A német Toni Kroos (8) és a francia Olivier Giroud (9) a Real–Chelsea BL-elődöntőben és az Eb-n, a francia–német csoportmeccsen is szembekerülhet egymással (Fotó: AFP)

 

A Bajnokok Ligája és az Európa-liga elődöntőjébe jutott csapatok – Real Madrid, Chelsea, Paris Saint-Germain, Manchester City, Manchester United, Roma, Villarreal, Arsenal – közül kilenc francia, hét német és hat portugál játékosnak van számottevő esélye arra, hogy a nyári Európa-bajnokságon hazáját képviselhesse.

BAJNOKOK LIGÁJA, ELŐDÖNTŐ

CHELSEA (angol)

FRANCIAORSZÁG

Vélhetően utolsó Európa-bajnokságára készül a 34 éves, az eddigi 107 A-válogatott meccsén 44 gólt szerző Olivier Giroud. A 2017-ben a Puskás-díjat kiérdemlő támadó a legutóbbi Eb-n – hatos holtversenyben – a második legtöbb gólt (3) szerezte – a francia szurkolók most sem lennének csalódottak hasonló teljesítménnyel.

A francia nemzeti csapat legutóbbi két mérkőzését izomsérülés miatt kihagyta, de ettől függetlenül Giroud-hoz hasonlóan alapembernek számít a középpályás, N'Golo Kanté is.

Bár 2015 óta csupán nyolc mérkőzése volt az A-válogatottban, nem okozna feltétlen meglepetést, ha a londoniak középhátvédje, Kurt Zouma is ott lenne a kontinenstornán – a francia csapat legutóbbi három kerethirdetésénél rendre szerepelt a neve a játékosok listáján.

Kai Havertz vélhetően ott lesz a német Eb-keretben (Fotó: AFP)

NÉMETORSZÁG

2020 szeptemberében átigazolási bombát jelentett Kai Havertz Londonba érkezése – az akkor 20 éves játékosért a Chelsea 81 millió eurót fizetett. A támadó középpályás eddig 13 találkozón játszott az A-válogatottban, mérkőzéseinek számát vélhetően a nyári Eb-n is növelheti. Még úgy is, hogy Londonban egyelőre nem teljesít kimagaslóan, 38 tétmeccsen hat gól és nyolc gólpassz a mérlege.

A legutóbbi Európa-bajnokságot megelőzően a németek a felkészülésüket éppen a mieink elleni győzelemmel (2–0) zárták le. Ezt a találkozót még végigjátszotta a védelem közepén Antonio Rüdiger, aki viszont egy edzésen elszenvedett súlyos térdsérülés miatt lemaradt a franciaországi kontinenstornáról, így a mostani lehet élete első ilyen eseménye.

Negyedik éve felnőttválogatott Timo Werner, aki eddig 38 meccsen 15 góllal volt a német nemzeti csapat segítségére. A középcsatár klubjában, nyári érkezése óta 44 tétmeccsen 11 gólt szerzett, minden bizonnyal neki sem a televízióból kell majd néznie hazája Eb-meccseit.

PORTUGÁL játékos nincs a Chelsea keretében.

Bővebbek lehetnek a keretek

Az európai szövetség nemzeti csapatokkal foglalkozó testületének hétfői javaslata szerint – amit még az UEFA vezetőségének jóvá kell hagynia a hét végéig – 23 helyett 26 játékosból állna egy-egy válogatott kerete. A létszámemelésre azért kerülne sor, mert a koronavírus-járvány miatt zsúfoltabbá vált a versenynaptár és a játékosok nagyobb igénybevételnek voltak kitéve.
Arról már korábban határozott az UEFA, hogy három helyett öt cserét engedélyez a mérkőzéseken.
(MTI)

MANCHESTER CITY (angol)

FRANCIAORSZÁG

A manchesteriek egyetlen francia válogatott játékosa, a balhátvéd Benjamin Mendy. Mivel klubjában és a válogatottban sem jutott neki sok játéklehetőség az elmúlt időszakban, meghívására nincs sok esély. Honfitársa, Aymeric Laporte bár 2016-ban és 2017-ben már kapott válogatott meghívót, még egy mérkőzésen sem léphetett pályára – ez valószínűleg nem most fog megváltozni.

NÉMETORSZÁG

Német válogatott játékos is egy erősíti a Cityt – és a szóhasználat nem véletlen: a 30 éves Ilkay Gündogan Pep Guardiola együttesének egyik kulcsembere, nemzeti csapatának legutóbbi öt találkozóját pedig végigjátszotta. Ha a középpályással nem történik nyárig semmi rendkívüli, szinte biztosan számíthat Joachim Löw meghívójára.

PORTUGÁLIA

Nagy szerepet vállal a Manchester City idei bajnoki és BL-menetelésben Joao Cancelo is. A jobbhátvéd alapembere válogatottjának is, amellyel első Európa-bajnokságára készülhet, ahogyan csapattársa, a középhátvéd Rúben Dias is.

A City és a portugál válogatott is bátran építhet Bernardo Silva játékára a támadásai során, a fürge középpályással vélhetően Willi Orbánéknak sem lesz könnyű dolguk.

Franciaországban bíznak Mbappé felépülésében (Fotó: AFP)

PARIS SAINT-GERMAIN (francia)

FRANCIAORSZÁG

A párizsi élcsapatból három játékos beválogatása jöhet szóba. A védelem közepén futballozó Presnel Kimpembét nem látni gyakran a francia válogatott mezében a pályán, ám az, hogy a márciusi három vb-selejtező közül kettő találkozón is játszhatott, reményt adhat számára.

A balhátvéd, Layvin Kurzawa legutóbb 2019 tavaszán játszott a válogatottban, így vélhetően akkor érkezhet a postaládájába Didier Deschamps meghívója, ha posztján hiány alakulna ki nyárig a csapatban.

A 42 válogatott meccsén eddig 16 gólt szállító támadó, Kylian Mbappé kiváló formában játszott az elmúlt hetekben-hónapokban, és a hírek szerint a Metz elleni bajnokin összeszedett sérülése sem annyira súlyos, hogy az Eb-részvételben meggátolja.

A keret többi francia játékosa, Colin Dagba, Ismael Gharbi, Alexandre Letellier, Édouard Michut, Kenny Nagera és Timothée Pembelé számára több, mint meglepetés lenne a meghívó.

NÉMETORSZÁG

A tavaly őszi térdínsérülését követően még nem térhetett vissza a német csapatba Julian Draxler, akinek a támadójátékát az Eb-n nem biztos, hogy érdemes lenne nélkülöznie Joachim Löwnek. A legutóbbi kontinenstornán csupán egy meccset kihagyó 27 éves játékos az elmúlt hetekben a PSG-ben a legtöbb meccsen játszott – igaz, nem mindig kezdőként.

Sérülések miatt legutóbb 2020 júniusában játszott a válogatott védelmének közepén Thilo Kehrer, akinek a meghívását megfontolhatja a német szövetségi kapitány, ha néhány játékost le szeretne cserélni a legutóbbi, márciusi kerethez képest.

PORTUGÁLIA

A Porto kölcsönjátékosaként az idény végéig a párizsiakat erősítő Danilo Pereira kevés válogatott meccset hagyott ki az elmúlt két és fél évben és mivel a védekező középpályás a PSG fontos láncszeme, teljesítményét jó eséllyel díjazza majd Fernando Santos szövetségi kapitány egy meghívóval.

REAL MADRID (spanyol)

FRANCIAORSZÁG

A „galaktikusok” két francia hátvédet adhatnak az Eb-re: az idén kerettagként még nem játszó Ferland Mendyt, valamint a világklasszis Raphael Varane-t, aki a legutóbbi kontinenstornát sérülés miatt volt kénytelen kihagyni.

A csapat francia támadója, Karim Benzema a 2015-ös zsarolási botrány óta a francia szövetség tiltása miatt nem játszhat válogatottjában.

NÉMETORSZÁG

Korábbi sérülése miatt idén még lépett pályára a német nemzeti csapatban a 101-szeres válogatott középpályás, Toni Kroos, a nyári keretből viszont kihagyhatatlan lesz a harmadik kontinenstornájára készülő rutinos játékos.

PORTUGÁL játékos nincs a Real Madrid keretében.

EURÓPA-LIGA, ELŐDÖNTŐ

ARSENAL (angol)

FRANCIAORSZÁG

Didier Deschamps számos remek játékos közül válogathat, így – bár döntése rendszeresen vitákat generál – azt a luxust is megengedheti magának, hogy a kiváló képességekkel rendelkező Alexandre Lacazette-et 2017 óta nem hívja be a keretbe. Az Arsenal csatára minden bizonnyal továbbra is hiába vár majd a kerettagságra.

NÉMETORSZÁG

2015 óta gyakran kerül be a német válogatott keretébe a kapus, Bend Leno, aki legutóbb 2020 őszén jutott játéklehetőséghez. Az Eb-n könnyen lehet, hogy egyetlen mérkőzést sem kap, de a keretben jó eséllyel ott találjuk majd a nevét.

Cédric Soares szülőhazája ellen játszhatna (Fotó: AFP)

PORTUGÁLIA

Márciusban két és fél év után volt újra válogatott Cédric Soares, aki szülőhazája, Németország ellen is pályára léphet a csoportkörben – a jobbhátvéd ugyanis annak idején a német-svájci határon fekvő Singenben látta meg a napvilágot.

MANCHESTER UNITED (angol)

FRANCIAORSZÁG

Az MU támadója, Anthony Martial jelenleg térdszalagszakadásából lábadozik – a felépülésétől (amit jelenleg május elejére várnak) is függ, hogy elutazhat-e a francia csapattal a hírek szerint budapesti vagy székesfehérvári Eb-bázisra.

A középpálya motorja, Paul Pogba kihagyására nincsenek érvek, a 28 éves játékos – még ha nem is élete idényét játssza – nem kérdés, hogy számíthat a meghívóra.

Az ifjú Hannibal Mejbri még csak a francia U17-es csapatig jutott a válogatott ranglétrán – kijelenthető, hogy nem most fogja az előtte álló néhány fokot átugrani.

NÉMET játékos nincs az MU keretében.

PORTUGÁLIA

A Manchester United egyik legjobbjának számító Bruno Fernandes az elmúlt években a portugál válogatottban is stabil csapattaggá nőtte ki magát, még ha a nemzeti együttesben nem is olyan eredményes, mint az MU-ban, hiszen 2017 óta 27 meccsen csak két gólt szerzett és négy gólpasszt adott. Ettől függetlenül a Puskás Aréna – jelenlegi tervek szerint telt házas – nézőserege várhatóan őt is láthatja az F-csoport június 15-i nyitó mérkőzésén, a Magyarország–Portugália találkozón.

AS ROMA (olasz), VILLARREAL (spanyol)

Ez a két csapat szinte biztosan nem ad játékost a magyar válogatott Eb-csoportjába. A rómaiak egyetlen FRANCIA játékosa, Jordan Veretout még nem volt A-válogatott, csak a korosztályos nemzeti csapatokban szerepelt, ugyanúgy, ahogy a Villarrealban futballozó honfitársa, Francis Coquelin. Szintén a spanyol csapat kötelékébe tartozik a 7-szeres francia válogatott Étienne Capoue, de az ő neve legutóbb 2013-ban szerepelt a gallok összeállításában.

NÉMET és PORTUGÁL labdarúgó nem tagja a Roma és a Villarreal keretének sem.

BAJNOKOK-LIGÁJA
ELŐDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉSEK
Április 27., kedd

Real Madrid (spanyol)–Chelsea (angol)
Április 28., szerda
Paris Saint-Germain (francia)–Manchester City (angol)
VISSZAVÁGÓK
Május 4., kedd
Manchester City (angol)–Paris-Saint Germain (francia)
Május 5., szerda
Chelsea (angol)–Real Madrid (spanyol)

EURÓPA-LIGA
ELŐDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉSEK
Április 29., csütörtök
Manchester United (angol)–AS Roma (olasz)
Villarreal (spanyol)–Arsenal (angol)
VISSZAVÁGÓK
Május 6., csütörtök
AS Roma (olasz)–Manchester United (angol)
Arsenal (angol)– Villarreal (spanyol)

EURÓPA-BAJNOKSÁG
AZ F-CSOPORT PROGRAMJA (BUDAPEST, MÜNCHEN)
Június 15., kedd, 18.00, Budapest
Magyarország–Portugália
Június 15., kedd, 21.00, München
Franciaország–Németország
Június 19., szombat, 15.00, Budapest
Magyarország–Franciaország
Június 19., szombat, 18.00, München
Portugália–Németország
Június 23., szerda, 21.00, Budapest
Portugália–Franciaország
Június 23., szerda, 21.00, München
Németország–Magyarország