Eb 2020: Király Gábor szerint az eufória megrázza majd Magyarországot

Vágólapra másolva!
2020.11.16. 12:03
null
Király Gábor szerint segíteni fogja a csapatot, hogy kétszer a Puskás Arénában mérkőzik meg (Fotó: Unger Tamás/Vas Népe)
Az erős csoportellenfelekkel együtt is bízik a magyar labdarúgó-válogatott jó Európa-bajnoki szereplésében Király Gábor, aki a Hertha BSC korábbi kapusaként adott interjút a Kickernek.

 

A magyar csapat a világbajnok franciákkal, a címvédő portugálokkal, valamint a 2014-es vb-győztes németekkel küzd majd a jövő évre halasztott tornán, előbbi két együttessel Budapesten, utóbbival Münchenben csap össze.

„Ezek természetesen nagyon erős ellenfelek. De minden mérkőzés kilencven percig tart, és még az ilyen neves csapatokkal szemben is lehet meglepetést okozni” – fogalmazott a tavaly visszavonult kapus, aki Dzsudzsák Balázzsal holtversenyben, 108 szerepléssel válogatottsági rekorder Magyarországon.

A 44 éves sportember emlékeztetett a 2016-os, franciaországi Eb-re, amelyen a magyarok – vele a kapuban – csoportelsőként zártak abban a négyesben, amelyben ott voltak a portugálok, az osztrákok és az izlandiak. Szerinte ezúttal az is segíteni fogja a nemzeti együttest, hogy részben hazai pályán játszhat.

„Az eufória megrázza majd Magyarországot” – jósolta, és hozzátette: nagyon reméli, hogy addigra vége lesz a pandémiának, és a szurkolók támogatásával „sok minden megtörténhet”.

A magyar válogatott azzal biztosította a helyét a kontinensviadalon, hogy csütörtökön 2–1-re legyőzte az izlandi csapatot a pótselejtező döntőjében, a Puskás Arénában.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik