Eb 2020: felidézünk két magyar sikert a németek elleni húszból

Vágólapra másolva!
2021.06.23. 10:13
null
Parádés gólt szerzett Albert Flórián az NSZK ellen 4:3-ra megnyert mérkőzésen 1959-ben (Fotó: MTI/Mikó László)
A németek ellen összességében nem rossz a mieink mérlege, más kérdés, hogy a legfontosabb mérkőzésen, az 1954-es vb döntőjében 3:2-re veszítettünk. Németország, Német Szövetségi Köztársaság, Német Demokratikus Köztársaság, Németország. A történelem változott, a játék nem.

Többféle német válogatottal találkozott már a magyar nemzeti együttes. Németország legjobbjaival 1909 és 1942 között, majd 1994-től napjainkig 23 meccsen csaptunk össze, 8-8 győzelem és vereség, hét döntetlen a mérleg, 47:50 a gólkülönbség, érdekesség, hogy az 1954-es világbajnoki döntő óta szerdán először játszunk tétmeccset (Nyugat-)Németországgal. A Német Szövetségi Köztársaság ellen 1954 és 1987 között 11-szer játszottunk (3 győzelem, 5 vereség, 3 döntetlen, 17:21), a Német Demokratikus Köztársasággal 1952 és 1987 között 17-szer csaptunk össze, 9 győzelem, 4-4 vereség és döntetlen született, 30:17 a gólkülönbség.

Összességében 51 találkozón 20-szor nyert, 17-szer kikapott Magyarország, 14-szer döntetlenre végzett, 94 gólt szerzett, 88-at kapott. Tétmérkőzésen 1912-ben a stockholmi olimpián Schlosser Imre három góljával 3:1-re győztünk. Az NSZK-val az 1954-es svájci világbajnokságon kétszer is találkoztunk, a csoportban 8:3-ra nyertünk, a döntőben 3:2-re kikaptunk. Az NDK-val játszottuk a legtöbb „éles” mérkőzést: az 1962-es (2:0, 3:2) és az 1966-os vb-selejtezőben (1:1, 3:2), az 1964-es (2:1, 3:3) és 1968-as Eb-selejtezőben (3:1, 0:1) Magyarország jutott tovább, az 1972-es olimpián is mi nyertünk (2–0). A számos alkalommal felidézett 1954-es vb-találkozók helyett most két olyat elevenítünk fel, amelyen magyar győzelem született az NSZK, illetve az NDK ellen.

A magyar futballtörténelem egyik emlékezetes mérkőzése az 1959-es magyar–nyugatnémet, 4:3-ra nyertünk. Albert Flórián szinte mindenkit kicselezve lőtt gólt, amely „ragyogó csatárteljesítmény volt”. Baróti Lajos is örült: „Igen szép volt a játék (...) Kotász és a támadósor játéka tetszett különösen.” Egyik gólszerzőnk, Sándor Károly nem volt ennyire elégedett: „6:2 helyett 4:3 lett az eredmény. Ez a futball.” Helmut Rahn elismerte: „Ez a csapat megüti az 1954-es vb-n szerepelt együttes tudását.”

Az 1968-as Eb-kvalifikáció oda-vissza vágós csoportmérkőzésein az NDK is ellenfél volt, az első találkozón Farkas János három góljával 3:1-re győztünk. Ezek után természetes, hogy a Vasas csatára volt a mezőny legjobbja. Jókedvűen nyilatkozott: „A válogatottban majdnem mindig jól megy nekem a játék.” Albert dohogott, hogy a mieinket a nagy tornák előtt mindig összesorsolják a keletnémetekkel: „(...) ők sem bánnák, ha erre a közeljövőben nem kerülne sor, mert eddig mindig másodikak lettek mögöttünk.”

Az 1954-es vb-döntő volt a legfájóbb vereség (Fotó: AFP)
Az 1954-es vb-döntő volt a legfájóbb vereség (Fotó: AFP)

KÉT NÉMETORSZÁG, KÉT DIADAL
Magyarország–NSZK 4:3
(1:0)
1959. november 8.,Népstadion, 90 000 néző, vezette: Szaar (szovjet)
Gólszerző: Tichy (15., 80. – a másodikat 11-esből), Albert (47.), Sándor (48.), ill. Seeler (72., 81.), Brülls (89.)

A mérkőzés összefoglalója

Magyarország–NDK 3:1 (1:0)
1967. szeptember 27., Népstadion, 72 000 néző, vezette: Bahramov (szovjet)
Gólszerző: Farkas (9., 47., 48.), ill. Frenzel (58.)

A TELJES MÉRET MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
A TELJES MÉRET MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!

A Nemzeti Sportot a helyszínről tudósítja: Babják Bence, Kocsmár-Tóth István, Pietsch Tibor, Tóth Ádám (szöveg); Árvai Károly, Szabó Miklós (fotó).

EURÓPA-BAJNOKSÁG
CSOPORTKÖR, F-CSOPORT
3. FORDULÓ

21.00: Németország–MAGYARORSZÁG, München (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

A csoport másik mérkőzésén
21.00: Portugália–Franciaország, Budapest (Tv: Duna Tv) – élőben az NSO-n!

AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Franciaország 2 1 1 2–1 +1 4
2. Németország 2 1 1 4–3 +1 3
3. Portugália 2 1 1 5–4 +1 3
4. MAGYARORSZÁG 2 1 1 1–4 –3 1
EURÓPA-BAJNOKSÁG
AZ F-CSOPORT (BUDAPEST, MÜNCHEN) PROGRAMJA
Június 15., kedd, 18.00
Budapest
Magyarország–Portugália 0–3
Június 15., kedd, 21.00
München
Franciaország–Németország 1–0
Június 19., szombat, 15.00
Budapest
Magyarország–Franciaország 1–1
Június 19., szombat, 18.00
München
Portugália–Németország 2–4
Június 23., szerda, 21.00
Budapest
Portugália–Franciaország
Június 23., szerda, 21.00
München
Németország–Magyarország
További csoportok, helyszínek, menetrend – EB-ADATBANK!

A NÉMET KERET
KAPUSOK: 12 – Bernd Leno (Arsenal – Anglia), 1 – Manuel Neuer (Bayern München), 22 – Kevin Trapp (Eintracht Frankfurt)
VÉDŐK: 4 – Matthias Ginter (Mönchengladbach), 20 – Robin Gosens (Atalanta – Olaszország), 26 – Christian Günter (Freiburg), 3 – Marcel Halstenberg (RB Leipzig), 5 – Mats Hummels (Borussia Dortmund), 16 – Lukas Klostermann (RB Leipzig), 24 – Robin Koch (Leeds United – Anglia), 2 – Antonio Rüdiger (Chelsea – Anglia), 15 – Niklas Süle (Bayern München)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: 23 – Emre Can (Borussia Dortmund), 10 – Serge Gnabry (Bayern München), 18 – Leon Goretzka (Bayern München), 21 – Ilkay Gündogan (Manchester City – Anglia), 7 – Kai Havertz (Chelsea – Anglia), 13 – Jonas Hofmann (Mönchengladbach), 6 – Joshua Kimmich (Bayern München), 8 – Toni Kroos (Real Madrid – Spanyolország)
TÁMADÓK: 14 – Jamal Musiala (Bayern München), 25 – Thomas Müller (Bayern München), 17 – Florian Neuhaus (Mönchengladbach), 19 – Leroy Sané (Bayern München), 9 – Kevin Volland (Monaco – Franciaország), 11 – Timo Werner (Chelsea – Anglia)
SZÖVETSÉGI KAPITÁNY: Joachim Löw

A MAGYAR KERET
KAPUSOK: 22 – Bogdán Ádám
(Ferencváros), 12 – Dibusz Dénes (Ferencváros), 1 – Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország)
VÉDŐK:
26 – Bolla Bendegúz (Mol Fehérvár), 21 – Botka Endre (Ferencváros), 5 – Fiola Attila (Mol Fehérvár), 3 – Kecskés Ákos (Lugano – Svájc), 2 – Lang Ádám (Omonia – Ciprus), 14 – Lovrencsics Gergő (Ferencváros), 6 – Willi Orbán(RB Leipzig – Németország), 4 – Szalai Attila (Fenerbahce – Törökország)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: 10 – Cseri Tamás (Mezőkövesd), 11 – Holender Filip(Partizan Beograd – Szerbia), 15 – Kleinheisler László (NK Osijek – Horvátország), 8 – Nagy Ádám (Bristol City – Anglia), 7 – Loic Nego(Mol Fehérvár), 13 – Schäfer András (DAC – Szlovákia), 18 – Sigér Dávid (Ferencváros)
TÁMADÓK: 25 – Hahn János (Paksi FC), 23 – Nikolics Nemanja (Mol Fehérvár), 20 – Sallai Roland (Freiburg – Németország), 24 – Schön Szabolcs (FC Dallas – Egyesült Államok), 9 – Szalai Ádám (Mainz – Németország), 19 – Varga Kevin (Kasimpasa – Törökország), 17 – Varga Roland (MTK Budapest)
SZÖVETSÉGI KAPITÁNY: Marco Rossi (olasz)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik