Eb 2020: „C. Ronaldo néha bosszantó tud lenni” – Rossi a Gazzettának

Vágólapra másolva!
2021.06.25. 15:00
null
Marco Rossi edzőként nem tervez visszatérni Olaszországba (Fotó: Dömötör Csaba)
A magyar labdarúgó-válogatott olasz szövetségi kapitánya, Marco Rossi az Európa-bajnoki búcsút követően interjút adott a La Gazzetta dello Sport napilapnak, melyben elmondta, hogy nem tervez edzőként visszatérni Olaszországba, valamint, hogy örül, ha nyomot hagyhat a magyar futballban. Az olasz tréner Cristiano Ronaldo Magyarország elleni gólöröméről is elmondta a véleményét.

Arról már korábban beszámoltunk, hogy a kontinenstorna csoportkörét követően az olasz sportnapilap, a La Gazzetta dello Sport „Marco Rossi mesterműveként” írt a magyar csapat szerepléséről. Ezt követően a szövetségi kapitány interjút is adott az újságnak, melyben beszélt az Eb-n elért eredményeiről, a lehetséges visszatéréséről Olaszországba, valamint Cristiano Ronaldóról is.

Sohasem gondoltam volna, hogy egy Németország elleni döntetlen után kissé csalódott leszek, de most ez a helyzet. Ennek ellenére persze csodálatos eredményeket értünk el a tornán” – kezdte Rossi a Gazzettának adott interjújában, majd miután befejezte a magyar válogatott Eb-szerepléséről szóló beszámolót, rátért a jövőjére.

Edzőként nem szeretnék visszatérni Olaszországba. Magyarország befogadott engem, s boldog vagyok, ha nyomot hagyhatok a magyar futballban” – mondta a szövetségi kapitány, aki később kitért a portugálok elleni csoportmeccsre, valamint arra, hogy a hazai szurkolók kifütyülték Cristiano Ronaldót, az ellenfél ötszörös aranylabdás sztárját.

Ronaldo nagyszerű bajnok, de néha tud bosszantó is lenni. Az ellenünk értékesített büntetője után úgy ünnepelt, mintha a döntőben talált volna be. Az emberek megjegyzik ezeket a dolgokat” – mondta.

 

EURÓPA-BAJNOKSÁG
AZ F-CSOPORT (BUDAPEST, MÜNCHEN) EREDMÉNYEI
Június 15., kedd, 18.00
Budapest
Magyarország–Portugália 0–3
Június 15., kedd, 21.00
München
Franciaország–Németország 1–0
Június 19., szombat, 15.00
Budapest
Magyarország–Franciaország 1–1
Június 19., szombat, 18.00
München
Portugália–Németország 2–4
Június 23., szerda, 21.00
Budapest
Portugália–Franciaország 2–2
Június 23., szerda, 21.00
München
Németország–Magyarország2–2
További csoportok, helyszínek, menetrend – EB-ADATBANK!

AZ F-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Franciaország 3 1 2 4–3 +1 5
2. Németország 3 1 1 1 6–5 +1 4
3. Portugália 3 1 1 1 7–6 +1 4
4. MAGYARORSZÁG 3 2 1 3–6 –3 2
AZ EGYENES KIESÉSES SZAKASZ PROGRAMJA
NYOLCADDÖNTŐ
Június 26., szombat, 18.00
Amszterdam
Wales–Dánia (38. mérk.)
Június 26., szombat, 21.00
London
Olaszország–Ausztria (37. mérk.)
Június 27., vasárnap, 18.00
Budapest
Hollandia–Csehország (40. mérk.)
Június 27., vasárnap, 21.00
Sevilla
Belgium–Portugália (39. mérk.)
Június 28., hétfő, 18.00
Koppenhága
Horvátország–Spanyolország (42. mérk.)
Június 28., hétfő, 21.00
Bukarest
Franciaország–Svájc (41. mérk.)
Június 29., kedd, 18.00
London
Anglia–Németország (44. mérk.)
Június 29., kedd, 21.00
Glasgow
Svédország–Ukrajna (43. mérk.)
NEGYEDDÖNTŐ
Július 2., péntek, 18.00
Szentpétervár
41. mérk. győztese–42. mérk. győztese (45. mérk.)
Július 2., péntek, 21.00
München
39. mérk. győztese–37. mérk. győztese (46. mérk.)
Július 3., szombat, 18.00
Baki
40. mérk. győztese–38. mérk. győztese (47. mérk.)
Július 3., szombat, 21.00
Róma
43. mérk. győztese–44. mérk. győztese (48. mérk.)
ELŐDÖNTŐ
Július 6., kedd, 21.00
London
46. mérk. győztese–45. mérk. győztese
Július 7., szerda, 21.00
London
48. mérk. győztese–47. mérk. győztese
DÖNTŐ
Július 11., vasárnap, 21.00
London
az elődöntő győztesei

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik