Eb 2020: Bach szerint az eseménynek pozitív hatása lehet az olimpiára

MTI/K. B.MTI/K. B.
Vágólapra másolva!
2021.04.20. 11:14
null
Thomas Bach (Fotó: AFP)
Thomas Bach reméli, hogy az idei labdarúgó Európa-bajnokság – amelynek egyik társházigazdája Budapest – pozitív hatással lesz a tavalyról ugyancsak 2021 nyarára halasztott tokiói ötkarikás játékokra is.

 

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke szerint a sikeres Eb-rendezés az olimpia szervezőit is megerősítheti a koronavírus-járvány elleni harcban.

„Emberek millióinak a futball lesz az első fény az alagút végén″ – idézte az MTI Thomas Bach szavait, aki részt vesz az UEFA montreux-i kongresszusán.

A kontinensviadalt június 11. és július 11. között Európa 12 nagyvárosában – Budapesten, Londonban, Münchenben, Bakiban, Szentpéterváron, Rómában, Koppenhágában, Bukarestben, Amszterdamban, Dublinban, Bilbaóban és Glasgow-ban – rendezik. Az UEFA azt szeretné, ha minden helyszínen legalább korlátozott létszámban jelen lehetnének szurkolók, egyedül Budapest vállalta a telt házas rendezést.

A magyar fővárosban a Puskás Aréna három csoportmérkőzésnek és egy nyolcaddöntőnek ad otthont.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik