A játékosmegfigyelők semmit, a Villarreal csiszolatlan gyémántot látott benne: Rodri

Vágólapra másolva!
2021.06.14. 17:37
null
Rodri a spanyol válogatott egyik kulcsembere a középpályán (Fotó: AFP)
Az angol Guardian napilap európai újságokat összefogó kezdeményezésének tagjaként a Nemzeti Sport külföldi szakírók cikkeivel mutathatja be az Európa-bajnokságon részt vevő válogatottak játékosait. A sorozat újabb részében Diego Torres, az El País szerzője mutatja be a spanyol válogatott középpályását, Rodrit.

 

Nagyon sok futballista már azelőtt elveszíti a meccset, mielőtt tinédzseréveit maga mögött hagyná. Az összeomlásuk hátterében mindig ugyanaz áll: tele a bennük rejlő lehetőséggel, az utánpótláscsapatokból felkerülnek az első csapathoz, ahol olyasvalamit tapasztalnak meg, amelyen minden ember keresztülmegy, amikor bedobják a mély vízbe: hibázik. Aztán ismét elkövetnek egy hibát, amelyet újabbak és újabbak követnek, de ahelyett, hogy támogatnák őket, azt látják, hogy a fontos pillanatokban az edzőik és az emberek, akiknek ki kellene állniuk mellettük, elfordulnak tőlük. Egy hibával indult, és végül trauma lett belőle.

Amikor Rodrigo Hernández Cascante, ismertebb nevén Rodri, felkerült a Villarreal első csapatához 2015-ben, 19 éves volt. Egy híresen jó szemű játékosmegfigyelő, aki akkoriban számos Premier League-csapatnál dolgozott, elment El Madrigalba, hogy megnézze, ahogy játszik. Megdöbbentette, amit látott: „Rodri közel sem állt készen az élvonalra, és mi, akik láttuk őt, rácsodálkoztunk, hogy hogyan lehetséges az, hogy még mindig kitartanak egy olyan játékos mellett, aki folyamatosan hibákat követ el.”

„Vannak olyan játékosok, akiken egyértelműen látszik (még 18 évesen is), hogy mivé válhatnak – folytatta a játékosmegfigyelő. – Nem volt olyan játékosmegfigyelő, aki 2015 és 2017 között Rodrit nézve el tudta volna képzelni róla, hogy arra a szintre fejlődhet, amelyen most van, és hogy olyan remek középpályás válhat belőle, mint akit a Manchester Cityben és a spanyol válogatottban is láthatunk manapság.”

A játékosmegfigyelők talán nem vették észre a szunnyadó tehetséget, de a Villarreal kétségtelenül igen. Onnantól kezdve, hogy Rodri felkerült az első csapathoz, azt mondogatják, védőszárnyuk alá veszik őt, bármi is történjék. Eleget láttak ahhoz, hogy tudják, a fiúban minden megvan ahhoz, hogy minőségi játékos váljék belőle. Erre olyan példákat is fel lehetne hozni, mint Spanyolország legfontosabb ifjúsági tornájának, a Copa de Campeones de Juvenil fináléja 2015-ben.

Rodriban (jobbra) egyedül a Villarreal hitt (Fotó: AFP)
Rodriban (jobbra) egyedül a Villarreal hitt (Fotó: AFP)

 

A döntőt a Villarreal és az Espanyol, Spanyolország két kiemelkedő futballakadémiája vívta meg egymással a Spanyol Labdarúgó-szövetség főhadiszállásán, Las Rozasban. Javier Calleja, aki most az Alavés vezetőedzője, akkoriban még a Villarreal akadémiájának az első embere volt, sorsdöntőnek titulálta a meccset.

„Rodri csodásan játszott – mondta. – Az Espanyol 2–2-re mentette a mérkőzést egy utolsó pillanatos góllal, így következhetett a hosszabbítás. Ekkor olyan mértékű önbizalmat és büszkeséget láttam benne, hogy azt mondtam: »Megkapta azt, amire szüksége volt, hogy a legmagasabb szintre jusson.« Többet akart, ambiciózus volt, bántotta a vereség.”

Calleja tudta, hogy miről beszél. A középpályás, aki 1999 és 2012 között játszott a Villarrealban, a Málagában és az Osasunában is, az első lépéseket a vezetőedzővé válásának útján a Villarreal akadémiája irányába vette, mielőtt átvette volna az első csapatot a 2017–2018-as idényben – pontosan akkor, amikor Sergio Busquets örökébe lépett Rodri.

„Tizenhat évesen a játék átlátása volt a legfőbb erénye” – mondta Calleja, aki rámutatott arra, hogy a középpályásnak hihetetlen intelligenciája volt a játék ritmusának meghatározásához. Ha kellett, lassította a játékot, ha arra volt szükség, felgyorsította. „Ő volt az ifjúsági csapat szíve” – fogalmazott Calleja.

Josep Guardiola keze alatt Rodri tovább fejlődött a Manchester Cityben (Fotó: AFP)
Josep Guardiola keze alatt Rodri tovább fejlődött a Manchester Cityben (Fotó: AFP)

 

Rodri útja igen nehéz volt, mire a futball-létra aljától indulva felért annak a tetejéig. De a fiatal játékosok kinevelésében roppant erős Villarreal vezetői és edzői egy pillanatig sem aggódtak. Ők már mind azelőtt tudták, hogy milyen utat járhat be, mielőtt még elindult volna rajta. „Vannak olyan játékosok, akik sohasem tudják megugrani a La Liga szintjét, mert a hibáik után nehezen tudnak megbirkózni a visszajelzésekkel – állítja Calleja. – Néhányan azért, mert a profik között megfélemlítve érzik magukat, egyesek pedig azért, mert az edzőik úgymond nem tolerálják a hibáikat. A játékosoknak meg kell érteniük, hogy a hibázások elkerülhetetlenek, függetlenül attól, milyen jó vagy. Az a fontos, hogy csináld tovább. Az edzőnek segítenie kell a játékosokat abban, hogy ezt megértsék, úgy, hogy önbizalmat ad nekik. A probléma azzal van, hogy vannak olyan edzők, akik az »itt és most« szemléletet vallják. Nem gondolnak az adott játékos tanítására, mivel az azonnali sikereket hajszolják.”

„Amikor egy Rodri formátumú tehetséget látsz, egyetlen meccs sem képes megváltoztatni a róla kialakult véleményedet – mondja Calleja. – Hogy ha hiszel benne, el kell fogadnod, hogy néha elront majd valamit, ami a pontjaidba fog kerülni. De hosszú távon, ha ezt a »biztonságot« megadod neki, megtérül. Türelem nélkül senki sem válhat profivá. A játékosoknak tudniuk kellene hibákat elkövetni.”

A hiba, amelyet Rodri a leggyakrabban elkövetett, az volt, hogy megengedte magának, hogy elhagyja a posztja által lefedett területet, védtelenül hagyva a védelmet azzal, hogy túl sokat vállalt. „A kezdetekben Rodri túl sokat akart tenni, többet, mint amit elvártunk tőle, többet futott, mint amennyit kellett volna – emlékezett vissza Calleja. – Végül apránként megtalálta az egyensúlyt, és megtanulta, hogyan legyen mindig jó helyen. Most Josep Guardiolával, az edzővel, aki gondolkodásban többet követel a középpályásaitól, mint bárki más, Rodri az, aki azt biztosítja, hogy a csapattársai mindig betöltsék a pályán az üres területeket.”

Rodri úgy megy az Európa-bajnokságra, hogy annak a válogatottnak a szervező kulcsjátékosa, amelyet a a középpályások határoztak meg a legsikeresebb időszakában. A szerepköre – amit a támadások és a kontinens leginkább reflektorfényben lévő védelme között kvázi hídként hivatott betölteni – azt eredményezi, hogy úgy kell operálnia, mint egy sebésznek: nincs hibának helye. Olyasmi érzés ez, ami nagyon ismerős lehet a számára.

Fordította: Balázs Dávid Károly

 


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik