Eb 2020: igazságos a magyar–francia; Európa leghíresebb embere – lapszemle

Vágólapra másolva!
2021.06.20. 09:28
null
Fiola (5) hátul is vezér volt (Fotó: Szabó Miklós)
A magyar válogatott szombaton délután varázslatos meccsen 1–1-et játszott a vb-címvédő francia válogatottal az Európa-bajnokság csoportkörének 2. fordulójában. Az esti német–portugál találkozó után megnéztük, mit ír a csoport sajtója a második forduló után.

A magyarok semlegesítették a franciákat ezen a budapesti délutánon (1–1), így nem tudták biztossá tenni a nyolcaddöntőbe jutásukat – összegez online tudósításában a francia sportnapilap. A L'Équipe szerint a „vörös tömeg", azaz a többségükben pirosba öltözött hazai szurkolók megsokszorozták a magyar csapat erejét, ennek ellenére az első félidőben a franciáknak bőven volt lehetőségük arra, hogy tompítsák a lelkesedést, hűtsék a forró atmoszférát, de „szörnyű helyzetkihasználásuk” megakadályozta őket ebben. Fiola Attila gólja új helyzetet teremtett, a lap szerint a szünet után „a franciáknak az Everestet kellett megmászniuk”. Az egyenlítés végül sikerült, ám a későbbi labdabirtoklási fölény „nem igazán ijesztette meg a magyarokat”. A három csoportmeccs közül hiába tűnt ez a leginkább nyerhetőnek a franciák számára, „a németek elleni tökéletes rajtot követően a csapat lefékezett, így nem veheti könnyedén a portugálok elleni zárást”.

A L'Équipe címlapja
A L'Équipe címlapja
A meccs másnapján a L'Équipe címlapján Paul Pogba látható, akit Schäfer András állított légi útra. A lap „Fejjel lefelé” címmel arról ír címlapján, hogy számos egyéni hiba hátráltatta a franciákat a közönségük által fanatizált magyarok ellen és ugyan a franciák vezetik a csoportjukat, még nem biztos a továbbjutásuk.

A német Kicker internetes kiadásának főoldala vezető anyagában vasárnap reggel éppen azt számolgatták, hogy milyen eredményekkel juthat tovább csoportjából a német válogatott, és nyitó oldalán a lap egyébként is a portugálok 4–2-es legyőzésével foglalkozik. Kicsit lejjebb azért már elő-elő bukkannak cikkek a magyar válogatott meccséről is: a Freiburgban légióskodó Sallai Rolandot idézik, aki a továbbjutásért küzdene a németek ellen. A mérkőzésről egyébként azt írják, a magyar válogatott szenvedélyesen és hatalmas szívvel egy pontot szerzett a sokkal esélyesebbnek tartott francia válogatott ellen. A döntetlen igazságos, a világbajnok nem tudott mit kezdeni remekül küzdő ellenfelével.

A Portugália elleni 3–0-s vereség után a magyar válogatott hatalmas meglepetésre döntetlent játszott a világbajnok franciákkal. Így Magyarország továbbra is harcban van a továbbjutásért, igaz, ehhez az utolsó fordulóban nyernie kell Németországban – összegezte a történteket a portugál A Bolá, amelynek címlapját természetesen a németektől elszenvedett 4–2-es vereség foglalja el, és a „Felkelni, Portugália!” üzenettel hirdeti, hogy mi a tennivalója Fernando Santos csapatának a következő napokban.

Az olasz La Gazzetta dello Sportnál az olaszok esti meccsének beharangozója viszi a címlapot, az F-csoport vasárnapi eredményei az oldalsó sávba fértek el. A magyar válogatottat irányító olasz szövetségi kapitány, Marco Rossi okán érintett olaszok a mérkőzés után röviddel még azt írták: jó fél óráig Fiola Attila Európa leghíresebb embere volt, s a Marco Rossi irányította magyar válogatott a torna eddigi legnagyobb meglepetését szerezve döntetlent játszott a világbajnok francia válogatottal.

A Gazzetta címlapja
A Gazzetta címlapja

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik