Eb 2020: Nagyon rossz érzés így kiesni – Schäfer

Vágólapra másolva!
2021.06.23. 23:38
null
Schäfer András (fehér mezben) szerezte a mieink második gólját a müncheni mérkőzésen (Fotó: Árvai Károly)
Schäfer András, Sallai Roland, Gulácsi Péter és Botka Endre is csalódottan, de büszkén értékelt az M4 Sport kamerája előtt azután, hogy a magyar labdarúgó-válogatott 2–2-es döntetlent játszott Németországgal az Európa-bajnokság csoportkörének 3. fordulójában, így nem jutott tovább az egyenes kieséses szakaszba.

 

Az egész ország mögöttünk van – felelte a magyar válogatott második gólját szerző Schäfer András arra a kérdésre, mennyire jelent most vigaszt a csapatnak, hogy az Allianz Aréna lelátóján zúgott a »Szép volt fiúk!« a lefújás után. – Többet érdemelt a csapat, mert mind a három meccsen nagyon jól küzdöttünk. Nehéz most bármit is mondani. Le a kalappal a srácok és a szurkolók előtt is, büszke vagyok az egész csapatra. Nagyon rossz érzés így kiesni.”

Megbeszéltük a szünetben, hogy ötven percig az életünkért fogunk küzdeni és futni, sajnos a végén nem volt mellettünk a szerencse, de ilyen az élet. Remélem, a vb-selejtezőkön visszaadja nekünk azt, amit most elvett” – tette hozzá a DAC középpályása.

MARCO ROSSI: A NÉMETEK ÜNNEPELNEK, EZ MINDENT ELMOND

Már az hihetetlen, hogy csalódottnak kell lennünk a döntetlen miatt, miközben a németek ünnepelnek. Ez mindent elmond – nyilatkozta az M4 Sportnak Marco Rossi szövetségi kapitány. – Nyilván el vagyunk keseredve, mert a fiúk megérdemelték volna a továbbjutást. Három meccset oroszlánként harcoltak végig, szembeszálltak mindenkivel és büszkévé tették az egész országot. Sokszor nagyon mélyen védekeztünk, amit az ellenfeleink ereje indokolt, de senki sem panaszkodhat.”

Még a Ciprus elleni felkészülési meccs előtt arra kértem a fiúkat, hogy tegyék büszkévé az embereket. Megtették. Nem sajnálunk és nem bánunk semmit, minden szurkolónak azt kívánom, hogy jöjjön ki a stadionba és ilyet lásson. Nagyon boldog vagyok a fiúk teljesítményét látva. A magam részéről maximálisan elégedett vagyok. Szeretnék a csapattal sokkal offenzívebb futballt játszatni, de realistának kell lennünk. Ilyen ellenfelekkel szemben olyan játékot kellett választanunk, ami az erősségünk – folytatta az olasz szakember, aki általánosságban is beszélt a magyarországi munkájáról.

– Nagy örömmel dolgozom majd tovább, mert a magyarok értékelik a munkámat. Megbecsülést és bizalmat adnak nekem, a legtöbben talán szeretnek is. Többet dolgozom ezért az érzésért, mint bármi másért.”

Nagyon büszkék lehetünk magunkra, hogy ilyen teljesítményt tudtunk nyújtani, másrészről viszont kicsit csalódottak is vagyunk, mert befejeződött számunkra az Európa-bajnokság. Erőn felül teljesítettünk, bizonyítottuk, hogy a sztárválogatottaknak is számolniuk kell velünk – nyilatkozta a Freiburg légiósa, a Szalai Ádám találatát előkészítő Sallai Roland. – A gólpasszomhoz kellett Ádi is, hogy befejelje, de a csapatot kell most fókuszba helyezni, le a kalappal mindenki előtt ezért a három mérkőzésért. Nagyon jó úton járunk, az elitválogatottakat is meg tudjuk szorongatni.”

Gulácsi Péter, a magyar válogatott kapusa nehezen találta a szavakat a kiesés után, többször is hangot adott csalódottságának.

Ha nem pattan meg, lehet, hogy megvan… – mondta Leon Goretzka góljáról a mieink „egyese”. – Ebben a pillanatban nehéz szavakat találni, nagyon közel voltunk valami különlegeshez. Centimétereken múlott, ilyenkor az ember csalódott. Nyomás alatt játszottunk, de nem volt annyi helyzetük a németeknek, beadásokkal próbálkoztak. Óriási erő van a csapatban, amit ismét bizonyítottunk. Az első meccs előtt elhatároztuk, hogy nem beszélünk az ellenfeleinkről, csak magunkkal foglalkozunk. Meccsről meccsre fejlődni tudtunk és játékban is előreléptünk, talán a mostani volt a legjobb mérkőzésünk. Megérdemeltük volna a továbbjutást. A következő célunk, hogy kiharcoljuk a világbajnoki részvételt.”

Nem volt benne a meccsben, hogy a németek gólt tudnak szerezni – vélekedett Botka Endre. – A végén már azt éreztem, hogy pánikolnak. Nagyon sajnálom, hogy a végén másodszor is egyenlíteni tudtak, és így elúszott a továbbjutást. A mérkőzés előtt sokan elfogadták volna a döntetlent, de mi úgy jöttünk ide, hogy nyerni akarunk. Tudatosan és jól játszottunk. Most még nagy bennem a csalódottság, ebben a csapatban nagyon sok van, és ezt most is bizonyítottuk. Megvolt az esély a továbbjutásra, szomorú, hogy ez lett a vége.”

A Ferencváros védője az első félidőben összeszedett bokasérüléséről azt mondta, először azt hitte, nagyon nagy a baj, de az idő előrehaladtával elmúlt a fájdalom, így tudta folytatni a játékot.

EURÓPA-BAJNOKSÁG
F-CSOPORT, 3. FORDULÓ
NÉMETORSZÁG–MAGYARORSZÁG 2–2 (0–1)
München, Allianz Aréna, 12 413 néző. Vezette: Karaszjov (orosz)
Németország: Neuer – Ginter (Volland, 82.), Hummels, Rüdiger – Kimmich, Gündogan (Goretzka, 58.), Kroos, Gosens (Musiala, 82.) – Havertz (Werner, 68.), Sané – Gnabry (Th. Müller, 68.). Szövetségi kapitány: Joachim Löw
Magyarország: Gulácsi – Nego, Botka, Orbán, Szalai A., Fiola (Nikolics, 88.) – Kleinheisler (Lovrencsics G., 88.), Nagy Á., Schäfer – Sallai R. (Schön, 75.), Szalai Á. (Varga K., 82.). Szövetségi kapitány: Marco Rossi
Gólszerző: Havertz (66.), Goretzka (84.), ill. Szalai Á. (11.), Schäfer (68.)

A MÉRKŐZÉS SZÖVEGES TUDÓSÍTÁSÁT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

A Nemzeti Sportot a helyszínről tudósítja: Babják Bence, Kocsmár-Tóth István, Pietsch Tibor, Tóth Ádám (szöveg); Árvai Károly, Szabó Miklós (fotó).

A csoport másik mérkőzésén
Portugália–Franciaország 2–2 (C. Ronaldo 31., 60. – mind a kettő 11-esből, ill. Benzema 45+2., 47. – az elsőt 11-esből)

AZ F-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Franciaország 3 1 2 4–3 +1 5
2. Németország 3 1 1 1 6–5 +1 4
3. Portugália 3 1 1 1 7–6 +1 4
4. MAGYARORSZÁG 3 2 1 3–6 –3 2
EURÓPA-BAJNOKSÁG, AZ EGYENES KIESÉSES SZAKASZ
NYOLCADDÖNTŐ
Június 26., szombat, 18.00
Amszterdam
Wales–Dánia (38. mérk.)
Június 26., szombat, 21.00
London
Olaszország–Ausztria (37. mérk.)
Június 27., vasárnap, 18.00
Budapest
Hollandia–Csehország (40. mérk.)
Június 27., vasárnap, 21.00
Sevilla
Belgium–Portugália (39. mérk.)
Június 28., hétfő, 18.00
Koppenhága
Horvátország–Spanyolország (42. mérk.)
Június 28., hétfő, 21.00
Bukarest
Franciaország–Svájc (41. mérk.)
Június 29., kedd, 18.00
London
Anglia–Németország (44. mérk.)
Június 29., kedd, 21.00
Glasgow
Svédország–Ukrajna (43. mérk.)
NEGYEDDÖNTŐ
Július 2., péntek, 18.00
Szentpétervár
41. mérk. győztese–42. mérk. győztese (45. mérk.)
Július 2., péntek, 21.00
München
39. mérk. győztese–37. mérk. győztese (46. mérk.)
Július 3., szombat, 18.00
Baki
40. mérk. győztese–38. mérk. győztese (47. mérk.)
Július 3., szombat, 21.00
Róma
43. mérk. győztese–44. mérk. győztese (48. mérk.)
ELŐDÖNTŐ
Július 6., kedd, 21.00
London
46. mérk. győztese–45. mérk. győztese
Július 7., szerda, 21.00
London
48. mérk. győztese–47. mérk. győztese
DÖNTŐ
Július 11., vasárnap, 21.00
London
az elődöntő győztesei
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik