Ahol Szabics, ott a kijutás – Magyarország után Ausztriával is Eb-résztvevő

Vágólapra másolva!
2019.11.18. 10:09
null
Szabics Imre szívesen jönne Budapestre az osztrák válogatottal (Fotó: Imago)
Minden mozaik a helyére került az osztrák válogatottnál, véli a pályaedzőként ott dolgozó Szabics Imre, így a két vereséggel rajtoló együttes már készülhet az Eb-re.

 

– Észak-Macedónia szombati legyőzésével Ausztria kijutott az Európa-bajnokságra – tart még az ünneplés?
– Miről beszél? Készülünk a következő meccsre, hétfőn indulunk Lettországba – mondta lapunk érdeklődésére a 38 éves Szabics Imre, többek között a Ferencváros, a Sturm Graz, a Stuttgart korábbi játékosa, aki a futballistakarrierje lezárását követően Dárdai Pál mellett dolgozott a magyar válogatottnál, jelenleg az osztrák csapat szakmai stábjának tagja, Franco Foda szövetségi kapitány munkatársa, pályaedző.

Jönnének ide a szomszédba
A Puskás Aréna Eb-helyszín: Szabics Imre elmondta, természetesen eszébe jutott, különleges lenne neki, ha Ausztria válogatottja Budapesten lépne fel. A korábbi csatár elmondta, Leo Windtner, az osztrák futballszövetség elnöke gratulált neki az új stadionunkhoz, és azzal büszkélkedett, hogy ő is kapott meghívót az ünnepélyes megnyitóra. Szabics Imre szerint Bécs is szeretne egy hasonló, új és modern nemzeti stadiont.

– Kijutottak, a pont nélküli ellenféllel szemben már tét nélkül játszhatnak.
– Tét nélkül? A napokban jelent meg, hogy az osztrák válogatott története során a legjobb pontátlaggal a mostani kapitány büszkélkedhet, átlagosan meccsenként két pontnál is többet gyűjtött, amióta itt dolgozunk.

– Nem vagyok matekzseni, de úgy számolom, a hárompontos rendszerben elég sok győzelmet kell ehhez elérni.
Szerintem is: huszonegy meccsen tizennégy győzelem és két döntetlen mellett van öt vereségünk.

– Észak-Macedónia ellen szombaton győztek kettő egyre. Nem volt túl nagy teher a játékosokon, hogy ezen a meccsen érhetnek révbe?
– Két meccs és egy pont elég, mást sem hallottunk. Oké, nyitva volt a kapu, de azért tudtuk, hogy azon be is kell lépni. Profi játékosok alkotják a keretet, mindenki tudta, mi a feladata, és viszonylag hosszú hetünk volt, hiszen csak szombaton játszottunk, volt idő dolgozni azon, hogy ne ezzel terheljük a futballistákat. És persze tudtuk, az északmacedón kellemetlen ellenfél, azzal foglalkoztunk, mi lehet a sikeres szereplés kulcsa.

– Meséljen magáról: mi a szerepe, feladata ebben a pozícióban?
– A klasszikus pályaedzői feladatot nyilván el kell látni, megtervezni, előkészíteni mindent, amiről végül mindig a kapitány dönt. A mai futballban rengeteg mozaiknak kell a helyén lennie, még a szakácsot is okosan kell megválasztani, mert nem mindegy, mit esznek a játékosok a mérkőzés előtt és mit utána, a szertáros pontos, megbízható legyen. Egy másik feladat: a szombati meccsen is kapcsolatban voltam a videoelemzővel a kispadon, a negyvenedik percben találkoztunk, átnéztünk néhány jelenetet. Ehhez neki is tudnia kell, mi volt a taktika, mire készültünk, hogyan térképeztük fel az ellenfelet – mire a játékosok bejöttek az öltözőbe szünetben, már tudtuk, melyik három-négy fontos esetet mutatjuk meg a kapitánynak, és ő eldöntötte, melyiket mutatja meg a játékosoknak, szerinte mi a fontos, min akarunk változtatni. Ez nemcsak a szünetben, hanem hét közben is így működik, a futballisták is néznek televíziót, ma már nem elég, hogy nyilakat rajzolgatunk a táblára: videón kell analizálni, vizuálisan is meg kell mutatni, amit el akarunk mondani nekik. Ez is izgalmas: a technika rengeteg segítséget ad, időnként mégis az a leghatásosabb, ha tíz percre összehívjuk, és leteremtjük a társaságot, máskor hagyjuk, hadd lazuljon mindenki a szobájában. Érezni kell, mikor kihez hogyan kell szólni, mikor kit kell inkább békén hagyni. És a lényeg, szakmailag pontos utasítást kell adni, mert hiába dolgozunk sokat, ha a játékos nem hiszi el, amit mondunk neki. Legyen információ, hogy a játékos elhiggye, amit mondunk. Munka, munka és munka, rengeteg utazással.

– Utazás? Márciusban két meccs, júniusban kettő, szeptemberben és októberben is.
– Azt gondolom, egy válogatott mellett végzett munka művészete éppen az, hogy a játékos érezze: mindig látják őt, mindig figyelik, mindent tudnak róla.

Micsoda feltámadás!
Nem volt sima Ausztria útja az Eb-re. A második játéknap után, március végén még így festett a G-csoport tabellája: 1. Lengyelország 6 pont (3–0-s gólkülönbség), 2. Izrael 4 (5–3), 3. Észak-Macedónia 4 (4–2), 4. Szlovénia 2 (2–2), 5. Ausztria 0 (2–5), 6. Lettország 0 (1–5). Azóta hét meccs, hat győzelem, egy döntetlen (Varsóban), és ha kedden győz Ausztria, 22 ponttal zár.

– Ez mit jelent?
– Van a keretben húsz-huszonöt játékos, és még tíz, aki közel van a kerethez: ha hétfőn találkozunk, és mondjuk csütörtökön selejtező van, nincs idő mindenkivel hosszasan beszélgetni. A selejtezők közötti időt kell okosan kihasználni. A kerettagok jelentős része légiós, és minden klubbal, amelynél játékosaink vannak, kapcsolatban kell lenni: a sportigazgatóval, az edzővel élő, folyamatos a kommunikáció. Mit és hogyan edzett, mi a taktikai feladata abban a rendszerben, amelyben a csapata játszik, mit kért tőle az edzője, mit valósított meg, volt-e bármi, amiben nem teljesített megfelelően, szögletnél, oldalszabadrúgásnál, védekezésnél és támadásnál mi a feladata? Ez is hasznos lehet, ha tudjuk, hogy aztán a válogatott meccs előtti egy-két napban ne kérjünk tőle teljesen mást, mint amihez hozzászokott. Éppen sérült? Milyen kezelést kap, mennyit mozoghat, mikor edzhet teljes intenzitással újra? Ha csak lehet, ott vagyunk a jelöltek meccsein, utána beszélgetünk, a játékos érzi, hogy fontos nekünk, a klubja is tudja, a saját válogatottja számára is értékes játékost foglalkoztat. Az is számít, hogy szívesen engedik el, mert az egyesülete tudja, hogy jó kezekben lesz a futballistája.

– Legutóbb egy U21-es válogatott meccsen bukkant fel, Londonban.
– Az A-válogatott előszobája, figyelni kell a fiatalokat is. Ha jól tudom, csütörtök este selejtezőt játszottunk, pénteken hazaértem, szombaton volt a londoni meccs, a családom nem sokat látott, de ilyen ez a munka.

– Azért meccset nézni nem rossz foglalkozás.
– Persze, szeretem is, de azok az idők elmúltak, hogy csak zabálsz a VIP-ben, este meg kibontasz egy hideg sört a hotelban. Van egy számítógépes programunk, zárt, aprólékos rendszer, amelybe jelentést kell írni: mit láttunk, mit kellett figyelni, mik voltak a tapasztalatok. Ezt akkor is megtesszük, ha egy lehetséges kerettagot néztünk, vagy a következő ellenfelet térképezzük fel, esetleg az U21-et – a lehető legtöbb információt kell megszerezni, azokat megszűrni, és a legfontosabbakat megbeszélni a kapitánnyal.

– A keretben vannak sztárok, mint a Bayern München klasszisa, David Alaba, aki szombaton fontos gólt szerzett – ő is igényli ezt a figyelmet?
– Szerintem igen. Akkor is eljött az edzőtáborba, amikor sérült volt, a meccs előtt az öltözőbe, biztatta a többieket, vagyis fontos neki a közösség, szeret itt lenni. Más szinten mozog, őt az motiválja, hogy történelmet írjon a válogatottal.

– Ausztria tehát ott van az Eb-n – mit jelent ez önnek?
– Boldogságot. Edzőként még fiatal vagyok, és mégis, a második válogatott kijutásában tudtam segíteni, erre büszke lehetek.

EB 2020, SELEJTEZŐ
G-CSOPORT
November 16., szombat

Ausztria–Észak-Macedónia 2–1

A G-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Lengyelország 9
7
1 1 15–3 +12
22
2. Ausztria 9
6
1 2 19–8 +11
19
3. Szlovénia 9 4 2 3 14–8 +6 14
4. Észak-Macedónia* 9
3 2 4
11–13 –2
11
5. Izrael* 9
3 2 4
16–17 –1 11
6. Lettország 9 9 2–28 –26 0

Félkövér: már kijutott az Eb-re.
*: bejutott a Nemzetek Ligája playoffjába.
Dőlt: kiesett, s az NL-en keresztül sem juthat ki.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik