Eb 2020: Kimerítő volt a magyarok elleni meccs – Bruno Fernandes

Vágólapra másolva!
2021.06.17. 11:32
null
Készülnek a németekre (Fotó: Nagy Zsolt)
Sebzett vadként támadó német válogatottra számít a szombati összecsapáson Bruno Fernandes, aki szerint a portugálok nem függenek Cristiano Ronaldo játékától.


Utolsó sajtótájékoztatóját tartotta a Németország elleni szombati összecsapás előtt a Vasas, Sterbinszky Amália csarnokában kialakított sajtóközpontban a portugál válogatott. Cristiano Ronaldóék csak ideiglenesen hagyják el a magyar fővárost, a müncheni találkozót követően visszatérnek, és vasárnap már ismét Budapesten készülnek a június 23-i, Franciaország elleni rangadóra. Amelynek tétje akár a csoportgyőzelem is lehet, bár Bruno Fernandes, aki a keddi sajtótájékoztatón képviselte Portugáliát, nem akart ennyire előre szaladni.

„A legfontosabb, hogy a soron következő mérkőzésünket megnyerjük – felelte az újságírók kérdéseire a 26 éves portugál középpályás. – A magyarok elleni mérkőzés kimerítő volt, csak a végén sikerült eldönteni. Hibákat követtünk el, amelyeket a Németország ellen mindenképp ki kell javítanunk. Izgalmas, magas színvonalú mérkőzést várok, amelyen ellenfelünk a franciáktól elszenvedett vereség miatt valószínűleg sebzett vadként ront nekünk. Nehéz megjósolni, mi lesz a vége, mert mi is támadó felfogásban szeretünk fellépni. A döntés a szövetségi kapitányé, két napunk maradt arra, hogy tökéletesítsük a taktikát.”

A portugálok edzése az Illovszky-satdionban

A Manchester United középpályása kitért arra, hogy bár Cristiano Ronaldo a csapat egyik legfontosabb játékosa, nem függenek a formájától. Rengeteg jó futballista alkotja rajta kívül is a keretet, a dolguk csak annyi, hogy a legtöbbet hozzák ki magukból.

„Cristiano különlegessége, hogy fontos mérkőzéseken, kritikus pillanatokban is képes gólokat szerezni, ahogy ezt a legutóbbi duplájával is bizonyította. Ha megfelelő kiszolgálást kap, nagyon könnyen a kapuba talál. A támadások azonban nem rá vannak kihegyezve. A Magyarország elleni szerzett harmadik gólunkkal megmutattuk, milyen képzett futballistákból áll a csapat, mire vagyunk képesek. Egy-két játékos kivételével a támadás során mindenki hozzáért a labdához. Valójában mindegy is, ki rúgta be a hálóba.”

Bruno Fernandes a saját szerepének sem tulajdonít különleges jelentőséget. Hiába ő jelenleg a portugál válogatott legértékesebb játékosa, ettől nem érez magán nagyobb felelősséget.

„Nem különösebben érdekel mennyi pénzt keresek, milyen összeget tesznek a nevem mellé vagy milyen statisztikai mutatókkal rendelkezem – jelentette ki a portugál középpályás. – A lényeg, hogy a csapattal, amelyben éppen futballozom, minél több sikert érjek el. A portugál válogatott esetében ez azt jelenti, hogy meg szeretném nyerni az Európa-bajnokságot.”

A sajtótájékoztatót követően a portugálok edzésének tizenöt percébe lehetett belepillantani. A szerdai lazításnak nyoma sem volt, a futballisták ezúttal egységesen készültek. A kapusok hárman elkülönítve, a mezőnyjátékosok az Illovszky Rudolf Stadion egyik térfelén, két 4-3-3-as csoportban. A feladat a labda járatása volt, a Cristiano Ronaldóék folyamatosan forogtak, és igyekeztek minél pontosabban társukhoz passzolni. A látottakból a Németország ellen kezdőcsapatra vonatkozóan nehéz lenne bármit is levonni, jelzésértékűnek tűnt az is, hogy Fernando Santos szövetségi kapitány tisztes távolból, a másik térfélről szemlélte a gyakorlatokat. Az érdemi munka valószínűleg úgyis azt követően vette kezdetét, hogy a kíváncsi szemek távoztak a lelátóról.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik