Eb 2020: Benzema lehet a franciák meglepetésembere

Vágólapra másolva!
2021.05.18. 09:59
null
A L’Équipe szerint Karim Benzema ott lehet az Eb-n (Fotó: AFP)
A L’Équipe szerint a Real Madridban fantasztikus teljesítményt nyújtó Karim Benzema hatévnyi távollét után bekerülhet a francia válogatott Európa-bajnoki keretébe.

Didier Deschamps kedd este 20 óra után televíziós műsorban olvassa fel a 26 fős Európa-bajnoki keretet. A francia válogatott a magyarokkal, a portugálokkal és a németekkel került azonos csoportba, a mieinkkel a Puskás Arénában találkozik június 19-én.

Bár a 33 éves Benzema 2015 óta nem szerepelt a válogatottban, a mértékadó francia sportnapilap szerint a kedd este szenzációja az lehet, hogy Deschamps nevezni fogja az Európa-bajnokságra.

A csatár 2015-ben botrányba keveredett, válogatott csapattársát, Mathieu Valbuenát szexvideókkal zsarolták, és Benzema volt a közvetítő. Ezt követően került ki a válogatott keretéből, majd Deschamps amiatt is megorrolt rá, hogy Benzema kijelentette, algériai származása miatt rasszista indíttatásból nem hívja vissza.

A szövetségi kapitány januárban azt nyilatkozta, utóbbi vádat sohasem fogja megbocsátani Benzemának, és még hetekkel ezelőtt, amikor Benzema kiváló madridi formája miatt faggatták a támadó esetleges reaktiválásáról, szintén kizárta a visszahívás lehetőségét.

„Nem a Mikulás vagyok, hogy meglepetéseket hozzak” – mondta Deschamps.

A francia szaklap szerint Antoine Griezmann, Kylian Mbappé, Kingsley Coman, Olivier Giroud, Ousmane Dembélé, Wissam Ben Yedder és a még sérüléssel bajlódó Anthony Martial biztos pontnak tűnik a francia támadóegységben, melléjük érkezhet a keretbe Benzema és/vagy a combsérüléssel küszködő Thomas Lemar.

A világbajnoki címvédő francia válogatott kedd esti kerethirdetésére a L’Équipe felvetése miatt is kiemelt figyelem szegeződik majd.

 

 

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik