Ahogyan arra számítani lehetett, szombaton az időjárás vált az egyik főszereplővé Szocsiban. A Formula–3-as első sprintversenyt emiatt pénteken előrehozták, és a legfontosabb kérdés, azaz a bajnoki cím sorsa már el is dőlt. Másnap a Formula–2-es mezőny első sprintfutamával folytatódott volna a hétvége programja, ám már bőven a tervezett kezdés előtt látni lehetett, hogy a körülmények nem éppen ideálisak a versenyzéshez.


A versenyirányítás jelezte is, hogy eltolják a rajtot, de mivel az eső nem akart elállni, végül lefújták a futamot. A tervek szerint 11 órakor kezdődik a Formula–1-esek utolsó szabadedzése, de elnézve a jelenlegi viszonyokat Szocsiban, könnyen lehet, hogy nem nagyon látunk autót a pályát a közeljövőben.