Eb 2020: Minden tiszteletem a magyaroké, a végsőkig küzdöttek – Zubkov

Vágólapra másolva!
2021.06.26. 09:09
null
Zubkov is dicsérte a magyar válogatottat (Fotó: Szabó Miklós)
A Ferencváros ukrán légiósa az egészségi állapotáról és a magyar válogatott Európa-bajnoki szerepléséről is nyilatkozott sajtótájékoztatóján.

 

Nagy szerencsével nyolcaddöntős lett Ukrajna. Andrij Sevcsenko együttesének az utolsó játéknapig izgulnia kellett, hogy bejut-e a legjobb tizenhat közé, mivel három ponttal, mínusz egyes gólkülönbséggel zárt csoportja harmadik helyén, ám a Svédország–Lengyelország csata végeredményével (3–2) eldőlt, hogy a legjobb négy csoportharmadik között végez, így megéri a torna kieséses szakaszát – az ország önállóvá válása óta először.

A következő erőpróbája a Svédország elleni kedden, s ha minden jól alakul, a Hollandia elleni csoportmérkőzés 13. percében vádlisérülés miatt lecserélt Olekszandr Zubkov is tagja lesz a meccskeretnek. A Ferencváros 24 éves légiósa hivatalos sajtótájékoztatón számolt be állapotáról, majd kitért Magyarország Európa-bajnoki szereplésére is.

„Ami a felépülésemet illeti, remélhetőleg már a célegyenesben vagyok – idézi a football.ua Olekszandr Zubkovot, aki csütörtökön a medencében és a konditeremben végzett gyakorlatokat, pénteken pedig társaitól külön edzett.  – Az orvosok és a gyógytornászok mellett én is mindent megteszek, hogy minél hamarabb visszatérjek. A magyar válogatott remekül teljesített az Európa-bajnokságon , hiszen a halálcsoportból is volt esélye a továbbjutásra. Papíron ugyan a másik három válogatott volt a favorit, a magyarok csapatként és mentálisan egyaránt erősek voltak ezen a tornán. A végsőkig küzdöttek, amit a statisztikák is alátámasztanak, úgyhogy minden tiszteletem az övék.”     

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik