Eb 2020: angol eksztázis 55 év után; a dánok nem értik, minek a VAR – lapszemle

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.07.08. 09:26
null
Egy lépésre a halhatatlanságtól? (Fotó: AFP)
Dániában több szakértő, köztük korábbi FIFA-bírók sem értenek egyet a Harry Kane gólját megelőzően megítélt tizenegyessel – állítják, a videobírónak közbe kellett volna avatkoznia, a képanyag alapján pedig visszavonni a büntetőt. Mindezzel a győztes angolok egy pillanatig sem foglalkoznak, a lapok kivétel nélkül az 55 év után újra nagy futballtorna döntőjébe jutó csapatot ünneplik.

 

„A szenzáció ott leselkedett, de Dánia számára véget ért az Európa-bajnokság: becsülettel és méltósággal estünk el” – írja az Ekstrabladet. A lap tudósítása kiemeli, a mérkőzést Harry Kane egy olyan büntetővel (pontosabban annak kipattanójával) döntötte el, amely előtt nehéz egyértelműen kijelenteni, hogy Maehle valóban hozzáért Sterling lábához.

A lap foglalkozik a „lézerezés” esetével is: több fotón is látszik, hogy Kane tizenegyese előtt a lelátóról valaki zöld fénysugárral próbálja elvakítani, megzavarni Kasper Schmeichelt. Idéznek is több dán játékost, akiktől megtudjuk, hogy Pierre-Emile Höjbjerg egy ponton túl nem is a büntető jogosságát vitatta, hanem már azért kiabált a játékvezetővel, hogy próbáljanak tenni valamit a lézerezés ellen.

„A futballpartinak vége, őrület, ami történt” – olvasható a Berlingske oldalán. A lap szintén kiemelten kezeli a meccset eldöntő tizenegyes kérdését, több szakértőt is megszólaltatnak, köztük a korábbi FIFA-bírót, a svéd Jonas Erikssont, aki szerint a legérthetetlenebb az esetben, hogy a játékvezetőnek nem szóltak, nézze vissza a VAR-monitoron az esetet, annak ellenére sem, hogy a tévéfelvételeken több ismétlésből is „gyanús” volt, hogy Sterling valódi kontakt nélkül esett el.

Schmeichel és a lézer
Schmeichel és a lézer

Kiemelik, Kasper Hjulmand szövetségi kapitány és a válogatott támadója, Martin Braithwaite is arról beszélt a találkozó után, hogy a játékvezető belenyúlt a meccsbe – ezzel együtt mind a ketten elismerték, hogy az angolok jobban futballoztak, főleg a hajrában.

„Már nem segíthetünk a dolgon, de attól még megmarad ez a keserű érzés” – idézte a dán TV2 honlapja szintén a büntetőről elmélkedő Hjulmandot.

„A válogatott hosszabbításra kényszerítette Angliát, de végül Harry Kane a hazaiakat küldte a döntőbe. Minden esély ellenére a dán válogatott elődöntőig jutott a tornán, mindezt úgy, hogy az első két mérkőzését elbukta. Szerdán rendkívüli dráma után a kaland véget ért” – tudósított a TV2.

Angliában természetesen egészen más a hangulat.

A Telegraph címlapja
A Telegraph címlapja

„Talán a legjobb érzés a világon” – írja a meccs másnapján megjelent The Sun címlapja a győztes gólt szerző Harry Kane örömét megörökítő fotó felett. A cikkben aztán már úgy fogalmaznak, Kane-ék jó eséllyel a legjobb érzéseket váltották ki az angol drukkerekből egészen 1966, a Wembleyben megnyert világbajnoki döntő óta.

A Daily Mirror és a Daily Express is a FINALly szóviccet süti el a címlapján, azaz végre (finally) döntő (final) – utalva arra, hogy az angolok még egyszer sem jutott el egy Európa-bajnokság aranymeccséig.

„55 évnyi szenvedés után: Harry és hősei legyőzték Dániát” – teszi hozzá a Mirror.

„A történelmi srácok” – írja a szintén Kane gólját ünneplő angolok fotójához a Telegraph. „Végre a tizenegyesek sem tűnnek annyira rémisztőnek” – fogalmaz a lap, nagyvonalúan megfeledkezve arról, hogy az angolok nem közvetlenül a 104. percben befújt büntetőből, hanem annak kipattanójából szerezték meg a győztes találatot. „Anglia történelmet írt az este, 55 év óta az első nagy tornáján jutott döntőbe – mindezt egy tizenegyest követően. Kane a győztes góljával az egész nemzetet eksztázisba ejtette.”

A hol 60, hol 65 ezresnek írt nézőszám kapcsán annyit ír az újság: „A lassan visszatérő normalitás jele”, hogy ennyien ünnepelhették a Wembleyben a sikert.

EURÓPA-BAJNOKSÁG
ELŐDÖNTŐ

ANGLIA–DÁNIA 2–1 (1–1, 1–1, 2–1) – hosszabbítás után
London, Wembley Stadion, 64 950 néző. Vezette: Makkelie (holland)
ANGLIA: Pickford – Walker, Stones, Maguire, Shaw – K. Phillips, Rice (J. Henderson, 95.) – Saka (Grealish, 69.; Trippier, 106.), Mount (Foden, 95.), Sterling – Kane. Szövetségi kapitány: Gareth Southgate
DÁNIA: Schmeichel – A. Christensen (Andersen, 79.), Kjaer, Vestergaard (Wind, 105+1.) – Stryger Larsen (Wass, 67.), Höjbjerg, Delaney (M. Jensen, 88.), Maehle – Damsgaard (Poulsen, 67.), Braithwaite – Dolberg (Nörgaard, 67.). Szövetségi kapitány: Kasper Hjulmand
Gólszerző: Kjaer (39. – öngól), Kane (105.), ill. Damsgaard (30.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

AZ EGYENES KIESÉSES SZAKASZ
NYOLCADDÖNTŐ
Június 26., szombat, 18.00
Amszterdam
Wales–Dánia 0–4
Június 26., szombat, 21.00
London
Olaszország–Ausztria 2–1 – h. u.
Június 27., vasárnap, 18.00
Budapest
Hollandia–Csehország 0–2
Június 27., vasárnap, 21.00
Sevilla
Belgium–Portugália 1–0
Június 28., hétfő, 18.00
Koppenhága
Horvátország–Spanyolország 3–5 – h. u.
Június 28., hétfő, 21.00
Bukarest
Franciaország–Svájc 3–3 – 11-esekkel: 4–5
Június 29., kedd, 18.00
London
Anglia–Németország 2–0
Június 29., kedd, 21.00
Glasgow
Svédország–Ukrajna 1–2 – h. u.
NEGYEDDÖNTŐ
Július 2., péntek, 18.00
Szentpétervár
Svájc–Spanyolország 1–1 – 11-esekkel: 1–3
Július 2., péntek, 21.00
München
Belgium–Olaszország 1–2
Július 3., szombat, 18.00
Baki
Csehország–Dánia 1–2
Július 3., szombat, 21.00
Róma
Ukrajna–Anglia 0–4
ELŐDÖNTŐ
Július 6., kedd, 21.00
London
Olaszország–Spanyolország 1–1 – 11-esekkel: 4–2
Július 7., szerda, 21.00
London
Anglia–Dánia 2–1 – h. u.
DÖNTŐ
Július 11., vasárnap, 21.00
London
Olaszország–Anglia
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik