Eb 2020: egy olyan párharc jön, amelynek a VAR-t is köszönhetjük

Vágólapra másolva!
2021.07.03. 11:22
null
Az előző ukrán–angol Eb-meccs legemlékezetesebb pillanata Kassai Viktorhoz és stábjához is fűződik (Fotó: AFP)
Spanyol–olasz elődöntő már biztosan lesz a labdarúgó Európa-bajnokságon, szombaton pedig az is eldől, hogy a másik ágon melyik két csapat jut a négy közé. Előbb 18 órától Bakiban, a két „kicsi" meccsén a Patrik Schick vezérletével pályára lépő csehek szeretnék megtörni a dánokkal szemben 17 éve tartó rossz sorozatukat és Pavel Nedvedék nyomába lépve bejutni a döntő előszobájába. Ezután 21 órától Rómában ukrán–angol párharc következik, amelynek érdekessége, hogy a kilenc évvel ezelőtti találkozójukon történtek nagyban hozzájárultak a videobíró, a VAR bevezetéséhez. Az angolok először játszanak hazájukon kívül, és ha továbbjutnak, a Wembleyben folytathatják az Eb-t.

 

NEGYEDDÖNTŐ, JÚLIUS 3., 18.00, BAKI

CSEHORSZÁG
DÁNIA

A csehek az Európa-bajnokság első igazi meglepetését szerezték azzal, hogy a Puskás Arénában rendezett nyolcaddöntőben 2–0-ra legyőzték az addig pontot sem vesztő hollandokat. Előtte a D-csoportban úgy lettek harmadikak, hogy Patrik Schick duplájával 2–0-s diadallal nyitottak a skótok ellen, utána 1–1-re végeztek a horvátokkal, majd 1–0-ra kikaptak az angoloktól.

A dánoknak nem volt könnyű a kezdet, hiszen mindjárt a bemutatkozó, finnek elleni meccsen elvesztették legjobbjukat, az újraélesztett Christian Eriksent. Hiába játszottak otthon, mindjárt egy 1–0-s vereséggel indítottak, sőt, ezt követte egy újabb kudarc, a belgák elleni 1–2. A záró csoportmeccsen aztán megfordult velük a világ, 4–1-re lelépték az oroszokat, és a hármas pontazonosságot követően az egymás elleni eredmények alapján, jobb gólkülönbséggel a B-csoport második helyről léptek tovább. Ettől annyira belelendültek, hogy a nyolcaddöntőben is négyet rámoltak be a walesieknek, ezúttal viszont egyet sem kaptak.

♦ Összesen 11-szer találkoztak eddig, minimális különbséggel a csehek felé billen a mérleg, háromszor nyertek, miközben a dánok csak kétszer, hat összecsapásuk pedig döntetlennel zárult. Csak a tétmeccseket nézve abszolút kiegyenlített a párharc: 2–2–2. Ha a jogelődnek számított Csehszlovákia mérkőzéseit is hozzávesszük, akkor már jelentős a szlávok fölénye. A 26 találkozónak pontosan a felét (13) nyerték meg a csehek, illetve a csehszlovákok, 11 találkozó lett döntetlen, és mindössze kettő végződött dán diadallal.

A legutóbbi találkozójuk 2016 novemberében a csehországi Mladá Boleslavban 1–1-re végződött, Antonín Barák korai találatát Nicolai Jörgensen egyenlítette ki. Az előző hat meccsük közül egyébként ötnek nem volt győztese. A csehek a 2004-es Eb portói negyeddöntőjében 3–0-ra megverték a dánokat, azóta viszont képtelenek nyerni ellenük, míg a skandinávok legutóbb 2013-ban Olomoucban nyertek, ugyanilyen különbséggel. A második gól a most is kerettag Simon Kjaer nevéhez fűződött.

A negyeddöntőig eljutó válogatottak játékosai közül a cseh Patrik Schick szerezte a legtöbb gólt, négyet. Egyedül az ötgólos Cristiano Ronaldo előzi meg, de ő már nem tudja növelni a találatai számát, ahogy a szintén négygólos svéd Emil Forsberg, francia Karim Benzema és belga Romelu Lukaku sem.

A legtöbbet futó játékosok között is van egy cseh az élmezőnyben, mégpedig Tomás Soucek, aki a svájci Remo Freulerhez hasonlóan összesen 46.3 km-t tett meg, igaz, utóbbi a hosszabbítás miatt 24 perccel többet töltött a pályán. Őket egyedül a spanyol Pedri előzi meg, aki 390 perc alatt 46.9 km-t futott.

A dánoknál játszik az Eb második legtöbbet szabálytalankodó labdarúgója, Thomas Delaney, aki eddig kilencszer faultolt, de olyan ügyesen tette, hogy még sárga lapot sem kapott.

Dánia lett az első olyan válogatott, amely egy kontinenstorna egymást követő két meccsén egyaránt négyszer talált be az ellenfelének. Igaz, nem sokkal később a spanyolok ezt is felülmúlták, öt-öt góllal.

♦ A Wales elleni győzelemmel a dán együttes a legutóbbi 15 meccséből 11-et megnyert, egy döntetlen és három vereség mellett.

A cseheknél a hollandok ellen Pavel Kaderábek, Antonín Barák és Petr Sevcík volt új ember a kezdőben, de a továbbjutás után nehéz elképzelni, hogy Jaroslav Silhavy szövetségi kapitány változtatni fog a győztes tizenegyen. Az előző meccset sérülés miatt kihagyó támadó középpályás, Vladimír Darida valószínűleg ismét kimarad, a balhátvéd Jan Boril eltiltása azonban letelt, így visszatérhet Kaderábek helyére.

A dánok szövetségi kapitánya az előző meccseken olyan ászokat vetett be, mint az oroszoknak egyszer betaláló Mikkel Damsgaard vagy a walesiek ellen duplázó Kasper Dolberg, és azt ígérte, hogy ezzel még nincs vége részéről a meglepetéseknek. A középpálya jobb oldalán Daniel Wass visszakaphatja a helyét Jens Stryger Larsentől.


A csehek a forró budapesti hangulat után a jóval csendesebb azeri stadionban folytatják (Fotó: Török Attila)
A csehek a forró budapesti hangulat után a jóval csendesebb azeri stadionban folytatják (Fotó: Török Attila)
A B-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Belgium 3 3 7–1 +6 9
2. Dánia 3 1 2 5–4 +1 3
3. Finnország 3 1 2 1–3 –2 3
4. Oroszország 3 1 2 2–7 –5 3
A D-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Anglia 3 2 1 2–0 +2 7
2. Horvátország 3 1 1 1 4–3 +1 4
3. Csehország 3 1 1 1 3–2 +1 4
4. Skócia3121–5–41

NEGYEDDÖNTŐ, JÚLIUS 3., SZOMBAT, 21.00, RÓMA

UKRAJNA–ANGLIA


Az ukránok negyeddöntőbe jutása az Eb egyik váratlan eseménye, főleg azután, hogy három ponttal és negatív gólkülönbséggel épphogy befértek a nyolcaddöntő mezőnyébe. C-csoportbeli szereplésüket úgy kezdték, hogy kétgólos hátrányból egyenlítettek Amszterdamban a hollandok ellen, mégis kikaptak 3–2-re. Ezt követően 2–1-re legyűrték Észak-Macedóniát, majd 1–0-ra elvesztették a második helyért vívott, osztrákok elleni ki-ki meccsüket. Két napig kérdéses volt, egyáltalán továbbjutnak-e. Miután ez összejött nekik, a nyolc közé jutásért a hosszabbítás legvégén – már emberelőnyben – szerzett góllal 2–1-re legyőzték az addig veretlen és csoportelsőként érkező svédeket.

♦ Az eddig végig otthon, a Wembleyben játszó angolok úgy lettek hét ponttal elsők a D-csoportban, hogy csupán két gólt szereztek, és közben egyet sem kaptak. Kezdésként 1–0-ra megverték a horvátokat, zárásként ugyanilyen különbséggel a cseheket, a kettő között pedig 0–0-t játszottak a skótokkal. Mivel Dublintól tavasszal elvették a rendezést, a németek elleni nyolcaddöntőt is a Wembleyben vívhatta meg Gareth Southgate csapata és a hajrában elért gólokkal 2–0-ra legyőzte Thomas Mülleréket.

♦ A két válogatott hétszer csapott össze egymással, négyszer az angolok győztek, kétszer ikszeltek, egyszer pedig az ukránok diadalmaskodtak. Az első két – szigetországi sikerrel végződő – találkozó kivételével valamennyi mérkőzésük tétre ment.

♦ Legutóbb a 2014-es világbajnokság selejtezőjében kerültek össze, és mind a Wembleyben (1–1), mind Kijevben (0–0) döntetlenre végeztek. A londoni találkozójukon az angoloknak Frank Lampard tizenegyesével a 87. percben sikerült megmenteniük egy pontot.

A legemlékezetesebb találkozójukat a 2012-es Eb-n, Doneckben játszották, amikor a csoportmeccset úgy nyerték meg 1–0-ra az angolok, hogy Kassai Viktor nem adta meg az ukrán Marko Devics – a tévéfelvétel alapján bizonyítottan – szabályos gólját. A nemzetközileg elismert magyar játékvezető és stábjának hibája nagy visszhangot váltott ki, és ez volt az egyik olyan eset, amelynek a videobíró bevezetését köszönhetjük. Ezt követően gyorsult fel az a folyamat, amely előbb a gólvonal-technológia, majd a VAR bevezetését eredményezte.

♦ Az Eb mezőnyéből most már Anglia az egyetlen, amely négy mérkőzés után még nem kapott gólt. Olyan még egyszer sem fordult elő, hogy egy válogatottnak a kontinenstorna első öt meccsén az ellenfelek egyszer se találjanak be a kapujába.

♦ A negyeddöntőig a nyolc csapatból az ukránok kapusának, Heorhij Buscsannak volt a legtöbb védése, 13, az északmacedónok ellen még egy büntetőt is hárított.

♦ Az angolok kapusa, Jordan Pickford hétszer védett eddig, ám gólt még nem kapott – szemben Buscsannal, aki már hatot is. Pickfordnak már 606 perce érintetlen a hálója a válogatottban, és már csak 115 percre van attól, hogy beállítsa Gordon Banks 1966-os góltalansági rekordját.

♦ A nyolc közé jutó válogatottakból a negyeddöntőig az angol Kalvin Philips szabálytalankodott a legtöbbször, 360 perc alatt kilencszer és 43.9 megtett km-rel ott van a legtöbbet futó játékosok között is.

♦ Az ukránoknál Denisz Popovra lábsérülése miatt továbbra sem számíthat Andrij Sevcsenko szövetségi kapitány, és a Hollandia elleni nyitányon vádlisérülést szenvedő ferencvárosi Olekszandr Zubkov szerepeltetésére is egyre kisebb az esély. A svédek ellen a 90. percben beküldött, majd keresztszalag-szakadást szenvedő Artem Beszedinre legalább féléves kényszerpihenő vár.

Az angoloknál két változtatás várható: Kieran Trippier helyett Jordan Henderson, Declan Rice helyett pedig Mason Mount játszhat a középpályán.

A C-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Hollandia 3 3 8–2 +6 9
2. Ausztria 3 2 1 4–3 +1 6
3. Ukrajna 3 1 2 4–5 –1 3
4. Észak-Macedónia 3 3 2–8 –6 0
A D-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Anglia 3 2 1 2–0 +2 7
2. Horvátország 3 1 1 1 4–3 +1 4
3. Csehország 3 1 1 1 3–2 +1 4
4. Skócia 3 1 2 1–5 –4 1

 

AZ EGYENES KIESÉSES SZAKASZ
NYOLCADDÖNTŐ
Június 26., szombat, 18.00
Amszterdam
Wales–Dánia 0–4
Június 26., szombat, 21.00
London
Olaszország–Ausztria 2–1 – h. u.
Június 27., vasárnap, 18.00
Budapest
Hollandia–Csehország 0–2
Június 27., vasárnap, 21.00
Sevilla
Belgium–Portugália 1–0
Június 28., hétfő, 18.00
Koppenhága
Horvátország–Spanyolország 3–5 – h. u.
Június 28., hétfő, 21.00
Bukarest
Franciaország–Svájc 3–3 – 11-esekkel: 4–5
Június 29., kedd, 18.00
London
Anglia–Németország 2–0
Június 29., kedd, 21.00
Glasgow
Svédország–Ukrajna 1–2 – h. u.
NEGYEDDÖNTŐ
Július 2., péntek, 18.00
Szentpétervár
Svájc–Spanyolország (45. mérk.)
1–1 – 11-esekkel 1–3
Július 2., péntek, 21.00
München
Belgium–Olaszország (46. mérk.)
1–2
Július 3., szombat, 18.00
Baki
Csehország–Dánia (47. mérk.)
Július 3., szombat, 21.00
Róma
Ukrajna–Anglia (48. mérk.)
ELŐDÖNTŐ
Július 6., kedd, 21.00
London
Olaszország–Spanyolország
Július 7., szerda, 21.00
London
48. mérk. győztese–47. mérk. győztese
DÖNTŐ
Július 11., vasárnap, 21.00
London
az elődöntő győztesei
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik