Eb 2020: legalább 60 ezer szurkoló vehet részt a döntőn a Wembleyben

Vágólapra másolva!
2021.06.22. 15:55
null
Legalább 60 ezer ember vehet részt a Wembley Stadionban megrendezendő elődöntökön, illetve döntőn (Fotó: AFP)
A Wembley Stadionban rendezik meg a labdarúgó Európa-bajnokság elődöntőit, illetve döntőjét, amelyeken legalább 60 ezer szurkoló vehet részt – derült ki a brit kormány bejelentéséből.

 

A korábbi értesülésekkel ellentétben nem 45 ezer, hanem 60 ezer szurkoló lehet ott a Wembley Stadionban megrendezendő Európa-bajnoki elődöntőkön, illetve döntőn.

A BBC információi szerint az új szabályozás értelmében a Wembley teljes kapacitásának 75 százaléka megengedhető a felsorolt mérkőzéseken.

„Nagyon jó hír, hogy ennyi szurkoló nézheti majd az Európa-bajnokság utolsó három mérkőzését a Wembleyben – mondta az UEFA elnöke, Aleksander Ceferin, aki beszélt a megrendezés fontosságáról. – A kontinenstorna azt a reményt kínálja, hogy újra visszatérhetünk a réginek vett, normális élethez.”

„Hálás vagyok a brit kormánynak, keményen dolgoztak a végjáték sikeres lebonyolításáért.”

A bejelentést követően az Egyesült Királyság kulturális minisztere, Oliver Dowden is megszólalt.

„Az emberek védelme mindig a legfontosabb feladatunk lesz, és rendkívül sokat fáradoztunk az UEFA-val azon, hogy az egészségügyi szabályozásokat be tudjuk tartatni úgy, hogy közben több szurkoló tekinthesse meg a mérkőzéseket” – mondta Oliver Dowden.

Korábban az is téma volt
, hogy az európai szövetség (UEFA) elveheti Londontól az Európa-bajnokság végjátékának rendezési jogát, amennyiben a brit kormány a kiemelt vendégek beutazása kapcsán nem tesz enyhítéseket. A lehetséges új helyszínként akkor Budapestet nevezték meg, azonban a rendezési jog maradt az angol fővárosnál.

Beszámoltunk arról is, hogy az olasz miniszterelnök, Mario Draghi szerint Róma lenne a megfelelő helyszín a döntő lebonyolítására, és nem szeretné, ha Angliában lenne a finálé, mivel az Egyesült Királyságban megnövekedett a koronavírusos esetek száma.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik