A legédesebb csók: a Copa Américán az argentinokat aranyéremig vezető Lionel Messi szédületes pályafutása első trófeáját hódította el a felnőttválogatottal (Fotó: AFP)

Az egyiken a sztárok villogtak, a másikat a szurkolók tették emlékezetessé. A koronavírus-járvány az Európa-bajnokságra és a vele egy időben rendezett Copa Américára egyaránt rányomta bélyegét, ám utóbbira sokkal rosszabb hatással volt. Mindkét világversenyt egy évvel elhalasztották, de az Eb még így is nagyjából hű maradt az eredeti tervekhez, végül majdnem az összes eredeti helyszín megmaradt.

Dublin nem rendezhetett, a spanyolországi mérkőzéseket pedig Bilbao helyett Sevillában játszották le, de a hivatalos labdán rajta maradtak az eredeti helyszínek. Dél-Amerikában viszont kaotikus volt a helyzet. Az 1983-as torna óta először fordult volna elő, hogy nem egy ország a Copa házigazdája (akkor mind a tíz induló rendezett meccseket), az eredeti terv szerint Argentína és Kolumbia adott volna otthont a tornának. Csakhogy Kolumbiától a zűrös belpolitikai helyzet, később Argentínától az ország rossz járványhelyzete miatt vették el a jogot, amelyet Brazília kapott meg, de jellemző a káoszra, hogy sokáig bizonytalan volt, egyáltalán megrendezik-e a tornát. Olyan hírek is napvilágot láttak, amelyek szerint a brazil válogatott el sem indul a hazai rendezésű viadalon. A bojkottra nem került sor, a két meghívott, Ausztrália és Katar visszalépett, és a döntő kivételével az összes meccset zárt kapuk mögött játszották.

 

NYOLCEZERNÉL IS KEVESEBBEN A MARACANÁBAN

Azt sajnos már mindannyian tudjuk, a nézők nélkül rendezett találkozóknak nincs hangulatuk. Kis túlzással a Copa összes összecsapása edzőmeccsre emlékeztetett. Az egyetlen kivétel a döntő volt, 7800 nézőt végül beengedtek a 78 ezer férőhelyes Maracanába, de nyilván más lett volna, ha telt ház előtt játszhat a brazil és az argentin csapat az aranyéremért. És éppen emiatt a Copa América hangulatát össze sem lehet hasonlítani az Európa-bajnokságéval, amelyen főleg a Budapesten és Londonban rendezett meccseken volt pazar az atmoszféra. Az Eb-n csak a Puskás Arénában lehetett telt házas mérkőzést rendezni, és aki legalább egy meccsen kint volt, tudja, milyen remek hangulatot teremtett a csaknem hatvanezer magyar szurkoló. A patinás európai sportlapok is kiemelték a budapesti Eb-csaták fantasztikus légkörét, a csehek azért szorítottak, hogy a magyar fővárosban játsszák a nyolcaddöntőt. Így is lett, és Hollandiát kiejtve a nyolc közé jutott a csapat. Ugyanígy ki kell emelni a londoni meccseket, amelyeken szintén elképesztő hangulat uralkodott. Noha a csoportmérkőzéseken még csak 18–20 ezer embert engedtek be a Wembleybe, az Anglia–Németország nyolcaddöntőt már csaknem 42 ezren látták a helyszínen, az Olaszország–Spanyolország elődöntőt 57 800-an, az Anglia–Dánia összecsapást 64 900-an, a döntőt pedig 67 173-an; az össznézőszám 1 099 278 volt.

Schäfer András nagyszerűen játszott
az Eb-meccseken (Fotó: Szabó Miklós)

SCHÄFER ANDRÁS TÜNDÖKÖLT A MIEINK MECCSEN

Az idei Copa América mégis sokáig emlékezetes marad, mégpedig azért, mert Lionel Messi megnyerte pályafutása első jelentős válogatott trófeáját. Az argentin klasszis kapcsán visszatérő kritika, hogy a nemzeti csapattal az olimpiai bajnoki címet leszámítva semmit sem nyert, éppen ezért nem hasonlítható Peléhez vagy Diego Maradonához. Korábban vb-döntőben egyszer (2014), kontinenstorna fináléjában háromszor (2007, 2015, 2016) bukott el, ezúttal azonban megtört az átok. Mindezt úgy, hogy négy góllal társgólkirály lett, és az egész tornán nagyszerűen futballozott.

„Sohasem láttam még őt ennyire harcosnak és gyorsnak a válogatottban, de egész pályafutása során is kevés olyan időszak volt, amikor ilyen kiválóan futballozott” – dicsérte őt a brazilok világbajnok legendája, a Mundo Deportivo által idézett Tostao.

A brazilok sztárja, Neymar is jól teljesített a Copán. A PSG csatára két gólt és három gólpasszt jegyzett, igaz, a kieséses szakaszban már visszafogottabban játszott. Az viszont tény, hogy a Copa két legnagyobb sztárja megfelelt az elvárásnak, miközben ugyanez az Európa-bajnokság esetében nem mondható el. Cristiano Ronaldo szerzett öt gólt és társgólkirály lett, de a legfontosabb mérkőzésen, a Belgium ellen 1–0-ra elveszített nyolcaddöntőben ő is tehetetlen volt. A legnagyobb csalódást viszont éppen az a futballista okozta, akitől sokan azt várták, hogy az Eb legjobbja lesz: Kylian Mbappé nemhogy gólt nem szerzett, a Svájc elleni nyolcaddöntőben hibázott a tizenegyespárbajban, a franciák vesztét okozva ezzel. Rajtuk kívül is sokan a vártnál gyengébben teljesítettek (Memphis Depay, Thomas Müller, Timo Werner), s itt megemlíthetjük Harry Kane-t is, aki bár szerzett három gólt, a legfontosabb összecsapáson nem tudott sokat hozzátenni az angolok játékához. Viszont éppen emiatt az Eb-n több olyan játékos akadt, akire a többség most figyelt fel. Ilyen volt a svájci kapus Yann Sommer, a dán Joakim Maehle (sőt, gyakorlatilag a fél dán válogatott), a cseh Patrik Schick, a holland Denzel Dumfries, a spanyol Pedri vagy éppenséggel a mi Schäfer Andrásunk.

NEYMAR: „ELMEHETNEK A FENÉBE”
Európában jószerével elképzelhetetlen, hogy egy adott nemzetbeli drukker a másik válogatottnak szurkoljon. Dél-Amerikában azonban más volt a helyzet. Köztudott, hogy a brazilok és az argentinok keményen rivalizálnak egymással, a két tábor finoman szólva sem szíveli egymást, mégis, a hírek szerint sok brazil az argentinoknak szurkolt a Copa América Rio de Janeiró-i döntőjében. Meglepő? Igen, de például az 1970-ben világbajnoki címet nyerő Tostao is arról beszélt még a mérkőzés előtt, hogy jó néhány brazil a legkevésbé sem bánkódna, ha Argentína nyerne. Mégpedig azért, mert csodálják Lionel Messit, és úgy érezték, megérdemli, hogy ő is megnyerje a kontinenstornát. És hogy ez valóban nem tréfa, jól mutatja, hogy még Neymar is üzent azoknak a honfitársainak, akik az argentinok sikeréért szorítottak.
„Nagy büszkeséggel és szeretettel vagyok brazil. Mindig is az volt az álmom, hogy válogatott legyek és halljam a brazil közönség buzdítását. Soha semmiben sem szurkolnék a hazám ellen, legyen szó sportról, szépségversenyről vagy az Oscar-díjról. Rendben, tiszteletben tartom, hogy vannak brazilok, akik másképpen gondolkodnak, de elmehetnek a fenébe” – írta az Instagramon a PSG csatára, aki a döntő elveszítése után természetesen sportszerűen gratulált barátjának, Lionel Messinek.

ÓRIÁSI KÜLÖNBSÉG DÍJAZÁS TERÉN

A két torna lebonyolítása több szempontból különbözött. A szurkolókról és a helyszínekről már esett szó, ám legalább ennyire fontos, hogy az Eb huszonnégy csapatos volt, a Copán mindössze tíz együttes indult. Utóbbin így selejtező nem volt, ezért az Eb mezőnye erősebbnek mondható. Bár sok kritika éri az Európa-bajnokságot, amiért a négy legjobb harmadik is továbbjut, Dél-Amerikában ennél is kisebb tétje volt az első körnek, mivel a két ötcsapatos csoportból négy-négy válogatott jutott a kieséses szakaszba. Azaz a csoportmérkőzéseknek jószerével nem volt súlyuk, miközben az Eb-n már az elejétől lehetett izgulni, elég csak a müncheni Németország–Magyarország összecsapást említeni. Szintén jelentős különbség, hogy a Copán azonnal tizenegyesek következtek, ha a rendes játékidőben nem született döntés a kieséses szakaszban (a döntő lett volna az egyetlen kivétel). Összesen három olyan meccs volt, amely a tizenegyespárbajban dőlt el (köztük az Argentína–Kolumbia elődöntő), míg az Eb-n nyolc találkozón hosszabbításra került sor, és ebből négy alkalommal a tizenegyespárbaj döntött - ez is azt mutatja, az Eb-n több izgalmas mérkőzést rendeztek.

A csapatok számából és a lebonyolításból következik, hogy az Eb-n csaknem kétszer annyi meccset játszottak. Egész pontosan ötvenegyet, miközben a Copán úgy volt huszonnyolc, hogy ott bronzmérkőzés is szerepelt a programban. Ezért a gólok száma (142, illetve 65) helyett érdemesebb a gólátlagot figyelembe venni. Nos, bármennyire is támadóbb szellemű a dél-amerikai labdarúgás, ezen a téren is az Eb nyert: a Copán 2.32 volt a meccsenkénti gólátlag, az Eb-n 2.78. Az már inkább érdekesség, hogy Európában tizenegy öngól született, míg Dél-Amerikában csupán négy.

Végül az összdíjazásról. Ezen a téren az Eb bizonyult jövedelmezőbbnek, 371 millió euró volt az összdíjazás, ebből tízmilliót kapott a győztes, és összesen 34 millió eurót tehetett zsebre. Ezzel szemben a dél-amerikai kontinenstornát megnyerő argentin együttes 6.5 millió dollárt (átszámítva körülbelül 5.5 millió eurót) kapott a döntőben aratott győzelemért, összesen tízmillió dollárt (8.4 millió euró) gyűjthetett, az összdíjazás pedig „mindössze” 19.5 millió dollár (16.4 millió euró) volt.

S ne feledkezzünk meg arról, hogy Argentína 1993, Olaszország pedig 2006 után nyert ismét nagy trófeát, és mindkettő úgy győzött, hogy ellenfele hazai pályán játszott. A maga nemében tehát mindkét kontinensviadal felejthetetlenre sikerült, és szerencsére a koronavírus sem tette tönkre a szurkolók szórakozását.

Micsoda egy hónap volt!

PELÉ, MARADONA ÉS CRUYFF SEM NYERT KONTINENSTORNÁT

Érdekes módon számos korábbi világklasszis esetében igaz a megállapítás: sohasem nyert kontinenstornát.

Dél-Amerikában például Pelé (balra) és Diego Maradona (fölül) egyszer sem emelhette magasba a Copa América serlegét, holott előbbi háromszor nyert világbajnokságot Brazíliával, utóbbi pedig 1986-ban jószerével egyedül vezette a világ tetejére Argentínát.

Rajtuk kívül az egyaránt brazil Garrincha, Zico és Sócrates, az argentin Mario Kempes és Javier Zanetti, továbbá az uruguayi Álvaro Recoba sem ért révbe soha a válogatottak számára rendezett legnagyobb dél-amerikai futballtornán.

És persze számos európai futballzseni ugyancsak lemaradt a kontinenstorna elsőségéről, így például minden idők egyik legjobb védője, az olasz Paolo Maldini, valamint a portugál Eusébio, a holland Johan Cruyff (jobbra), az északír George Best, az olasz aranylabdás Roberto Baggio vagy éppen a portugál klasszis és szintén aranylabdás Luís Figo.

Az olasz válogatott második Európa-bajnoki címét ünnepelte (Fotó: AFP)
Az argentinok 1993 óta vártak a válogatott újabb nagy sikerére (Fotó: AFP)
A magyar válogatott csaknem 60 000 néző előtt döntetlent játszott a franciákkal a Puskásban (Fotó: Szabó Miklós)