Eb 2020, H-csoport: 13 perc alatt 3 gól, könnyed francia siker

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.22. 22:43
null
Olivier Giroud (középen) utolérte a franciák örök-góllövőlistáján David Trezeguet-t (Fotók: AFP)
A francia labdarúgó-válogatott 4–1-es győzelmet aratott Moldovában, míg Törökország és Izland egyaránt 2–0-ra nyert idegenben az Európa-bajnoki selejtezősorozat H-csoportjának nyitányán.

A francia válogatott kezdőcsapatában az utolsó pillanatokban történt változás, mert a bemelegítés után Kingsley Coman jelezte, hátfájdalmai miatt nem tudja vállalni a játékot; helyette Blaise Matuidit jelölte a kezdőbe Didier Deschamps szövetségi kapitány, aki a balhátvédposzt kivételével – ahol Layvin Kurzawa játszott Lucas Hernández helyett – tulajdonképpen a világbajnok csapatát szerepeltette.

A franciák az első félidő közepén szűk negyedóra leforgása alatt három gólt szereztek, így megnyugtató előnnyel, a biztos győzelem tudatában vonulhattak a szünetre. A 24. percben Antoine Griezmann látványos kapáslövéssel juttatta előnyhöz a vendégeket, ezzel utolérte a francia válogatott örök-góllövőlistájának kilencedik helyén álló, a nemzeti csapatban hozzá hasonlóan 27-szer eredményes Karim Benzemát (0–1).

Griezmann tökéletes mozdulattal bombázott a léc alá
Griezmann tökéletes mozdulattal bombázott a léc alá

Három perccel később Griezmann szöglete után Raphaël Varane csúsztatta a labdát a jobb felső sarokba (0–2), majd a 36. percben Olivier Giroud lőtt – jobban mondva, pöckölt – a hazai kapuba Matuidi beadása után (0–3). A Chelsea-től elvágyódó csatárnak ez volt a 34. gólja a francia válogatottban, ezzel beérte a képzeletbeli dobogó legalsó fokán álló David Trezeguet-t. A listát Thierry Henry (51) vezeti Michel Platini (41) előtt.

A „kisinyovi Rohonci úton” rendezett meccsen a franciák negyedik gólját a 87. percben Kylian Mbappé lőtte (0–4), két percre rá viszont a moldovai szurkolóknak volt okok az ünneplésre, Vladimir Ambros ugyanis bevette a 109. válogatott meccsén szereplő, ezzel Zinédine Zidane-t lehagyó Hugo Lloris kapuját (1–4).

Mintha a Haladás régi stadionját látnánk… – a felsőbb emeletekről jól lehetett látni a franciák meccsét
Mintha a Haladás régi stadionját látnánk… – a felsőbb emeletekről jól lehetett látni a franciák meccsét

A MECCS GÓLJAI

A franciák hétfőn Izland ellen folytatják a selejtezősorozatot, míg Moldova Törökországba utazik. A két csapat leendő ellenfelei közül mindkét együttes megnyerte az első mérkőzését, a törökök Albániában, az izlandiak Andorrában nyertek 2–0-ra.

EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
1. FORDULÓ

H-CSOPORT
Moldova–Franciaország 1–4 (Ambros 89., ill. Griezmann 24., Varane 27., Giroud 36., Mbappé 87.)
Andorra–Izland 0–2 (B. Bjarnason 22., Kjartansson 80.)
Albánia–Törökország 0–2 (Burak Yilmaz 21., Calhanoglu 55.)

A H-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Franciaország 1 1 4–1 +3 3
2. Törökország 1 1 2–0 +2 3
2. Izland 1 1 2–0 +2 3
4. Andorra 1 1 0–2 –2 0
4. Albánia 1 1 0–2 –2 0
6. Moldova 1 1 1–4 –3 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik