Eb 2020: a Puskás Arénában rendezhetik meg az egyik negyeddöntőt is! – NS-infó

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2020.10.22. 19:41
null
A Puskás Aréna egy negyeddöntős ütközetnek is otthont adhat, ha Baki kiesik a rendezők közül (Fotó: archívum)
Az eredeti tervek szerint a 2021-re halasztott labdarúgó Európa-bajnokságon Azerbajdzsán három csoportmérkőzésnek és egy negyeddöntős találkozónak ad otthont, csakhogy az azeriek és az örmények határvidékén, a Hegyi-Karabahban zajló fegyveres harcok miatt elképzelhető, hogy az UEFA nem engedélyezi, hogy Bakiban játsszák le a meccseket. A Nemzeti Sport információi szerint az egyik negyeddöntős ütközet megrendezésére a Puskás Aréna is esélyes lehet!

 

Bár a háborús helyzet miatt azeri és örmény válogatott mérkőzést is elhalasztottak már, ráadásul az Ararat-Armeniának is Cipruson kellett Európa-liga-selejtezős mérkőzést játszania, az UEFA kommunikációja szerint a jövő évi Európa-bajnokságot egyelőre nem érinti a döntés, miszerint nem rendezhet meccset Azerbajdzsán a háborús helyzet miatt – ennek ellenére az európai szövetség már keresi a megoldást, hogy hova tehetné át a három csoportmeccset és a negyeddöntős összecsapást az azeri fővárosból.

Ami Magyarország számára fontos, hogy a Nemzeti Sport információja szerint a fenti negyeddöntős mérkőzés megrendezésére a Puskás Aréna is esélyes helyszín lehet!

Az eredetileg Bakiban rendezendő negyeddöntőben az A- és a B-csoport második helyezettjének győztese játszhat majd a C-csoport győztesével (amelynek megnyerésére Hollandia a legesélyesebb) vagy a D-, E-, F-csoport – legutóbbiban szerepelhet Magyarország is, ha nyer az Izland elleni pótselejtezőn – harmadik helyezettjével.

A Puskás Aréna jelen állás szerint három csoportmeccset (az F-csoportból két mérkőzést is, így a magyar csapat saját közönsége előtt játszhat) és egy nyolcaddöntős találkozót rendez meg, ehhez jöhet a Bakiból áthelyezett negyeddöntő – ha az UEFA úgy dönt.

Csányi Sándor UEFA-alelnök közbenjárásával Magyarország már rendezett európai Szuperkupa-találkozót, 2022-ben pedig az Európa-liga döntője lesz látható a Puskás Arénában.

EB-PÓTSELEJTEZŐ, NL-RÁJÁTSZÁS
A-LIGA (2018–2019-ES KIÍRÁS)
NOVEMBER 12., DÖNTŐ
MAGYARORSZÁG
–Izland

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik