Eb 2020: a dánok tavaly Eriksen góljával nyertek Londonban. Nélküle is tudnak?

P. Gy.P. Gy.
Vágólapra másolva!
2021.07.07. 10:29
null
A dánok tavaly Christian Eriksen 11-esből lőtt góljával győztek a Wembleyben (Fotó: AFP)
Ki lesz az olaszok ellenfele a labdarúgó Európa-bajnokság döntőjében? A támadásokat bátrabban felvállaló dánok, vagy a védekezésben mostanában nagymester, a tornán még gólt sem kapott angolok? Ez a nagy kérdése a ma este 21 órakor a Wembleyben kezdődő angol–dán elődöntőnek. A házigazdáknak még egyszer sem sikerült bekerülniük a kontinenstorna fináléjába, miközben a skandinávok egyszer már eljutottak oda, sőt 1992-ben a trófeát is magasba emelhették. Ráadásul a dánok alig egy éve a Nemzetek Ligájában győzni tudtak Londonban az angolok ellen. Igaz, éppen Christian Eriksen góljával...

ELŐDÖNTŐ, JÚLIUS 7., SZERDA, 21.00, LONDON

ANGLIA–DÁNIA

Az angoloké az egyetlen csapat, amely még nem kapott gólt ezen az Európa-bajnokságon. Harry Kane-ék gólkülönbsége 8–0. Ez úgy jött össze, hogy a D-csoport nyitányán 1–0-ra verték meg a horvátokat, gól nélküli döntetlent játszottak az örök rivális skótokkal, majd ugyancsak 1–0-ra győzték le a cseheket. Hét ponttal az első helyről jutottak be a kieséses szakaszba, ahol előbb a németeket múlták felül 2–0-ra, legutóbb pedig kiütötték az ukránokat (4–0). Ez volt eddig az egyetlen találkozójuk, amelyet nem hazai pályán, a londoni Wembleyben játszottak, hanem a római Olimpiai Stadionban.

A dánok nehéz utat jártak be, hiszen mindjárt a bemutatkozó meccsük első félidejében elvesztették vezéregyéniségüket, Christian Eriksent, aki a finnek elleni meccsen összeesett a pályán és újra is kellett éleszteni. Hiába játszották a csoporttalálkozóikat végig otthon, ilyen körülmények között az első meccsüket elbukták az Eb-újonc finnek ellen, majd a belgákkal szemben is pont nélkül maradtak (1–2). A harmadik találkozójukon 4–1-re lelépték az oroszokat, és a hármas pontegyenlőség után, az egymás elleni eredmények alapján, jobb gólkülönbséggel a B-csoport második helyéről jutottak tovább. Ettől lendületbe jöttek, 4–0-ra kitömték a walesieket, majd a negyeddöntőben 2–1-re a cseheket is felülmúlták.

♦ A párharc 1948-ban kezdődött, azóta összesen 23-szor találkoztak, és jelentős az angolok fölénye: 13-szor nyertek, öt döntetlen és öt dán siker mellett. A gólkülönbség 39–23 a szigetországiaknak, így Harry Kane-ék első találata a 40. angol gól lehet a dánok hálójában. Kizárólag a tétmérkőzéseket figyelembe véve 5–3–2 a mérleg a hazaiaknak.

Európa-bajnokságon eddig egyszer mérkőztek, 1992-ben – amikor a dánok Jugoszlávia kizárása miatt az utolsó pillanatban kerültek be a nyolcas mezőnybe, majd nem kis meglepetésre megnyerték a tornát – a malmői csoportmérkőzésen 0–0-ra végeztek. A skandinávoknál akkor a mostani kapusuk, Kasper Schmeichel édesapja, Peter védett.

A 2002-es vb-n Niigatában 3–0-ra az angolok győztek. A háromoroszlánosok Rio Ferdinand révén rögtön a meccs elején vezetéshez jutottak, majd Michael Owen és Emile Heskey találatával már a félidőben kialakult a végeredmény. Gareth Southgate, a szigetországiak szakvezetője akkor ott ült a cserepadon, de nem jutott szóhoz.

Legutóbb a Nemzetek Ligájában vívtak párharcot– amikor már mindkét oldalon a jelenlegi kapitány, Southgate, illetve Kasper Hjulmand ült a kispadon –, és nem kis meglepetésre a dánok voltak az eredményesebbek. Tavaly szeptemberben Koppenhágában gól nélküli döntetlent játszottak, majd egy hónappal később a Wembleyben Christian Eriksen büntetőből lőtt góljával a skandinávok győztek 1–0-ra – igaz, az angolok Harry Maguire kiállítása miatt közel 60 percet emberelőnyben játszottak. A meccs érdekessége, hogy az angolok kilenc játékossal fejezték be a találkozót, miután a 90. percben Reece James is piros lapot kapott. Eriksen és a jelenlegi csapatkapitány,Simon Kjaer akkor ünnepelte a 100. válogatottságát.

ANGLIA–DÁNIA 0–1

Jordan Pickfordaz angol válogatott kapujában 696 perce nem kapott gólt, és már csak 25 perc hiányzik ahhoz, hogy megdöntse honfitársa, Gordon Banks 1966-os góltalansági rekordját.

A dánoknak a csehek elleni negyeddöntős sikerük a 12. győzelem volt a legutóbbi 16 meccsükön, egy döntetlen és három vereség mellett.

♦ Amióta Gareth Southgate a szövetségi kapitány, az angol válogatott sorozatban a harmadik nemzetközi tornán jutott el az elődöntőig, de az előző kettőről vesztesen távozott. A 2018-as vb-n a horvátoktól hosszabbítás után 2–1-re kapott ki, majd 2019-ben a hollandokkal szemben 3–1-re maradt alul a Nemzetek Ligájában.

Anglia eddig kétszer szerepelt az Eb elődöntőjében és mindkétszer kikapott: 1968-ban Jugoszláviától 1–0-ra, 1996-ban a Wembleyben Németországgal szemben 1–1 után tizenegyesekkel 6–5-re.

Dánia már háromszor volt elődöntős a kontinenstornán: 1964-ben 3–0-ra vesztett a Szovjetuinóval szemben, 1984-ben Spanyolország ellen 1–1-et követően a szétlövésben 5–4-re maradt alul, nyolc évvel később azonban Hollandiát (2–2) a tizenegyespárbajban 5–4-re legyőzte.

♦ Ezen a tornán a dánok eddig sokkal aktívabbak voltak támadásban, mint az angolok. Kasper Hjulmand együttese a támadások számában 251–175-re vezet Gareth Soutgate együttesével szemben, ugyanakkor összesen 90-szer vette célba a kaput, és két kapufa mellett 37-szer el is találta. Ez éppen annyi, amennyi az angolok eddigi összes kapura lövési, fejelési kísérlete. Viszont ezekből csak 15 volt kaput eltaláló próbálkozás, míg háromszor a kapufa mentett. Ezzel az angolok hátulról az ötödikek a 24-es mezőnyben.

Az átadások pontosságában Anglia (87.6 százalék) eddig felülmúlta Dániát (82.4), míg a labdabirtoklásban valamivel a skandinávok jobbak (Dánia: 54.2, Anglia: 53.4 százalék).

♦ A kispadról beállt Yussuf Poulsen és Daniel Wass egyaránt lendületet adott a dánoknak a csehek elleni negyeddöntőben, ennek ellenére Kasper Hjulmand várhatón nem fog változtatni a kezdő tizenegyén.

♦ Az angoloknál lábsérülése miatt Bukayo Saka nem teljesen egészséges, ha nem szerepelhet, Jadon Sancho kaphat lehetőséget a támadósor jobb oldalán.

A D-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Anglia 3 2 1 2–0 +2 7
2. Horvátország 3 1 1 1 4–3 +1 4
3. Csehország 3 1 1 1 3–2 +1 4
4. Skócia 3 1 2 1–5 –4 1
A B-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Belgium 3 3 7–1 +6 9
2. Dánia 3 1 2 5–4 +1 3
3. Finnország 3 1 2 1–3 –2 3
4. Oroszország 3 1 2 2–7 –5 3
NYOLCADDÖNTŐ
Június 26., szombat, 18.00
Amszterdam
Wales–Dánia 0–4
Június 26., szombat, 21.00
London
Olaszország–Ausztria2–1 – h. u.
Június 27., vasárnap, 18.00
Budapest
Hollandia–Csehország0–2
Június 27., vasárnap, 21.00
Sevilla
Belgium–Portugália1–0
Június 28., hétfő, 18.00
Koppenhága
Horvátország–Spanyolország 3–5 – h. u.
Június 28., hétfő, 21.00
Bukarest
Franciaország–Svájc3–3 – 11-esekkel: 4–5
Június 29., kedd, 18.00
London
Anglia–Németország 2–0
Június 29., kedd, 21.00
Glasgow
Svédország–Ukrajna1–2 – h. u.
NEGYEDDÖNTŐ
Július 2., péntek, 18.00
Szentpétervár
Svájc–Spanyolország1–1 – 11-esekkel: 1–3
Július 2., péntek, 21.00
München
Belgium–Olaszország1–2
Július 3., szombat, 18.00
Baki
Csehország–Dánia1–2
Július 3., szombat, 21.00
Róma
Ukrajna–Anglia0–4
ELŐDÖNTŐ
Július 6., kedd, 21.00
London
Olaszország–Spanyolország1–1 – 11-esekkel: 4–2
Július 7., szerda, 21.00
London
Anglia–Dánia
DÖNTŐ
Július 11., vasárnap, 21.00
London
Olaszország–Anglia/Dánia
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik