A nagy elődöknek nem sikerült Európa-bajnokságot nyerniük – vajon a Harry Kane (9) vezette válogatott legyőzi Olaszországot vasárnap a londoni Wembley Stadionban megörvendeztetve egész Angliát? (Fotó: Getty Images)


1960-as évek
Alf Ramseyvel a világ tetején

Miután az Évszázad mérkőzése, az 1953-as londoni 6:3 után mi köszöntük meg az angolok tanítását Barcs Sándor MLSZ-elnök szavaival („Mindent, amit erről a sportágról tudunk, Jimmy Hogantől tanultuk”), úgy nekünk is köszönetet mondhattak az angolok a 6:3-ért, mert a meccsen kiütköző technikai és taktikai fölényünk késztette őket arra, hogy újragondoljanak mindent, amit addig az általuk „feltalált” futballról hittek. De képesek voltak a megújulásra, és jelképes, hogy a 6:3-as történelmi vereség egyik szereplője, a jobbhátvéd Alf Ramsey szövetségi kapitánysága idején értek fel a csúcsra 1966-ban, amikor a Wembleyben hosszabbításban 4:2-re megnyerték a világbajnoki döntőt az NSZK ellen – igaz, máig vitatott, és még a mai digitális technikával sem bizonyítható, hogy a harmadik gólnál, Geoff Hurst lövésénél a lécről lepattanó labda tényleg a gólvonal mögött ért-e földet.

Az ezt követő Eb-re, az 1968-as, olaszországi négyes döntőre is eljutott az angol válogatott, és talán már azt hihette, addigra túl van a nehezén, mert a negyeddöntőben elintézte a címvédő Spanyolországot (Londonban 1:0-s, Madridban 2:1-es győzelemmel), és szerencsésnek érezte magát, mert Firenzében a jugoszlávokkal kellett megvívnia, míg a másik ágon Olaszország–Szovjetunió párharcot rendeztek. Hét világbajnok volt ott a csapatban a „jugók” ellen (míg Jackie Charlton, Nobby Stiles és Geoff Hurst a kispadon ült), ám déli szomszédaink nyertek Dragan Dzsajics 85. percben szerzett góljával, miután a Crvena zvezda játékosa hintába ültette Bobby Moore-t. A bronz­érem azonban az angoloké lett, Rómában 2:0-ra legyőzték a szovjet csapatot Bobby Charlton és Hurst góljával.

1966: az első és egyetlen vb-cím (Fotó: Getty Images)


1970-es évek
sohasem látott mélyrepülés

Ikonikus mérkőzése volt az 1970-es mexikói világbajnokságnak a Brazília–Anglia csoportmeccs, hiszen a legutóbbi két világbajnok találkozott, és sokak szerint a vb-történelem legnagyobb védését mutatta be Gordon Banks Pelé fejesénél. Ám így is nyertek 1:0-ra a brazilok, így a csoportmásodikként továbbjutó angolokra a nyolc között az NSZK várt Leónban. Alan Mullery és Martin Peters góljával még a 69. percben is vezettek, de a nyugatnémetek egyenlítettek, majd a hosszabbításban 3–2-re nyertek, revansot véve a londoni vb-döntőért. Egyesek szerint a kudarc oka az volt, hogy a gyomorrontást kapó Banks nem védhetett, helyettese, Peter Bonetti pedig benézte Franz Beckenbauer lövését, mások szerint a második gól után Peters­nek nem kellett volna gúnyosan odaszólnia a németeknek, még Bobby Charlton is leszidta ezért, mondván:      „Hülye vagy? Ezek a németek, csak felpaprikázod őket!”

Aztán hosszú sikertelenség következett. Az 1972-es Eb-sorozatban a legjobb nyolc között megint az NSZK jelentette a végállomást (1–3, 0–0); az 1974-es vb-re nem jutottak ki, mert a selejtező kulcsmeccsén a lengyel kapus, Jan Tomaszewski ihletett formában védett a Wembleyben (1–1); az 1976-os Eb-szériában megint elszalasztották a nyolc közé jutást, mert a selejtezőcsoportban Csehszlovákia mögött végeztek; az 1978-as selejtezőkben az olaszok babráltak ki velük jobb gólkülönbségük révén.

Úgy telt el tehát az évtized, hogy az angolok vb-n és Eb-n összesen két meccset nyertek meg, két KGST-ország (Románia, Csehszlovákia) ellen.

1980-as évek
„Isten keze” elintézte

Sokkal jobban indultak a nyolcvanas évek, az olaszországi Eb-re – amelyet először rendeztek meg nyolccsapatos döntővel – már kijutott Anglia, így tíz év után szerepelhetett újra nagy tornán. Ron Greenwood együttese a csoportkört azonban már nem élte túl, mert csak Spanyolországot tudta megverni (2–1), miközben döntetlent játszott Belgiummal (1–1) és kikapott Olaszországtól (1–0). Cserébe az angol szurkolók feldúlták Torinót, a kontinens ekkor szembesült először (legalábbis Eb-n) a brit huligánhad könyörtelenségével. Ezekben az években, 1977 és 1982 között kizárólag angol csapatok nyerték meg a BEK-et (háromszor a Liverpool, kétszer a Nottingham Forest, egyszer az Aston Villa), de a nemzeti együttes továbbra sem tudott nagyot alkotni.

Pedig az 1982-es spanyolországi vb-n biztatón rajtolt, az első csoportkörben hibátlan maradt Franciaország (3–1), Csehszlovákia (2–0) és Kuvait (1–0) ellen is, ám a második csoportkörben már nem tudott meccset nyerni (0–0 az NSZK-val és Spanyolországgal is), így öt meccsen veretlenül, egyetlen kapott góllal kiesett.

Az 1984-es Eb-ről aztán lemaradtak (velünk voltak egy csoportban, amelyből a dánok jutottak ki), 1986-ban, Mexikóban viszont ott voltak megint az angolok, és noha Gary Lineker besöpörte a vb gólkirályi címét, az Argen­tína elleni negyeddöntő a végállomást jelentette. Ki ne tudná: Diego Maradona szerzett két gólt, egyet „Isten keze” segítségével, egyet pedig úgy, hogy attól még az angyalok is mosolyogtak az égben.

Az 1988-as Eb Nyugat-Németországban pedig maga volt a rémálom az angoloknak: előbb 1–0-s vereség az Eb-újonc írek ellen, akiket éppen az 1966-os angol hős, Jackie Charlton irányított szövetségi kapitányként, aztán a holland Marco van Basten egyedül elintézte őket egy mesterhármassal (3–1), és a Szovjetuniótól is kikaptak 3–1-re – pont nélkül mentek haza, megint csak a huligánjaik gyűjtöttek néhány skalpot Düsseldorfban.

 

1990-es évek
A futball megint nem tért haza

Minősíthetetlenül viselkedő szurkolói miatt az 1990-es olaszországi vb-n Angliát a csoportmeccsekre Szicília és Szardínia szigetére „száműzték”. A továbbjutáshoz egyetlen győzelem is elég volt, és bár a kieséses szakaszban Belgiumot és Kamerunt hosszabbításban kiejtették, az elődöntőben tizenegyesekkel alulmaradtak a NSZK-val szemben, a bronzcsatát pedig az olaszok ellen bukták el.
A viszonylag sikeres vb után a szigetországban nagy reményekkel várták az 1992-es svédországi Eb-t, de a dánok és a franciák elleni erőtlen 0–0 után a házigazdától vereséget szenvedve már a csoportból sem jutottak tovább. A szurkolók ekkor még nem sejtették, ettől is van lejjebb, mert hiába a viszonylag erős játékoskeret, a csapat Norvégia és Hollandia mögött végezve elbukott csoportjában az 1994-es vb-selejtezőn, így nem szerepelhetett az amerikai tornán.

Sokan attól tartottak, ennek fényében nagy bukta lesz a két évvel későbbi hazai Eb is, amelyen a rendező jogán szerepelt a válogatott. Ez a csapat viszont a gólkirály Alan Shearer vezérletével sokkal jobb teljesítményt nyújtott, és csoportelsőként továbbjutva, majd a spanyolokat tizenegyesekkel búcsúztatva az elődöntőig jutott. Anglia ekkor elhitte, hogy harminc év után „a futball hazatér”, de nagy csatában tizenegyesekkel elbukott Németország ellen – a hibázó Gareth South­gate miatt.

Az 1998-as franciaországi vb-re Anglia olyan klasszisokkal erősödött, mint Michael Owen vagy David Beckham, de végül éppen utóbbi forrófejűsége okozta a kiesést Argentína ellen a nyolcaddöntőben. Korai kiállítása után az angolok csak a 2–2-t tudták tartani, aztán tizenegyesekkel kiestek.

1996: Southgate tizenegyest hibázott (Fotó: Getty Images)


2000-es évek
Még négy közé sem sikerült...

A 2000-es Eb csoportbeosztását látva az angolok előre dörzsölték a tenyerüket, hogy most majd jól visszavágnak az ősi rivális Németországnak a négy évvel korábbi kiesés miatt. Ez sikerült is, apró szépséghiba, hogy Romániától és Portugáliától viszont kikaptak, így a nagy ellenféllel karöltve három meccs után búcsúztak. Két évvel később a vb-n az egyetlen csoportgyőzelem elég volt a továbbjutáshoz, aztán a dánokon is könnyen továbbléptek, a negyeddöntőben viszont a zseniális brazilok ellen már nem volt ellenszer. Hiába szereztek gyorsan vezetést, Rivaldo egyenlítése és Ronaldinho szemfüles gólja szertefoszlatta az álmokat.

A 2004-es portugáliai Eb-t Anglia balszerencsés vereséggel nyitotta Franciaország ellen, de a svájciak és a horvátok legyőzése felcsillantotta a reményt a sikeres folytatásra. A negyeddöntő viszont hosszabbításba torkollt a házigazda ellen, amely magabiztosabban értékesítette a tizenegyeseket. A forgatókönyv aztán a két évvel későbbi németországi vb-n is kísértetiesen hasonlóan alakult, hiszen a sikeres csoportkör, majd Ecuador kiejtése után a negyeddöntőben megint a portugálok jöttek, akik megint tizenegyesrúgásokkal küldték haza Beckhaméket.

A folyamatos kudarcsorozat egyre demoralizálóbban hatott az amúgy világklasszisokat felsorakoztató válogatottra, amely ezután selejtezőcsoportjában sokkoló vereségeket szenvedve a horvátok és az oroszok mögött végzett, így képtelen volt kiharcolni a részvételt a 2008-as Európa-bajnokságra. Tizennégy év után ismét Anglia nélkül rendeztek nagy tornát.

 

A NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE!

2010-es évek
Southgate-ben bízva

A 2010-es dél-afrikai vb-re már sikerült kijutnia, de így is kínos eredménynek számított, hogy a csoportból csak az Egyesült Államok mögött lépett tovább a kieséses szakaszba. Ennél is fontosabb, hogy emiatt a fiatal német csapattal sorsolták össze, amely ízekre szedte (4–1). Az angolok felszívták magukat a két évvel későbbi Eb-re, ám hiába a csoport­elsőség, a negyeddöntőben sokadszor is tizenegyesekkel maradtak alul – ezúttal Olaszország ellen. A 2014-es vb-n nem volt szerencséjük a csoportbeosztással, mert Olaszországgal, Uruguayjal és a parádés formában játszó Costa Ricával sorsolták össze őket. A végeredmény egyetlen pont, a csoport utolsó helye és újabb kínos korai búcsú.

A bukás után újra felcsillant a reménysugár, mert a megfiatalított válogatott százszázalékos teljesítménnyel jutott ki a 2016-os Eb-re, amelyen veretlenül jutott tovább csoportjából. Az optimista hangulat azonban csak a nyolcaddöntőig tartott, jöttek az izlandiak és Wayne Rooney góljára kettővel válaszoltak...

A 2018-as vb-re már Southgate irányításával jutott ki Anglia, mégpedig veretlenül, és Belgium mögött a csoportból is sikerült a kieséses szakaszba lépnie: előbb Kolumbiát, majd Svédországot búcsúztatta. Ezzel 22 év után jutott nagy torna elődöntőjébe, sőt a finálé is elérhető közelségbe került, mert a rendes játék­időben 1–1-gyel zárt Horvátország ellen. Bár a hosszabbításban kapott gól szertefoszlatta a döntős álmokat, a South­gate-csapat megmutatta, a következő Eb-k és vb-k valamelyikén megtörheti az 1966 óta tartó átkot – talán már vasárnap este a Wembleyben.