Eb 2020: a huszonhat meccse veretlen Olaszországot hívogatja a Wembley

LUCA BIANCHIN (La Gazzetta dello Sport)LUCA BIANCHIN (La Gazzetta dello Sport)
Vágólapra másolva!
2021.05.30. 16:42
null
Roberto Mancini szövetségi kapitány (jobbra) nagyszerű csapatot faragott az olasz válogatottból (Fotó: Imago Images – LaPresse)
Az angol The Guardian napilap európai újságokat összefogó kezdeményezésének a Nemzeti Sport is tagja, ennek köszönhetően az Európa-bajnokságon szereplő válogatottakat az adott ország egyik neves szakírója mutatja be. Wales és Svájc után a Roberto Mancini vezetésével immár 26 mérkőzés óta veretlen, az aranyra pályázó olasz válogatottal folytatjuk a sort, és a török válogatottal is megismerkedhetnek olvasóink.


Roberto Mancini
nem sokkal azután ült le az olasz válogatott kispadjára, hogy Gian Piero Ventura irányításával a csapat nem jutott ki a 2018-as világbajnokságra. Mostanra az olasz kapitányokat tekintve övé a legjobb győzelmi mutató (71 százalék).

Emblematikus játékos
A keretben nincs szupersztár, igaz, a kapus      Gianluigi Donnarumm a   a gyakran kerül a lapok címoldalára. Magassága remek reflexekkel párosul, és 22 éves kora ellenére rendkívül érett. Ettől függetlenül ellentmondásos a kapcsolata a Milan-drukkerekkel, akik egyszerre imádják és utálják a szerződésével kapcsolatos huzavona miatt.

„Amikor megérkeztem a csapathoz, biztos voltam benne, hogy visszatérünk a minket megillető helyre, pedig nem sokan hittek bennünk” – mondta Mancini, és igaza lett.

Irányításával az olaszok 31 mérkőzésből 22-t megnyertek (köztük mind a tíz Eb-selejtezőt), ráadásul immár 26 mérkőzés óta nem kaptak ki, így csak néggyel vannak elmaradva Vittorio Pozzo harmincas években felállított rekordjától. Az persze csak az Európa-bajnokságon dől el, hogy az olasz válogatott régi fényében tündököl-e, és ne feledjük, az előbb említett veretlenségi széria során csak három olyan csapattal játszott, amely az első húszban szerepel a FIFA világranglistáján.

A halasztás nyertese
Manuel Locatelli egy éve messze volt a válogatottságtól, így ha tavaly lett volna az Európa-bajnokság, biztosan lemarad róla. Augusztusban aztán először kapott meghívót, majd szeptemberben remekül mutatkozott be Hollandia ellen Amszterdamban. A jól teljesítő Sassuolóban alapembernek számító középső középpályás készen áll arra, hogy a válogatottban is meghatározó szerepet játsszon.

Mancini irányításával az olaszok 4–3–3-as felállásban játszanak, és az a cél, hogy hátulról építkezve ők diktálják a játék ritmusát. Jorginho és Marco Verratti irányít a középpálya közepén, Nicolo Barella gyakran húzódik előrébb, ha pedig az olaszoknál van a labda, a szerkezet inkább 3–2–5-nek tűnik. A jobbszélső és a balhátvéd (általában Federico Chiesa és Emerson Palmieri) általában annyira a szélen játszik, amennyire lehetséges, Barella pedig középen zárkózik fel Lorenzo Insignéhez és a középcsatárhoz.

Ebben a csapatban egészségesen keverednek a fiatal és a rutinos játékosok. Barella szerint a kontinenstorna megnyerése sem lehetetlen, míg a csapatkapitány Giorgio Chiellini úgy véli, „a köztünk lévő összhang már-már varázslatos” . Vélhetően arra utalt, hogy az olaszok megtalálták a stabil védekezés és a támadófutball közti egyensúlyt, a 2020 novembere és 2021 márciusa között lejátszott hat találkozón egyetlen gólt sem kaptak.

A válogatott dala
A The White Stripes Seven Nation Army című dala már a 2006-os világbajnokságon is sláger volt, noha a szövegét nem sokan tudják, ám mind a mai napig a győzelem jelképe. Ne lepődjünk meg egyébként, ha a drukkerek azt kiabálják: Basta costruzione dal basso: spazziamo!  – ez szabad fordtásban azt jelenti, hogy „Ne hátulról építsd a támadást, vágd előre!” Úgy tűnik, a catenaccio szellemétől nem lehet csak úgy megszabadulni.

Az olaszok Walesszel, Törökországgal és Svájccal kerültek egy négyesbe, ők pályáznak a legnagyobb eséllyel a csoportelsőségre, ráadásul mindegyik meccsüket Rómában játszhatják. Mancini vélhetően rotációval próbálja frissen tartani futballistáit, a keret bősége a csapat egyik nagy erőssége, igaz, a rutintalanság gondot okozhat, hiszen sok labdarúgó nem játszott még ilyen nagy tornán.

Mancini abban is bízik, hogy Ciro Immobile, Andrea Belotti vagy Moise Kean élete legjobb hónapját zárja. Ha valamelyik középcsatára elkapja a fonalat, a kapitány el is kezdheti tervezgetni az utat a Wembleybe. Ez az a stadion (pontosabban a „régi” Wembley), amelyben Mancini a Sampdoria játékosaként 1992-ben elbukta a BEK-döntőt.

Most viszont sikerülhet a szép zárás.

A kapitány
Roberto Mancininek két oldala van. Játékosként rendkívül tehetséges, ám összetett személyiség volt, aki nem volt hajlandó kompromisszumokra. Az elmúlt években edzőként mintha sokkal nyugodtabb lenne. „Csak meg­öregedtem” – mondta erre a mélyen hívő katolikus szakember, aki rendszeresen elmegy a népszerű zarándokhelynek számító boszniai Medjugorjéba. A stílusos edző évekkel ezelőtt egyébként Sampdoria-mezt tervezett, csíkos sáljaival pedig divatot teremtett.

A VÁRHATÓ KEZDŐCSAPAT (1–4–3–3)
Donnarumma – Florenzi, Bonucci, Chiellini, Palmieri – Barella, Jorginho, Verratti – Chiesa, Immobile, Insigne

Felvezető sorozatunkról
Az angol The Guardian napilap európai újságokat összefogó kezdeményezésének a Nemzeti Sport is tagja, ennek köszönhetően az Európa-bajnokságon szereplő válogatottakat az adott ország egyik neves szakírója mutatja be lapunkban.
AZ A-CSOPORT CSAPATAI
Svájc többet szeretne idén a nyolcaddöntőnél
Wales új fejezetet nyitna a legutóbbi, elődöntős szereplése után
Nagy dobásra készülnek a törökök – megnyernék csoportjukat

Fordította: Szeli Mátyás

A-CSOPORT (RÓMA, BAKI)
Június 11., péntek, 21.00
Róma
Törökország–Olaszország
Június 12., szombat, 15.00
Baki
Wales–Svájc
Június 16., szerda, 18.00
Baki
Törökország–Wales
Június 16., szerda, 21.00
Róma
Olaszország–Svájc
Június 20., vasárnap, 18.00
Baki
Svájc–Törökország
Június 20., vasárnap, 18.00
Róma
Olaszország–Wales
EB-ADATBANK

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik