Eb 2020: Budapesten lesz a címvédő portugálok bázisa – hivatalos

MTI/V. J.MTI/V. J.
Vágólapra másolva!
2021.04.27. 16:43
null
Cristiano Ronaldék Budapesten rendezik be a főhadiszállásukat (Fotó: AFP)
A Portugál Labdarúgó-szövetség megerősítette, hogy Budapesten lesz a címvédő válogatott bázisa az idén nyárra halasztott Európa-bajnokságon – írja az MTI.

 

Antonio Magalhaes, a portugál szövetség kommunikációs igazgatója tavaly január 2-án jelentette be, hogy a magyar fővárosra esett a választásuk, s kedden megerősítette, hogy ez az egyéves halasztás ellenére sem változott.

Cristiano Ronaldo és társai várhatóan június 10-én érkeznek Budapestre, ahol 15-én Magyarországgal, 23-án Franciaországgal találkoznak az F-csoportban. A két mérkőzés között, 19-én Münchenben a németekkel játszanak.

Lapunk korábban úgy értesült, hogy a portugál nemzeti csapat margitszigeti Grand Hotelben lakhat a budapesti Eb-napokon. Információink szerint Fernando Santos kapitány kérése az volt, hogy a repülőtér és az edzéslehetőség is minél közelebb legyen a szállodához, így a Vasas angyalföldi stadionjában tréningezne a portugál együttes.

A terv szerint külön kamion szállítja a hotelbe Ronaldo személyes felszerelését, a neki megtervezett, optimális pihenést biztosító matractól a nagy képernyős televízióig, hogy mindenben a megszokott tárgyak vehessék körül a Juventus világsztárját.

A labdarúgó Európa-bajnokságra június 11. és július 11. között kerül sor 11 országban. Fernando Santos szövetségi kapitány május 20-án hirdeti ki szűkített keretét.

A portugálok a felkészülési időszakban június 4-én Spanyolországgal, 9-én Izraellel találkoznak

FOCI EB 2020
AZ F-CSOPORT (BUDAPEST, MÜNCHEN) PROGRAMJA
Június 15., kedd, 18.00
Budapest
Magyarország–Portugália
Június 15., kedd, 21.00
München
Franciaország–Németország
Június 19., szombat, 15.00
Budapest
Magyarország–Franciaország
Június 19., szombat, 18.00
München
Portugália–Németország
Június 23., szerda, 21.00
Budapest
Portugália–Franciaország
Június 23., szerda, 21.00
München
Németország–Magyarország
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik