Eb 2020, G-csoport: Piatek a válogatottban is lecsapott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.21. 22:44
null
Krzysztof Piatek a válogatottban is durrogtat (Fotó: AFP)
Lengyelország idegenben 1–0-ra legyőzte Ausztriát a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság selejtezőjének első fordulójában a G-csoportban. Észak-Macedónia is sikerrel indított a kvartettben, Szlovénia viszont nem bírt Izraellel.

Észak-Macedónia alaposan megsorozta a letteket, s már az első félidőben 18 kapura lövésnél tartott, kettő ezek közül be is akadt. A második játékrészben a hazaiak nem szakadtak meg, főként a labdatartásra törekedtek – noha a vendégek a hajrában szépíteni tudtak, egyenlítésre már nem futotta az erejükből, ráadásul Észak-Macedónia a hosszabbításban újra eredményes volt, így 3–1-re legyőzte Lettországot.

Az Izrael–Szlovénia mérkőzésen a szlovénok a második félidő elején kihasználták az izraeli védő szerencsétlenkedését, sokáig viszont nem örülhettek, Izrael néhány perccel később egyenlített. A folytatásban már egyik csapat sem tudott eredményes lenni, így a vége 1–1 lett.

Szlovénia vezető gólja


Az Ausztria–Lengyelország összecsapáson sokáig nem bírtak egymással a felek, egy „csodacsere” viszont mindent megváltoztatott: az 59. percben beállt a lengyeleknél a Milan félelmetes formában lévő támadója, Krzysztof Piatek, és tíz percen belül megszerezte a vezetést övéinek. Lengyelország már nem is adta ki a kezéből az előnyét, 1–0-ra legyőzte Ausztriát.

Piatek gólja

EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
1. FORDULÓ
G-CSOPORT
Ausztria–Lengyelország 0–1
(Piatek 68.)
Izrael–Szlovénia 1–1 (Zahavi 55., ill. Sporar 48.)
Észak-Macedónia–Lettország 3–1
(Alioszki 12., Elmasz 30., 93., ill. Isajevs 87.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik