Eb 2020, G-csoport: Bardi gólt lőtt Szlovéniának; kettővel nyertek a lengyelek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.24. 22:44
null
Eran Zahavi mesterhármasa ellen tehetetlen volt Ausztria (Fotó: AFP)
Izrael hazai pályán 4–2-re legyőzte Ausztriát a 2020-as Európa-bajnokság selejtezőjének második fordulójában. Az izraelieknél Eran Zahavi mesterhármast, a vendégeknél Marko Arnautovic két gólt szerzett. Az esti mérkőzéseken Lengyelország Lewandowski és Glik fejesével 2–0-ra megverte Lettországot, míg Szlovénia ellen a volt újpesti, Enisz Bardi mentett pontot Észak-Macedóniának.

IZRAEL–AUSZTRIA

Az előzetesen esélyesebbnek vélt osztrákok már a 8. percben megszerezték a vezetést. Marko Arnautovic használta ki, hogy a hazai védők megfeledkeztek róla, és tíz méterről teljesen üresen helyezhetett a bal alsó sarokba (0–1).

A folytatásban is a vendégek futballoztak fölényben, gólt viszont Izrael szerzett! A 34. percben Eran Zahavi fejelt öt méterről a hálóba, Heinz Lindner pont a „szeme közé” kapta a labdát (1–1).

A 40. percben az előre húzódó Julian Baumgartlinger stukkolta telibe az alumíniumot, majd a rövidre sikerült felszabadítás után sarokrúgással jöhettek az osztrákok. Egy perc nem telt bele, ismét a „kapualu" mentette meg az izraelieket. Fortuna közbenjárásáért a 45. percben lehettek csak igazán hálásak a hazaiak, Zahavi újabb fejessel 2–1-re módosította az állást.

Az első félidő góljai

A második félidőben Zahavi ékes bizonyságát adta annak, hogy nem csak fejjel veszélyes: az 55. percben 24 méterről bombázott a léc alá ballal (3–1). A 66. percben a salzburgi Moanesz Dabur adta meg a kegyelemdöfést az osztrákoknak, felpörgetve a labdát az ötös előtt, majd elsőre még a kivetődő kapusba, azt követően viszont a hálóba lőve (4–1).

A 75. percben Arnautovic ugyan szépített egy kipattanóból, ám Ausztria már nem tudott visszajönni a meccsbe (4–2).

A második félidő góljai

A TÖBBI PÁLYÁN

Robert Lewandowski (fehérben) a 76. percben fejelt a lett kapuba (Fotó: AFP)
Robert Lewandowski (fehérben) a 76. percben fejelt a lett kapuba (Fotó: AFP)

A végig jelentős mezőnyfölényben futballozó lengyelek a második félidőben tudták csak feltörni a lett reteszt. A 76. percben Robert Lewandowski fejelte a kapuba Arkadiusz Reca balról érkező labdáját (1–0). Nyolc perccel később újabb fejes, ezúttal Kamil Gliké jelentette a kegyelemdöfést a vendégek számára (2–0).

A Szlovénia–Észak-Macedónia összecsapáson a hazaiak szereztek vezetést Miha Zajc lévén, majd a második félidőben a korábbi újpesti labdarúgó, Enisz Bardi egyenlített. A Levante jelenlegi játékosa egy balról érkező, megpattanó beadást vágott látványos mozdulattal a bal alsó sarokba (1–1).

BARDI GÓLJA

EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
2. FORDULÓ
G-CSOPORT
Izrael–Ausztria 4–2
(Zahavi 34., 45., 55., Dabur 66., ill. Arnautovic 8., 75.)
Szlovénia–Észak-Macedónia 1–1 (Zajc 34., ill. Bardi 47.)
Lengyelország–Lettország 2–0 (Lewandowski 76., Glik 84.)

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Izrael 2 1 1 5–3 +2 4
2. Macedónia 1 1 3–1 +2 3
3. Lengyelország 1 1 1–0 +1 3
4. Szlovénia 1 1 1–1 0 1
5. Lettország 1 1 1–3 –2 0
6. Ausztria 2 2 2–5 –3 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik