lehet őket kapni!”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik