Eb 2020: München is vállalja a nézők beengedését

H. D.H. D.
Vágólapra másolva!
2021.04.23. 11:01
null
München is vállalja a nézők beengedését (Fotó: AFP)
A Német Labdarúgó-szövetség (DFB) a hivatalos honlapján számolt be róla, hogy a helyi városvezetéssel és hatóságokkal közösen kialakított forgatókönyvhöz hozzájárult a bajor tartományi kormány, így minden bizonnyal nézők előtt rendezhetik meg az idén nyárra halasztott Európa-bajnokság müncheni mérkőzéseit a Bayern stadionjában.

 

Mint ismert, a korábbi határidőig három város (München, Bilbao, Dublin) nem adott választ arra, hogy beenged-e majd nézőket az Európa-bajnokság mérkőzéseire. Nekik az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) péntekig adott haladékot, mivel Aleksander Ceferin, az UEFA elnöke korábban úgy fogalmazott, csak olyan város lehet Eb-társrendező, ahol a nézőket beengedik a stadionba.

A német szövetség honlapján megjelent közlemény szerint júniusra a járványhelyzet javulását várják, így az első számú forgatókönyv szerint legalább 14 500 nézőt beengednek majd a 75 ezer fő befogadására is alkalmas müncheni Allianz Arénába.

Így a német válogatott a bajor fővárosban fogadhatja három csoportriválisát, a világbajnok francia, az Európa-bajnok portugál, valamint a magyar csapatot, majd a Bayern stadionja július 2-án egy nyolcaddöntőnek is otthont ad.

A hírt péntek délután az UEFA is megerősítette: München megtarthatja az Eb-mérkőzéseit.

Érdekesség, hogy a Német Kupa májusi döntőjét még zárt kapuk mögött rendezik meg a berlini Olimpiai Stadionban.

Az UEFA végrehajtó bizottsága pénteken hoz végleges döntést a helyszínekről. A budapesti Puskás Arénában az eredeti tervek szerint három csoportmérkőzés (amelyből kettőt a magyar válogatott játszik) és egy nyolcaddöntő lesz. A társrendezők közül egyedüliként az MLSZ célja az, hogy „a lehető legtöbb szurkoló” legyen a helyszínen, vagyis adott esetben telt ház előtt rendezhesse meg a találkozókat.

A többi rendező város közülSzentpétervárésBakiegyaránt50 százalékos stadionkihasználtságotjelölt meg. Az oroszok április végéig még jelezhetik, ha mégis több nézőt tudnak befogadni, Azerbajdzsánban pedig negatív koronavírusteszthez kötik az országba történő belépést.Amszterdam, Bukarest, KoppenhágaésGlasgow 25–33 százalékoskapacitással számol, de előbbi három városban még nőhet az arány, ha javul az egészségügyi helyzet.Londonegyelőre25 százalékosbefogadóképességet vállal, ám az angol fővárosban bíznak benne, hogy a júliusi négyes döntő mérkőzésein (a két elődöntőben és a fináléban) több néző foglalhat majd helyet a Wembley lelátóin.

A sajtóhíreknek megfelelően azonbanBilbaóbanésDublinbansem lesznek Eb-mérkőzések. Előbbi helyéreSevillaugrik be (30 százalékos kapacitással), míg a dublini csoportmérkőzéseketSzentpétervár,a nyolcaddöntőt pedigLondonveszi át. Részletek itt!

EB 2020, F-CSOPORT (BUDAPEST, MÜNCHEN)
Június 15., kedd, 18.00
Budapest
Magyarország–Portugália
Június 15., kedd, 21.00
München
Franciaország–Németország
Június 19., szombat, 15.00
Budapest
Magyarország–Franciaország
Június 19., szombat, 18.00
München
Portugália–Németország
Június 23., szerda, 21.00
Budapest
Portugália–Franciaország
Június 23., szerda, 21.00
München
Németország–Magyarország
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik