Eb 2020: „Figóra emlékeztet” – Mourinho az angol középpályást méltatta

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2021.06.17. 14:01
null
José Mourinhónak tetszik Jack Grealish játéka (Fotó: AFP)
José Mourinho – aki a következő idénytől a Roma labdarúgócsapatának vezetőedzője lesz – a talksport.com oldalán mondta el, Jack Grealish játéka Luis Figóéra emlékezteti őt. Az angol középpályásnak jól estek a portugál szavai, s elmondta, egy nap szívesen játszana a keze alatt.

 

„Nem szeretek összehasonlítani játékosokat, de Grealish Luis Figóra emlékeztet. Többször is dolgoztam vele, az utolsó idényében is én voltam az edzője az Internél. Az a típusú futballista volt, aki folyamatosan kérte a labdát, s egyedül megoldotta a csapat problémáját” – mondta José Mourinho.

„Grealish remekül támadja a védőket, szabadrúgásokat és tizenegyeseket harcol ki, van benne erő és ez tetszik” – tette hozzá a portugál szakember.

Az angol középpályást meg is kérdezték, mit gondol José Mourinho véleményéről.

„Sokan elküldték nekem Mourinho gondolatait. Mindig jó érzés, amikor valaki így beszél rólad főleg ha olyan szakember, mint José Mourinho. Rengeteget tett a labdarúgásért, népszerű személyiség és nagyon sokat tud a játékról” – nyilatkozta az Aston Villa csapatkapitánya.

„Figóra mindig felnéztem gyerekkoromban. Lenyűgöző játékos volt, de még fontosabb, hogy maga Mourinho hasonlított vele össze. Hihetetlen dolgokat ért el menedzserként, remélem egy nap az ő keze alatt játszhatok” – zárta gondolatait Jack Grealish.

A 25 esztendős támadó középpályás Horvátország ellen nem lépett pályára, azonban reménykedik benne, hogy a skótokkal szemben már számít rá Gareth Southgate – akinek a kezdője nem nyerte el az angol szurkolók tetszését, s ennek hangot is adtak az első meccs előtt.

ANGLIA – VÉGLEGES KERET (26 fő)
KAPUSOK: 23 – Sam Johnstone (West Bromwich Albion), 1 – Jordan Pickford (Everton), 13 – Aaron Ramsdale (Sheffield United)
VÉDŐK: 21 – Ben Chilwell (Chelsea), 16 – Conor Coady (Wolverhampton), 24 – Reece James (Chelsea), 6 – Harry Maguire (Manchester United), 15 – Tyrone Mings (Aston Villa), 3 – Luke Shaw (Manchester United), 5 – John Stones (Manchester City), 12 – Kieran Trippier (Atlético Madrid – Spanyolország), 2 – Kyle Walker (Manchester City), 22 – Ben White (Brighton)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: 26 – Jude Bellingham (Borussia Dortmund – Németország), 8 – Jordan Henderson (Liverpool), 19 – Mason Mount (Chelsea), 14 – Kalvin Phillips (Leeds), 4 – Declan Rice (West Ham United)
TÁMADÓK: 18 – Dominic Calvert-Lewin (Everton), 20 – Phil Foden (Manchester City), 7 – Jack Grealish (Aston Villa), 9 – Harry Kane (Tottenham), 11 – Marcus Rashford (Manchester United), 25 – Bukayo Saka (Arsenal), 17 – Jadon Sancho (Borussia Dortmund – Németország), 10 – Raheem Sterling (Manchester City)
SZÖVETSÉGI KAPITÁNY: Gareth Southgate

CSOPORTMÉRKŐZÉSEK
D-CSOPORT (LONDON, GLASGOW)
Június 13., vasárnap, 15.00
London
Anglia–Horvátország 1–0
Június 14., hétfő, 15.00
Glasgow
Skócia–Csehország 0–2
Június 18., péntek, 18.00
Glasgow
Horvátország–Csehország x–x
Június 18., péntek, 21.00
London
Anglia–Skócia x–x
Június 22., kedd, 21.00
Glasgow
Horvátország–Skócia x–x
Június 22., kedd, 21.00
London
Csehország–Anglia x–x
AZ ÁLLÁS
1. Csehország 1 1 2–0 +2 3
2. Anglia 1 1 1–0 +1 3
3. Horvátország 1 1 0–1 –1 0
4. Skócia 1 1 0–2 –2 0

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik