Fernando Santosnak izgalmas pillanatokat kellett átélnie a kispadon, volt olyan szakasza a meccsnek, amikor kiesésre álltak(Fotó: AFP)

 

„A mai meccsre mentálisan rá tudtunk hangolódni, ez volt a legfontosabb. Úgy érzem, sikerült megtalálni a megfelelő összeállítást és kiegyensúlyozott volt a csapat teljesítménye a meccsen, a játékosok megfelelően segítették egymást a pályán. A franciák első tizenegyese szerintem nem volt büntető. Persze voltak hibák, van miben fejlődni, de jó csapat vagyunk és ezt bizonyítottuk. Próbáljuk most megfelelően regenerálni a csapatot, pihenünk és felkészülünk a következő meccsre a belgák ellen. Ismerjük az ellenfelet, a cél a továbbjutás, de nem lesz könnyű dolgunk, így, hogy negyvennyolc órával kevesebbet pihenünk, mint a belgák, és az, hogy ilyen nagy hőségben játszottunk, sokat kivett belőlünk, ezért is nagyon fontos a regeneráció” – értékelt a meccs utáni sajtótájékoztatón Fernando Santos, a portugálok szövetségi kapitánya, aki ezután a müncheni meccsel kapcsolatban kapott kérdést.

„A meccsünk hosszabbításában tudtam meg, hogy döntetlen lett a német–magyar találkozó, de előre szóltam a játékosaimnak, hogy erős csapat, meglephet minket. Azt hiszem, mindenkit meglepett a magyar csapat, de végig úgy gondoltam, nem szabad foglalkozni a másik mérkőzéssel. Tény, ha a magyarok nyernek, és mi kikapunk, akkor kiesünk, de próbáltunk a saját dolgunkra összpontosítani” – mondta Santos.

„Minden forgatókönyv előfordult ma a meccs közben, izgalmas este volt, gyorsan változott a helyzet. Összességében jó teljesítményt nyújtottunk, ez vezetett Karim két góljához is, még ha voltak gyengébb periódusaink is. Lehet, hogy más csapatok jobb benyomást keltettek , mint mi, de a csoportunkban az első helyen végeztünk, úgyhogy elégedettek lehetünk. Nagyon fontos volt az elején a németországi győzelem, aztán a Magyarország elleni pontszerzés is, így ezt a meccset már biztos továbbjutóként kezdhettük, de ennek ellenére nem akartunk számolgatni, győzelemre játszottunk. Nem volt tökéletes a játékunk, de elértük a célunkat, továbbjutottunk és meg is nyertük a csoportunkat”
– összegzett a lefújás után a franciák kapitánya, Didier Deschamps.

A sajtótájékoztatón elhangzott Lucas Hernandez izomsérüléssel küzd, ezért kellett lecserélni, kérdéses, hogy a folytatásban játszhat-e.

Ezután Karim Benzema is válaszolt az újságírók kérdéseire, aki hat év után lőtt ismét gólt a válogatottban.

„Nehéz meccs volt, tudjuk, hogy Portugália fizikailag és mentálisan is nagyon erős. A pályán mindig a lehető legjobban próbálok koncentrálni, segíteni a csapatot. Persze, mindig a győzelem a cél, de elégedettek lehetünk a mai eredménnyel. Hat év után természetesen nagyon vártam, hogy újra gólt szerezzek, a tizenegyesnél a szurkolók is segítettek abban, hogy nyugodt maradjak. Az edzéseken sokat gyakoroltam a tizenegyeseket, koncentráltnak és határozottnak kellett lennem, de sokat segített a szurkolók buzdítása is. Mindenki várt erre a gólra, ez plusz motivációt jelentett, nagy öröm volt ma is a válogatottban játszani” – mondta Benzema.

A Real csatára hozzátette, jó volt újra pályán lenni Cristiano Ronaldóval, akivel korábban Madridban sok nagy sikert értek el együtt, most kölcsönösen sok szerencsét kívántak egymásnak.

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT! 

EURÓPA-BAJNOKSÁG
CSOPORTKÖR, 3. FORDULÓ

F-CSOPORT
PORTUGÁLIA–FRANCIAORSZÁG 2–2 (1–1)
Budapest,
Puskás Aréna, 54 886 néző. Vezette: Mateu Lahoz (spanyol)
Portugália: Rui Patrício – Nélson Semedo (Dalot, 79.), Rúben Dias, Pepe, R. Guerreiro – Joao Moutinho (Rúben Neves, 72.), Danilo Pereira (Joao Palhinha, a szünetben), Renato Sanches (Sérgio Oliveira, 87.) – Bernardo Silva (Bruno Fernandes, 72.), Cristiano Ronaldo, Diogo Jota. Szövetségi kapitány: Fernando Santos
Franciaország:
Lloris – Koundé, Varane, Kimpembe, L. Hernandez (Digne, a szünetben; Rabiot, 52.) – Kanté, P. Pogba – Tolisso (Coman, 66.), Griezmann (Moussa Sissoko, 88.), Mbappé – Benzema. Szövetségi kapitány: Didier Deschamps 
Gólszerző: C. Ronaldo (31., 60. – mind a kettőt 11-esből), ill. Benzema (45+2. – 11-esből, 47.)

A csoport másik mérkőzésén
NÉMETORSZÁG–MAGYARORSZÁG 2–2 (Havertz 66., Goretzka 84., ill. Szalai Á. 11., Schäfer 68.) 

AZ F-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
  1. Franciaország 3 1 2 4–3 +1 5
  2. Németország 3 1 1 1 6–5 +1 4
  3. Portugália 3 1 1 1 7–6 +1 4
  4. MAGYARORSZÁG 3 2 1 3–6 –3 2
EURÓPA-BAJNOKSÁG, AZ EGYENES KIESÉSES SZAKASZ
NYOLCADDÖNTŐ
Június 26., szombat, 18.00
Amszterdam
Wales–Dánia (38. mérk.)
 
Június 26., szombat, 21.00
London
Olaszország–Ausztria (37. mérk.)
 
Június 27., vasárnap, 18.00
Budapest
Hollandia–Csehország (40. mérk.)
 
Június 27., vasárnap, 21.00
Sevilla
Belgium–Portugália (39. mérk.)
 
Június 28., hétfő, 18.00
Koppenhága
Horvátország–Spanyolország (42. mérk.)
 
Június 28., hétfő, 21.00
Bukarest
Franciaország–Svájc (41. mérk.)
 
Június 29., kedd, 18.00
London
Anglia–Németország (44. mérk.)
 
Június 29., kedd, 21.00
Glasgow
Svédország–Ukrajna (43. mérk.)
 
NEGYEDDÖNTŐ
Július 2., péntek, 18.00
Szentpétervár
41. mérk. győztese–42. mérk. győztese (45. mérk.)
 
Július 2., péntek, 21.00
München
39. mérk. győztese–37. mérk. győztese (46. mérk.)
 
Július 3., szombat, 18.00
Baki
40. mérk. győztese–38. mérk. győztese (47. mérk.)
 
Július 3., szombat, 21.00
Róma
43. mérk. győztese–44. mérk. győztese (48. mérk.)
 
ELŐDÖNTŐ
Július 6., kedd, 21.00
London
46. mérk. győztese–45. mérk. győztese  
Július 7., szerda, 21.00
London
48. mérk. győztese–47. mérk. győztese  
DÖNTŐ
Július 11., vasárnap, 21.00
London
az elődöntő győztesei
AZ F-CSOPORT EREDMÉNYEI
Június 15., kedd, 18.00
Budapest
Magyarország–Portugália 0–3
Június 15., kedd, 21.00
München
Franciaország–Németország 1–0
Június 19., szombat, 15.00
Budapest
Magyarország–Franciaország 1–1
Június 19., szombat, 18.00
München
Portugália–Németország 2–4
Június 23., szerda, 21.00
Budapest
Portugália–Franciaország 2–2
Június 23., szerda, 21.00
München
Németország–Magyarország 2–2