Eb 2020: hat német és hat angol a közös álomcsapatban

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2021.06.29. 17:39
null
Kai Havertz és Raheem Sterling a BL-döntő után ismét egymás ellen, az álomcsapatban viszont egy sorban (Fotó: AFP)
Hat angol és hat német személy alkotja a kedd esti Eb-nyolcaddöntő előtt az olvasóink által összeállított álomcsapatot, amelyben a két Eb-keretből válogathattak. A csapatban hat német és öt angol játékos szerepel, a szövetségi kapitányok közül Gareth Southgate kapott több szavazatot a 2300 beküldött listán.

A kapuba az egész játék során a legtöbb szavazatot kapó Manuel Neuer került, csaknem kilencszer annyi vokssal, mint Jordan Pickford.

A védelmet két német és két angol játékos alkotja, a középpályán német, a csatársorban angol fölény alakult ki.

Ezer szavazat alatt nem lehetett bekerülni az álomcsapatba, az egyetlen, aki 1000 fölötti ponttal zárt, Thomas Müller volt, 1002 ponttal éppen kiszorult a kezdőcsapatból.

A választható futballisták között szerepelt az összes olyan labdarúgó, aki a csoportmeccsek során legalább 60 percet játszott.

A két csapat kedden 18 órától játszik Eb-nyolcaddöntőt Londonban, a kezdőcsapatokból az álom 11-ből egyedül Phil Foden maradt ki.

AZ NSO OLVASÓK SZERINTI ANGOl-NÉMET ÁLOMCSAPAT
Manuel Neuer (német, 2013 szavazat, 87.6 százalék) – Kyle Walker (angol, 1071, 46.6), John Stones (angol, 1016, 44.2), Mats Hummels (német, 1238, 53.9), Antonio Rüdiger (német, 1244, 54.1) – Joshua Kimmich (német, 1794, 78.1), Toni Kroos (német, 1619, 70.5), Phil Foden (angol, 1069, 46.5) – Kai Havertz (német, 1219, 53), Harry Kane (angol, 1784, 77.6), Raheem Sterling (angol, 1082, 47.1)

Szövetségi kapitány: Gareth Southgate (angol, 1207, 52.5)

AZ EGYENES KIESÉSES SZAKASZ
NYOLCADDÖNTŐ
Június 26., szombat, 18.00
Amszterdam
Wales–Dánia 0–4
Június 26., szombat, 21.00
London
Olaszország–Ausztria 2–1 – h. u.
Június 27., vasárnap, 18.00
Budapest
Hollandia–Csehország 0–2
Június 27., vasárnap, 21.00
Sevilla
Belgium–Portugália 1–0
Június 28., hétfő, 18.00
Koppenhága
Horvátország–Spanyolország 3–5 – h. u.
Június 28., hétfő, 21.00
Bukarest
Franciaország–Svájc 3–3 – 11-esekkel: 4–5
Június 29., kedd, 18.00
London
Anglia–Németország (44. mérk.)
Június 29., kedd, 21.00
Glasgow
Svédország–Ukrajna (43. mérk.)
NEGYEDDÖNTŐ
Július 2., péntek, 18.00
Szentpétervár
Svájc–Spanyolország (45. mérk.)
Július 2., péntek, 21.00
München
Belgium–Olaszország (46. mérk.)
Július 3., szombat, 18.00
Baki
Csehország–Dánia (47. mérk.)
Július 3., szombat, 21.00
Róma
43. mérk. győztese–44. mérk. győztese (48. mérk.)
ELŐDÖNTŐ
Július 6., kedd, 21.00
London
46. mérk. győztese–45. mérk. győztese
Július 7., szerda, 21.00
London
48. mérk. győztese–47. mérk. győztese
DÖNTŐ
Július 11., vasárnap, 21.00
London
az elődöntő győztesei

 

ANGLIA
KAPUSOK: 23 – Sam Johnstone (West Bromwich Albion), 1 – Jordan Pickford (Everton), 13 – Aaron Ramsdale (Sheffield United)
VÉDŐK: 21 – Ben Chilwell (Chelsea), 16 – Conor Coady (Wolverhampton), 24 – Reece James (Chelsea), 6 – Harry Maguire (Manchester United), 15 – Tyrone Mings (Aston Villa), 3 – Luke Shaw (Manchester United), 5 – John Stones (Manchester City), 12 – Kieran Trippier (Atlético Madrid – Spanyolország), 2 – Kyle Walker (Manchester City), 22 – Ben White (Brighton)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: 26 – Jude Bellingham (Borussia Dortmund – Németország), 8 – Jordan Henderson (Liverpool), 19 – Mason Mount (Chelsea), 14 – Kalvin Phillips (Leeds), 4 – Declan Rice (West Ham United)
TÁMADÓK: 18 – Dominic Calvert-Lewin (Everton), 20 – Phil Foden (Manchester City), 7 – Jack Grealish (Aston Villa), 9 – Harry Kane (Tottenham), 11 – Marcus Rashford (Manchester United), 25 – Bukayo Saka (Arsenal), 17 – Jadon Sancho (Borussia Dortmund – Németország), 10 – Raheem Sterling (Manchester City)
SZÖVETSÉGI KAPITÁNY: Gareth Southgate

NÉMETORSZÁG
KAPUSOK: 12 – Bernd Leno (Arsenal – Anglia), 1 – Manuel Neuer (Bayern München), 22 – Kevin Trapp (Eintracht Frankfurt)
VÉDŐK: 4 – Matthias Ginter (Mönchengladbach), 20 – Robin Gosens (Atalanta – Olaszország), 26 – Christian Günter (Freiburg), 3 – Marcel Halstenberg (RB Leipzig), 5 – Mats Hummels (Borussia Dortmund), 16 – Lukas Klostermann (RB Leipzig), 24 – Robin Koch (Leeds United – Anglia), 2 – Antonio Rüdiger (Chelsea – Anglia), 15 – Niklas Süle (Bayern München)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: 23 – Emre Can (Borussia Dortmund), 10 – Serge Gnabry (Bayern München), 18 – Leon Goretzka (Bayern München), 21 – Ilkay Gündogan (Manchester City – Anglia), 7 – Kai Havertz (Chelsea – Anglia), 13 – Jonas Hofmann (Mönchengladbach), 6 – Joshua Kimmich (Bayern München), 8 – Toni Kroos (Real Madrid – Spanyolország)
TÁMADÓK: 14 – Jamal Musiala (Bayern München), 25 – Thomas Müller (Bayern München), 17 – Florian Neuhaus (Mönchengladbach), 19 – Leroy Sané (Bayern München), 9 – Kevin Volland (Monaco – Franciaország), 11 – Timo Werner (Chelsea – Anglia)
SZÖVETSÉGI KAPITÁNY: Joachim Löw

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik