Eb 2020: Buzsáky Ákos szerint még a portugálokat is meglepte a hangulat

BALÁZS DÁVIDBALÁZS DÁVID
Vágólapra másolva!
2021.06.17. 18:59
null
Buzsáky Ákos abban bízik, hogy a franciák és a németek ellen támadóbban lépünk fel (Fotó: Tumbász Hédi)
Buzsáky Ákos volt a vendég a városligeti szurkolói zóna NS-pódiumán. A korábbi 20-szoros magyar válogatott labdarúgóval Edvi László, a Mandiner sportrovatának munkatársa beszélgetett.

„Azt borítékolni lehetett, hogy milyen hangulat lesz, de még ennél is komolyabb volt, amit a magyar szurkolók a Puskás Arénában produkáltak” – mondta Buzsáky Ákos a portugálok ellen 3–0-ra elveszített keddi Eb-mérkőzés kapcsán a városligeti szurkolói zóna NS-pódiumán.

„A mérkőzés után egy portugál ismerősömön keresztül azt a visszajelzést kaptam, hogy a portugál játékosok azt mondták, ők még ilyet nem éltek át. Az, ami a Puskás Arénában volt, felhőtlen és szenzációs volt” – fogalmazott az Angliát és Portugáliát is megjárt játékos.

A korábbi 20-szoros magyar válogatott középpályás szerint Marco Rossi csapatának bátrabban kellene futballoznia.

„Azt éreztem a portugálok elleni mérkőzésen, hogy abszolút a védekezésre koncentráltunk, hogy az volt a koncepció, ne kapjunk gólt. Várható volt, hogy a végjátékban a portugálok előbb-utóbb kialakítanak egy helyzetet vagy el fogunk csúszni. Nem lehetett ezt kibírni kilencven percig” – jelentette ki Buzsáky.

„Nem szabad ennyire defenzíven játszani. A magyar szurkolók megérdemlik, hogy olyan csapatot lássanak, amely őszinte és magyaros futballal felveszi a versenyt egy komolyabb nevekből álló együttessel. És ha esetleg elvérzünk a végén, akkor is úgy tesszük azt, hogy mi a saját elveink mellett kiálltunk.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik