Eb 2020: az UEFA közleményt küldött, nem változtatna a helyszíneken

Vágólapra másolva!
2020.11.04. 11:00
null
Jelen állás szerint a Puskás Aréna lesz az Eb egyik helyszíne (Fotó: Földi Imre)
A Magyar Labdarúgó-szövetség megnyugtató levelet kapott az UEFA-tól, amely közölte, a 2021-es Európa-bajnokságot a korábban jóváhagyott helyszíneken kívánja megrendezi – számolt be róla az mlsz.hu.

Néhány napja a Le Parisien úgy értesült, a koronavírus-járvány miatt elképzelhető, hogy mégsem 12 ország rendezi meg a következő Eb-t. A lap azt írta, a logikus megoldás Oroszország lenne.

Az UEFA közleményt küldött a tagországainak, s jelezte, nem akar változtatni az eredeti terven, így többek között Budapest is házigazda lesz a 2021-re halasztott tornán.

MINDEN HARMADIK SZÉK…
A Magyar Közlönyben november 3-án megjelent kormányrendelet alapján az MLSZ jelezte, a labdarúgó-mérkőzéseken csak minden harmadik ülőhelyet lehet elfoglalni, két néző között két ülőhelyet üresen kell hagyni. Egymás mögötti székeken nem ülhetnek nézők, és be kell tartani a 1.5 méteres távolságot. A sportrendezvényeken továbbra is kötelező a maszkviselés.
A rendelet szerint a rendőrség a kötelezettség megszegése esetén 100 ezer forinttól egymillió forintig terjedő bírságot szabhat ki, illetve elrendelheti, hogy a sportrendezvény helyszíne legalább egy, legfeljebb tíz sporteseményt nézők nélkül, zárt kapuk mögött tartson meg.

„Tekintettel a koronavírus-járvány körüli bizonytalanságokra, jelenleg túl korai kijelenteni, hogy a helyzet korlátozni fogja-e a nézők részvételét a júniusi és júliusi mérkőzéseken, vagy akár azok megrendezését. Az UEFA jelenleg is azon fáradozik, hogy mind a 12 rendező városban és szurkolók előtt lehessen mérkőzéseket játszani. Jelenleg nem tervezzük a helyszínek megváltoztatását” – idézi az mlsz.hu az Európai Labdarúgó-szövetség közleményét.

A Puskás Aréna jelen állás szerint három csoportmeccset (az F-csoportból két mérkőzést is, így a magyar csapat saját közönsége előtt játszhat, ha legyőzi Izlandot november 12-én) és egy nyolcaddöntős találkozót rendez meg. A Nemzeti Sport információja szerint egy eredetileg Bakiban rendezendő negyeddöntő „átkerülhet” az új budapesti stadionba.

A magyar válogatott november 12-én a Puskás Arénában nézők előtt csap össze Izlanddal az Eb-pótselejtezőn. A találkozó győztese kijut a jövő évi Európa-bajnokságra.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik