Eb 2020: „A magyarok megállították a franciákat”; „Griezmann megakadályozta a szégyent”

TŐKE JÁNOSTŐKE JÁNOS
Vágólapra másolva!
2021.06.20. 12:38
null
Antoine Griezmann sem tudta győzelemig repíteni a franciákat (Fotó: Szabó Miklós)
A magyar válogatott szombaton délután varázslatos meccsen 1–1-et játszott a vb-címvédő francia válogatottal az Európa-bajnokság csoportkörének 2. fordulójában. A bravúros pontszerzés mellett a szerb sajtó sem ment el szó nélkül.

 

„Nem bírt el a magyar válogatottal a vb-győztes!” – írta a Magyar Szó napilap, amely a találkozóval kapcsolatban kiemelte, hogy a vajdasági származású Nikolics Nemanja is pályára lépett a franciák ellen, miután Szalai Ádámot le kellett cserélni. Emellett helyszíni fotókat is összegyűjtött a lap, amelyeket a helyszínen szurkoló vajdasági drukkerek készítettek a Puskás Arénában.

„Óriási bravúr – magyar pontszerzés a világbajnok ellen” – írta a Szabad Magyar Szó, amely a vajdasági magyar honlapok közül elsőként készített élő, szöveges közvetítést a találkozóról, vagyis percről percre tudósított a francia-magyar meccsről, kihangsúlyozva, hogy Gulácsi Péter többször is bravúrosan hárított.

„Elképesztő bravúr: Döntetlen a Magyarország–Franciaország meccsen” – ezt a címet adta tudósításának a Pannon RTV honlapja, amely helyszíni tudósítással jelentkezett Budapest utcáiról, s fotók kíséretében számolt be a mérkőzés utáni örömmámorról

„A magyarok megállították a franciákat” – olvasható a Szportszki zsurnalban: a sportnapilap fél oldalt szentelt a magyar–francia találkozónak, amelyről azt írták, hogy a franciáknak sikerült elkerülniük a vereséget a telt házas Puskás Arénában. A lap szerint a mérkőzés legjobbja Gulácsi Péter volt, aki a gólszerző Fiola mellett oroszlánrészt vállalt a magyar pontszerzésből.

„Griezmann megakadályozta a szégyent” – írja a Politika napilap, amely szerint Magyarország nagy meglepetésre pontot szerzett a világbajnok ellen. Hasonló címet adott írásának a Vecsernje novoszti, amely szerint Griezmann gólja miatt elmaradt a csoda, hiszen a világbajnok franciák a 66. percig hátrányban voltak a magyar válogatott ellen. Magyarország kimutatta foga fehérjét, és az elmúlt egy évtizedben lejátszott két legnehezebb mérkőzésén derekasan helyt állt. A magyarok a 84. percig döntetlenre álltak az Eb-győztes portugálok ellen, amikor a hajrában gólokat kaptak, most viszont még jobban koncentráltak, és megérdemelten szerezték meg az egy pontot.

A szlovák Pravda szerint nem csak a meccs alatt, hanem utána is libabőrösek voltak a szurkolók és a játékos, akik a Himnusz közös eléneklésével kellőképpen megünnepelték az óriási sikert.

A TASR azt írja, hogy Kylian Mbappé szombaton rasszista sértéseknek volt kitéve: amikor a játékos lábánál volt a labda, a DPA jelentése szerint majomhuhogást lehetett hallani a nézőtérről. Karim Benzema is rasszista beszólásokat hallott a nézőktől.

A Sportnet.sk „Szenzáció az EB-n” címmel indít. A portál szerint a magyarok – akik közel voltak, hogy legyőzzék a nagy esélyest – a nagyon nehéz csoportban megszerezték az első pontot és esélyük van a továbbjutásra.

EURÓPA-BAJNOKSÁG
F-CSOPORT, 2. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–FRANCIAORSZÁG 1–1 (1–0)
Budapest,Puskás Aréna, 55 998 néző. Vezette:M. Oliver (angol)
Magyarország:Gulácsi – Botka, Orbán, Szalai A. – Nego, Nagy Á., Kleinheisler (Lovrencsics G., 84.), Schäfer (Cseri, 75.), Fiola – Szalai Á. (Nikolics, 26.), Sallai.Szövetségi kapitány:    Marco Rossi
Franciaország:
Lloris – Pavard, Varane, Kimpembe, Digne – Pogba (Tolisso, 76.), Kanté, Rabiot (O. Dembélé, 57.; Lemar, 87.) – Benzema (Giroud, 76.), Griezmann, Mbappé.Szövetségi kapitány:Didier Deschamps
Gólszerző: Fiola (45+2.), ill. Griezmann (66.)

A csoport másik mérkőzésén
Portugália–Németország 2–4 (C. Ronaldo 15., Diogo Jota 67., ill. Rúben Dias 35. – öngól, Guerreiro 39. – öngól, Havertz 51., Gosens 60.)

AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Franciaország 2 1 1 2–1 +1 4
2. Portugália 2 1 1 5–4 +1 3
3. Németország 2 1 1 4–3 +1 3
4. MAGYARORSZÁG 2 1 1 1–4 –3 1
EURÓPA-BAJNOKSÁG
AZ F-CSOPORT (BUDAPEST, MÜNCHEN) PROGRAMJA
Június 15., kedd, 18.00
Budapest
Magyarország–Portugália 0–3
Június 15., kedd, 21.00
München
Franciaország–Németország 1–0
Június 19., szombat, 15.00
Budapest
Magyarország–Franciaország 1–1
Június 19., szombat, 18.00
München
Portugália–Németország 2–4
Június 23., szerda, 21.00
Budapest
Portugália–Franciaország
Június 23., szerda, 21.00
München
Németország–Magyarország
További csoportok, helyszínek, menetrend – EB-ADATBANK!

 

A KÉT CSAPAT JÁTÉKOSKERETE

MAGYARORSZÁG – VÉGLEGES KERET (25 fő)
KAPUSOK: 22 – Bogdán Ádám
(Ferencváros), 12 – Dibusz Dénes (Ferencváros), 1 – Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország)
VÉDŐK:
26 – Bolla Bendegúz (Mol Fehérvár), 21 – Botka Endre (Ferencváros), 5 – Fiola Attila (Mol Fehérvár), 3 – Kecskés Ákos (Lugano – Svájc), 2 – Lang Ádám (Omonia – Ciprus), 14 – Lovrencsics Gergő (Ferencváros), 6 – Willi Orbán(RB Leipzig – Németország), 4 – Szalai Attila (Fenerbahce – Törökország)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: 10 – Cseri Tamás (Mezőkövesd), 11 – Holender Filip(Partizan Beograd – Szerbia), 15 – Kleinheisler László (NK Osijek – Horvátország), 8 – Nagy Ádám (Bristol City – Anglia), 7 – Loic Nego(Mol Fehérvár), 13 – Schäfer András (DAC – Szlovákia), 18 – Sigér Dávid (Ferencváros)
TÁMADÓK: 25 – Hahn János (Paksi FC), 23 – Nikolics Nemanja (Mol Fehérvár), 20 – Sallai Roland (Freiburg – Németország), 24 – Schön Szabolcs (FC Dallas – Egyesült Államok), 9 – Szalai Ádám (Mainz – Németország), 19 – Varga Kevin (Kasimpasa – Törökország), 17 – Varga Roland (MTK Budapest)
SZÖVETSÉGI KAPITÁNY: Marco Rossi (olasz)

FRANCIAORSZÁG – VÉGLEGES KERET (26 fő)
KAPUSOK: 1 – Hugo Lloris
(Tottenham – Anglia), 16 – Steve Mandanda (Marseille), 23 – Mike Maignan (Lille)
VÉDŐK: 2 – Benjamin Pavard (Bayern München – Németország), 24 – Léo Dubois (Lyon), 4 – Raphaël Varane (Real Madrid – Spanyolország), 15 – Kurt Zouma (Chelsea – Anglia), 3 – Presnel Kimpembe (PSG), 5 – Clément Lenglet (Barcelona – Spanyolország), 21 – Lucas Hernandez (Bayern München – Németország), 18 – Lucas Digne (Everton – Anglia), 25 – Jules Koundé (Sevilla – Spanyolország)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: 13 – N'Golo Kanté (Chelsea – Anglia), 6 – Paul Pogba (Manchester United – Anglia), 14 – Adrien Rabiot (Juventus – Olaszország), 12 – Corentin Tolisso (Bayern München – Németország), 17 – Moussa Sissoko (Tottenham – Anglia), 8 – Thomas Lemar (Atlético Madrid – Spanyolország)
TÁMADÓK: 26 – Marcus Thuram (Mönchengladbach – Németország), 20 – Kingsley Coman (Bayern München – Németország), 10 – Kylian Mbappé (PSG), 7 – Antoine Griezmann (Barcelona – Spanyolország), 9 – Olivier Giroud (Chelsea – Anglia), 19 – Karim Benzema (Real Madrid – Spanyolország), 22 – Wissam Ben Yedder (Monaco), 11 – Ousmane Dembélé (Barcelona – Spanyolország)
SZÖVETSÉGI KAPITÁNY: Didier Deschamps

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik