Eb 2020: „A magyarok elleni meccseknek mindig különleges hangulata van”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.19. 19:00
null
Lobotka a harmadiknak járó trófeával (Fotó: TASR)
Csütörtök este a szlovákiai Nagyszombatban kezdi meg a 2020-as Európa-bajnoki selejtezősorozatot a magyar válogatott. Az északi szomszédainknál a 2018-as Év labdarúgója-választáson harmadik helyen végző Stanislav Lobotka is ott van a mieink ellen készülő keretben – a hétfői díjátadón vette át a szlovák „bronzlabdát”, és az eseményen szót ejtett a csütörtöki mérkőzésről is.

 

A 24 éves középpályás az elmúlt másfél évben lett alapember a szlovák válogatottban, s eddigi 14 mérkőzésén kétszer volt eredményes – ami már csak azért is figyelemre méltó, mert klubcsapataiban legutóbb négy éve szerzett gólt.

A védekező középpályásnak nem is a góllövés a fő feladata, az egyszeres szlovák bajnok és kupagyőztes játékos teljesítményét azonban enélkül is elismerték, amikor a harmadik helyen végzett a 2018-as Év labdarúgója-választáson – sorozatban már másodszor.

Lobotka az ilyenkor szokásos köszönőbeszédében elsősorban a riválisokat méltatta – Marek Hamsík nyert, Milan Skriniar lett a második –, ám a kötelező körök után szót ejtett a válogatottban két nap múlva rá váró erőpróbáról is.

„A magyar csapat érdekes ellenfél lesz. Tudjuk, hogy az elmúlt időszakban feljövőben van, alaposan fel kell készülnünk a mérkőzésre. A magyarok elleni meccseknek mindig különleges hangulata, speciális íze van, úgy a pályán, ahogy a lelátón is” – fogalmazott Lobotka.

A Szlovákia–Magyarország Európa-bajnoki selejtező csütörtökön 20.45-kor kezdődik, a helyszín Nagyszombat. A találkozóra utazó magyar drukkerek számára fontos tudnivalókat itt gyűjtöttük össze.

A SZLOVÁK VÁLOGATOTT KERETE
KAPUSOK: Martin Dúbravka (Newcastle United – Anglia), Matús Kozácik (Viktoria Plzen – Csehország), Marek Rodák (Rotherham United – Anglia)
VÉDŐK: Dávid Hancko (Fiorentina – Olaszország), Peter Pekarík (Hertha BSC – Németország), Lubomír Satka (DAC), Michal Siplak (Cracovia Kraków – Lengyelország), Milan Skriniar (Inter – Olaszország), Lukás Stetina (Sparta Praha – Csehország), Denis Vavro (FC Köbenhavn – Dánia)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Matús Bero (Vitesse – Hollandia), Martin Chrien (Santa Clara – Portugália), Ondrej Duda (Hertha BSC – Németország), Ján Gregus (Minnesota United – Egyesült Államok), Marek Hamsík (Talien Jifang – Kína), Patrik Hrosovsky (Viktoria Plzen – Csehország), Juraj Kucka (Parma – Olaszország), Stanislav Lobotka (Celta Vigo – Spanyolország), Róbert Mak (Zenit – Oroszország), Jaroslav Mihalík (MSK Zilina), Albert Rusnák (Real Salt Lake – Egyesült Államok), Miroslav Stoch (Slavia Praha – Csehország)
TÁMADÓK: Michal Duris (Anorthoszisz – Ciprus), Pavol Safranko (Dundee United – Skócia)

EB 2020, SELEJTEZŐ, MENETREND

E-CSOPORT
Horvátország
Wales
Szlovákia
MAGYARORSZÁG
Azerbajdzsán

Március 21., csütörtök
20.45: Horvátország–Azerbajdzsán
20.45: Szlovákia–Magyarország
Március 24., vasárnap
15.00: Wales–Szlovákia
18.00: Magyarország–Horvátország
Június 8., szombat
15.00: Horvátország–Wales
18.00: Azerbajdzsán–Magyarország
Június 11., kedd
18.00: Azerbajdzsán–Szlovákia
20.45: Magyarország–Wales
Szeptember 6., péntek
20.45: Szlovákia–Horvátország
20.45: Wales–Azerbajdzsán
Szeptember 9., hétfő
18.00: Azerbajdzsán–Horvátország
20.45: Magyarország–Szlovákia
Október 10., csütörtök
20.45: Horvátország–Magyarország
20.45: Szlovákia–Wales
Október 13., vasárnap
18.00: Magyarország–Azerbajdzsán
20.45: Wales–Horvátország
November 16., szombat
18.00: Azerbajdzsán–Wales
20.45: Horvátország–Szlovákia
November 19., kedd
20.45: Szlovákia–Azerbajdzsán
20.45: Wales–Magyarország

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik