Eb 2020: Conte elmondta, szerinte mi az angolok gyenge pontja

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2021.07.10. 16:45
null
Conte véleménye szerint a középpályán nyerhetik meg a meccset az olaszok (Fotó: AFP)
Anglia vasárnap este 21 órakor találkozik Olaszországgal a labdarúgó Európa-bajnokság döntőjében a Wembleyben. Antonio Conte szerint az angol csapatnak a labdakihozatal jelentheti a legnagyobb problémát a fináléban – írja a Gazzetta.

 

Az olasz szakember – aki 2014 és 2016 között maga is a válogatott szövetségi kapitányaként dolgozott – úgy véli, Declan Rice és Kalvin Phillips két nagyszerű védekező középpályás, mégis gyenge pontja lehet az angoloknak a fináléban. Az 51 esztendős tréner szerint kevés tőlük az előre megjátszott labda, mindig a legegyszerűbb opciót választják.

„Angliának az egyik gyenge pontja a labdakihozatal, főleg amikor a védők nyomás alatt vannak. Ebben közel sem olyan jók, mint a spanyolok. A két védekező középpályás, Rice és Phillips egyensúlyt teremt az angol csapatban, de kevés tőlük a felpassz” – mondta Antonio Conte.

„Mindenesetre az olaszoknak figyelniük kell arra, hogy ne támadjanak le mindenáron, mert az angolok elöl rendkívül gyorsak” – tette hozzá az Interrel bajnoki címet szerző vezetőedző.

Az olasz válogatott eddig nagyszerűen teljesített, a csoportkörben szinte az összes mérkőzésen ellenállhatatlanul futballozott. A kieséses szakaszban a belgák ellen sem lehetett rájuk panasz,a spanyolok játéka azonban nem ízlett annyira Manciniéknek. A döntőben a remekül védekező angol csapat lesz az ellenfelük – kérdés, sikerül-e előnyt kovácsolniuk Conte meglátásából.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik