Eb 2020: Csercseszov elárulta, mi volt az orosz siker titka

Vágólapra másolva!
2021.06.16. 18:26
null
Az orosz taktika kiötlője, Csercseszov és fő megvalósítója, Mirancsuk (Fotó: AFP)
Mint ismert, a B-csoport 2. fordulójában rendezett Finnország–Oroszország mérkőzésen az oroszok 1–0-ra nyertek Alekszej Mirancsuk első félidő ráadásában szerzett góljával. A találkozót követően a főszereplők nyilatkozataiból válogattunk.

 

Oroszország 1–0-ra legyőzte Finnországot a labdarúgó Európa-bajnokság B-csoportjának második fordulójában, mégpedig Alekszej Mirancsuk első félidő hosszabbításában esett találatával. A mérkőzést követően az UEFA a gólszerzőt választotta meg a mérkőzés legjobbjának.

„A torna ezen szakaszában rendkívül fontos a győzelem, amelyet sikerült kiharcolnunk, úgyhogy haladhatunk is tovább. Hogy sok helyzetet hagytunk ki? Ilyen a futball. De végül is az a fontos, hogy sok lehetőséget tudtunk kialakítani. Ez egy nagy torna, ahol jó csapatok szerepelnek, és mindig csak a következő mérkőzés a fontos, ezzel mi is így vagyunk” – fogalmazott az olasz Atalantában futballozó 25 éves Mirancsuk.

Nem úgy kezdődött a mérkőzés, hogy a végén az oroszok ünnepelhetnek majd, hiszen a finnek a meccs elején Joel Pohjanpalo fejese a kapuban kötött ki, ám a holland játékvezető, Danny Makkelie les miatt nem adta meg a gólt.

„Nem tudom, hogy Joel mekkora lesen volt, de biztosan nem sokon múlt. Sok minden múlik az apróságokon, néha csak néhány centin, és ma ezek az apróságok nem mellettünk álltak. Amikor a csapatod gólt szerez, az minden esetben nagy energialöket, de ha nem adják meg, vagy visszavonják a gólunkat, az ugyanannyi energiát vesz el. Ettől függetlenül büszke vagyok a csapatra. Az oroszoknak minőségi játékosaik vannak, és sikerült is ellenük helyzeteket kialakítanunk” – fejtette ki véleményét Paulus Arajuuri, a finnek csapatkapitánya a lefújás után.

Az orosz szövetségi kapitány, Sztanyiszlav Csercseszov elárulta, mi volt csapata sikerének a titka.

„A játékosaim ma igazi csapatként viselkedtek. Teljesítettek, amit kellett, és nyertek. Azt gondolom, a felállásunk és taktikánk, amit választottam, bevált. Ahhoz, hogy a finnek védekezését megakasszuk, a szélsőket kellett megfelelően használnunk, és pontosan ez is történt. Elterveztük, végrehajtottunk. A tervünk működött” – avatott be a győzelem titkaiba Csercseszov.

EURÓPA-BAJNOKSÁG, CSOPORTKÖR
2. FORDULÓ
B-CSOPORT
FINNORSZÁG–OROSZORSZÁG 0–1
(0–1)
Szentpétervár,
Gazprom Aréna, 34 067 néző. Vezette: Makkelie (holland)
Finnország: Hrádecky – Toivio (F. Jensen, 85.), Arajuuri, O'Shaughnessy – Raitala (Soiri, 75.), Schüller (Kauko, 67.), Lod, Kamara, Uronen – Pukki (Lappalainen, 75.), Pohjanpalo. Szövetségi kapitány: Markku Kanerva
Oroszország: Szafonov – Mário Fernandes (Karavajev, 26.), Gyivejev, Dzsikija, Kuzjajev – Zobnyin, Barinov, Ozdojev (Zsemaletgyinov, 61.) – Alekszej Mirancsuk (Muhin, 85.), Dzjuba (Szobolev, 85.), Golovin. Szövetségi kapitány: Sztanyiszlav Csercseszov
Gólszerző: Al. Mirancsuk (45+2.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik